A második világháború első harci eseménye Gdańsk városához köthető. 1939. szeptember 1-jén a német Schleswig Holstein hadihajó hajnali 4 óra 48 perckor tüzet nyitott egy lengyel laktanyára a Westerplatte félszigeten, a város postahivatalában pedig reggeltől estig csaptak össze a németek katonákkal a lengyelek.
Gdańsk akkori hivatalos elnevezése Danzig Szabad Állam volt. A Népszövetség, az ENSZ elődje biztosította ezt a státuszt a városnak és környékének. Az államot az első világháború utáni versailles-i békeszerződéssel hozták létre, és a szerződésben a két győztes nagyhatalom: a franciák és a britek garantálták a függetlenségét. A cél az volt, hogy Lengyelországnak közvetlen kapcsolata maradhasson a Balti tengerrel. Az is szempont volt, hogy Königsberg (ez a jelenlegi Kalinyingrád) és Németország között ne legyen átjárás.
A Szabad Állam 1894 négyzetkilométernyi területen jött létre, amit javarészt németek laktak. A becslések szerint 1920 körül 350 ezren éltek a terület négy nagyobb városában, a 252 faluban és a 63 tanyán. A lengyel népesség aránya a 20 százalékot sem érte el. A Népszövetség jelölte ki az állam első elnökét, a parlamenti részvételért a német alapítású pártok csatáztak, a fizetőeszköz a német gulden volt.
A város eredetileg lengyel gyökerű, a források szerint 980-ban alapították, majd a megalakuló Lengyel Királyság része lett, vízparti adottságai miatt Kelet-Európa Velencéjeként is ismerték. Nem közvetlenül tengerparti város, hanem a Visztula szakadozott deltájára épült.
A Szabad Állam gondolata már nem először jött elő, egy régebbi tervet poroltak le: ez a terület már 1807-ben is külön rangot vívott ki magának, amikor Danzigi Köztársaságnak nevezték el. Akkor Napóleon hódításai után hasították ki a Porosz Birodalomból. A (fél)függetlenség akkor nem bizonyult tartósnak, mert hét év múlva már az oroszoké lett, aztán 1815-ben a bécsi egyezmények után már ismét porosz fennhatóság alá került, majd 1871-től az egységes Németország területe lett, és kereskedelmi központ.
1920 után a németek és a lengyelek is próbálták érvényesíteni a befolyásukat a területen, a Szabad Állam területén belül a lengyelek felépítették Gdyniát – Gdańsktól 20 kilométerre van, a két város között fekszik a dalfesztiváláról ismert Sopot –, ahová az ország sok területéről áramlottak dolgozni a lengyelek, de az állam még így is túlnyomóan német többségű volt.
Danzig lakosságát azonban nemcsak németek és lengyelek alkották, hanem ott voltak a kasubok is, egy kis szláv identitású népcsoport, akik Pomerániából származtatják magukat. Kasubok a mostani Lengyelországban is élnek, már csak pár ezren, igaz, a leghíresebb közülük Donald Tusk, az ország jelenlegi miniszterelnöke.
A Szabad Államot tehát 1939. szeptember 1-jén érte a támadás, a német katonák azonban mind a laktanyában, mind az onnan tíz kilométerre lévő postahivatalban nem várt, heves ellenállásba ütköztek. A laktanyában talán ez kisebb meglepetést okozott, mert jóval többen voltak ott, mint az eredetileg meghatározott létszám lehetett, a lengyelek ugyanis már készültek a háborúra. Egy hétig kitartóan állták a németek rohamait.
A postahivatalnak is volt fegyverraktára, és a dolgozók bátran szembeszálltak a túlerővel. A városba augusztus utolsó napjaiban szokatlanul sok német „turista” érkezett, akik hajnalban, a hadihajó lövése után át is öltöztek SS-egyenruhájukba. A telefon- és az áramhálózatról lekapcsolt hivatalt ennek ellenére csak több mint 12 órányi ádáz harc végén, úgy tudták bevenni, hogy az épület alagsorába benzint préseltek, és azt egy kézigránáttal felgyújtották. A postásokat hetekkel később hadbíróság elé állították, és szinte mindenkit kivégeztek. Négyen tudtak elmenekülni, ők a háborút is túlélték.
Az események láttán Adolf Hitler Németországának hadat üzent Franciaország és Nagy-Britannia is, hiszen a két ország küzdött azért, hogy ez a terület független maradjon.
Gdańskban a háború évei alatt is komoly ellenállás szerveződött, noha a zsidók mellett a kasubokat, de még a vasutasokat is koncentrációs táborokba hurcolták. A németeket 1945 tavaszán a szovjet csapatok űzték ki, egészen pontosan a belarusz hadtest, a város ostroma március 15-én kezdődött, és március 30-ig tartott. A nagy pusztítás után voltak olyan városrészek, ahol a látvány a porig rombolt Drezdáéra emlékeztetett. Vannak olyan feltételezések – ezek csak 1990 után kerülhettek napvilágra –, hogy indokolatlanul lőttek szét kerületeket, mert a németek már visszavonultak, és az előrehaladás nem ütközött valós akadályokba.
A Szabad Állam kisebb falvaiban április elejére szűntek meg a harcok. A félsziget közelében, ahol a háború első ágyúlövése volt, a Vörös Hadsereg 45 tengeralattjárót foglalhatott le, a flottát a németek ellenállás nélkül átadták, a támaszpont megszerzése hozzájárult a háború gyorsabb lezárásához.
A Népszava így tudósított az akkori eseményekről: „Edward Osupka-Morawski, az ideiglenes lengyel kormány miniszterelnöke a varsói rádióban beszédet mondott, amelyben köszönetét fejezte ki Sztálin tábornagynak és a Vörös Hadseregnek Gdańsk (Danzig) felszabadítása alkalmából. A nagy történelmi jelentőségű pillanatban, amikor Gdańsk visszatér Lengyelországhoz – mondotta a miniszterelnök –, legnagyobb elismerésemet és forró hálámat tolmácsolom a hős Vörös Hadseregnek és a Szovjet Unióban élő testvérnépeknek.”
A város történelmi központja, híres és patinás műemlékei kilencven százalékban megsemmisültek, ezeket 1960-ra hozták helyre. A városba a szocialista Lengyelország nagy gyárakat telepített, például a hajógyára, ami 1981-ben került be a hírekbe: Lech Wałęsa vezetésével itt született meg a Szolidaritás szakszervezeti mozgalom.
