Szupererővel nemcsak a filmbéli szuperhősök rendelkeznek, igazán szorult helyzetben átlagos fizikai képességű emberek is elsőre hihetetlen dolgokra képesek, autókat emelnek meg egyedül, vagy puszta kézzel szembe szállnak egy jegesmedvével. Hisztérikus erőként is nevezik azt az állapotot, amikor élet-halál helyzetben valaki az ismert fizikai korlátainál jóval nagyobb teljesítményre képes.
Ha már a szuperhősökkel példálóztunk, állítólag Hulk karakterét is azután alkotta meg Jack Kirby képregény-rajzoló, miután a hisztérikus erő megnyilvánulásával találkozott. 1962-ben szemtanúja volt annak, ahogy egy anya megemelt egy autót, hogy ki tudjon szabadulni az alászorult gyereke. A média sok hasonló esetről számolt be, a 16 éves Hannah Smith például 2013-ban egy másfél tonnás Ferguson TE20-as kistraktort tudott a húgával együtt lecibálni az alászorult apjáról. 2006-ban az észak-quebeci Lyda Angyiou a fiaival együtt volt a szabadban, amikor feltűnt egy 300 kilós jegesmedve. A fiainak azt mondta, hogy fussanak el, ő pedig a medve elé állt, és ütni-rúgni kezdte az állatot. A nőt leterítette a medve, de még akkor is tovább rugdosta. Végül egy a támadást észlelő járókelő ijesztette el puskalövésekkel a jegesmedvét. Angyiou néhány kisebb sebbel és zúzódással úszta meg a küzdelmet.
2006-ban Tom Boyle egy nagyjából 1,4 tonnás Chevrolet Camarót tudott annyira megemelni és 45 másodpercig tartani, hogy a gázoló ki tudja húzni alóla az általa elütött szabálytalanul közlekedő biciklist, a 18 éves Kyle Holtrustot. Amikor megkérdezték Boyle-t, miért csinálta, azt felelte: „Szörnyű ember volnék, ha csak nézném, hogy valaki így szenved, és meg se próbálnék segíteni. Csak arra tudtam gondolni, hogy mi volna, ha az én fiam volna” – válaszolta. De amikor azt kérdezték tőle, hogy mégis hogyan csinálta, már nem volt ennyire határozott a válasza: „Kizárt dolog, hogy itt és most fel tudnám emelni azt a kocsit.”
A hisztérikus erőre van észszerű, élettani magyarázat, de az orvostudomány hivatalosan nem ismeri el, mert nincs olyan kutatás, ami azt megfelelően alá tudná támasztani. Hogy miért nincs ilyen, arra egyszerű a válasz: szinte lehetetlen kontrollált körülmények között olyan helyzetet előidézni (és nem is lenne túl etikus), amiben előtörne ez az erő.
„Nem igazán lehet egy laboratóriumi kísérletet úgy megtervezni, hogy az emberek azt higgyék, meg fognak halni. Véletlenül történnie kell valaminek” – idézte ezzel kapcsolatban a BBC E. Paul Zehrt, a kanadai Brit Kolumbiában található Victoria Egyetem idegtudományi és kineziológiai professzorát. A némileg hasonló stresszhelyzetekkel és sportolókkal végzett kutatások viszont eléggé jó közelítést adnak, hogy mi történhet akkor, amikor előtör a szupererő.
A szovjet Vlagyimir Zaciorszkij az 1960-as években végzett biomechanikai kutatásokat, azt állította, hogy a legtöbb ember csak nagyjából a 65 százalékát tudja kihasználni az izomerő-kapacitásának, míg a legjobb súlyemelők a 95 százalékot is elérik. Azt is megfigyelte, hogy a súlyemelők a maximális pulzusszámukat a gyakorlataik előtt érték el. Úgy vélte, hogy ezek a sportolók külső ingerek nélkül, a mentális erejükkel tudtak olyan fiziológiai állapotot elérni, amivel lehetséges volt a hatalmas erőkifejtés.
„Általában az izmaink maximális erejének és teljesítményének csak egy töredékét használjuk ki, és rengeteg tartalék van, ami kihasználatlanul marad” – mondta a National Geographicnak Gordon Lynch, az ausztráliai Melbourne-i Egyetem Izomkutató Központjának igazgatója.
Lynch arról is beszélt, hogy a szervezetnek több olyan belső védekező mechanizmusa van, ami megóvja attól, hogy az izmokat túlterheljük. Vészhelyzetben viszont ezeket a biztosítékok felülíródnak, hogy a robbanékony erőhöz szükséges legnagyobb és leggyorsabb izomrostok azonnal stimulálódjanak, és így kihasználható az izmok valódi potenciálja.
Ilyen általában a pszichológusok által „üss vagy fuss”, vagy „harcolj vagy menekülj” neveken említett helyzetekben történik az emberekkel. Pánikhelyzetben az agyban lévő hipotalamusz túlműködik, a mellékvesét is stimulálja, ami hirtelen nagy mennyiségű adrenalin stresszhormont szabadít fel, ezáltal fokozódik a légzés és a gyorsul a szívműködés. Kortizol is felszabadul, ami a glükózhoz, tehát az energiához való gyors hozzáférést segíti. Amikor adrenalin kerül a vérkeringésbe, sokkal több vér áramlik az izmokba is, a gyomornak és beleinknek viszont semmi szükségük nincs ilyenkor a vérre, így összességében az izmok energia- és oxigénszintje is megemelkedik, ami nyilvánvalóan fokozza a teljesítményt. A szervezetben endorfin is felszabadul, amit ugyan gyakran örömhormonként szoktak jellemezni, de a fájdalomérzetet is képes csökkenteni, ami egy jegesmedvével való harc közben és egy másfél tonnás autó megemelésénél is jól jöhet.
Ezek után jogos lehet a kérdés, hogy a folyamatosan stresszben, szorongásban élő emberek miért nem borogatnak fel autókat az utcán, ha ilyen szuperképességekkel is bírhatnak. A krónikus stressz, amely az adrenalin, a noradrenalin és a kortizol tartós, nagyobb mértékű felszabadulásával jár, megterheli a szerveket és szervrendszereket, és káros élettani folyamatok indítanak el. A magas vérnyomás, alvászavarok, cukorbetegség, szív- és érrendszeri betegségek, elhízás is lehet potenciális kimenetel.
Az extrém stressz sem túlságosan jótékony, még ha különlegesesetekben életet is menthet. „A hisztérikus erő kifejeződéséhez vezető fiziológiai folyamatok természetüknél fogva megszüntetik a biztonsági határokat, és ezáltal rendkívül veszélyesek lehetnek. Ha állandóan a maximumon lennénk, nem élnénk túl sokáig” – mondta a korábban idézett Zehr professzor. Kutatók szerint az „üss vagy fuss” helyzetekben gyorsan aktiválódnak az élettani mechanizmusok, de sokaknak órákba, vagy napokba tart ezeknek és pszichikai élményeknek a kikapcsolása.
