„A konyhába lépve, Vince gyufát gyújtott. Borzasztó látvány tárult szemeik elé: mindenfelől vérnyomok, foltok hirdették a gyilkos rettentő munkáját, a szobában pedig az ágy előtt vértócsában, párnák, dunna és egyéb ágyneműk alatt, holtan feküdve s kegyetlenül, a felismerhetlenségig összezúzott koponyával találták Vincénét” – írta a Szentesi Lap 1888. november 30-án megjelent száma Gyömbér Pál egyik gyilkosságáról.
A férfi neve a 19. századi Alföld egyik legbrutálisabb sorozatgyilkosaként vésődött be a történelembe: legalább nyolc embert próbált megölni, ebből öt alkalommal járt bizonyítottan is sikerrel. A gúnynevén Kató Koszpitálként ismert bűnöző azért követte el kegyetlen gyilkosságait, mert nem akart dolgozni, ugyanakkor imponálni szeretett volna szerelmének, a mindszenti Pap Erzsébetnek. Áldozatait bottal, baltával vagy késsel támadta meg, majd ki is fosztotta őket. A zsákmányolt pénzt és ékszereket menyasszonyának ajándékozta, aki mit sem sejtett vőlegénye tetteiről.
Gyömbér Pál 1859-ben született a Csongrád-Csanád vármegyei Csanyteleken. Törvénytelen gyerek volt, saját bevallása szerint szegény körülmények között nőtt fel, anyjával gyakran költöztek, iskolába nem járt, így sem olvasni, sem írni nem tanult meg. Már fiatalon nyilvánvalóvá vált számára, hogy nem neki való a kétkezi munka. Bűnözői karrierje lopásokkal, betörésekkel kezdődött, amik miatt be is zárták. A börtönben ismerkedett meg Besenyei Pállal, Rózsa Sándor később kivégzett bűntársával, aki oktatni kezdte a fiút: legfőbb tanítása az volt, hogy ha betör egy házba, nem hagyhat tanút maga után. Gyömbér ezt a tanácsot később következetesen be is tartotta.
A korabeli bizonyítékok szerint egy 1888. februári napon ölt először. A Csongrádon élő idős Förgeteg házaspártól kért szállást, aztán hajnalban meg is támadta őket. A férfit bottal ütötte agyon, feleségét egy székkel verte eszméletlenre.
„Az öreg Förgeteget párszor fejbe vertem egy somfabottal, s mikor az a fején darabokra tört, egy kis székkel folytattam. Mikor az embert elkezdtem ütni, az öreg asszony sikoltani kezdett, s az ajtó felé futott; erre én hajánál fogva visszarántottam, a földhöz vágtam s a kis székkel a fejére és az arcára ütöttem” – vallott később a gyilkosságról a bíróságon. Mikor végzett, a férfit egy lapáttal az asztal alá tolta, a nőt meg mellé, aztán ágyneműt dobott rájuk. Az idős vak asszony csodával határos módon túlélte a támadást.
Tíz nappal később, február 29-én egy szentesi nőt, Balázs Borbálát gyilkolta meg, mert megtudta, hogy 300 forintot tart az otthonában. „Úgy 10 óra tájban, mikor az asszony elaludt, egy csorba élű, hasadt nyelű baltát talált s ezzel ütötte agyon. Balázs Borbála meg se mozdult, mert álmában érték a halálos csapások” – számolt be az esetről a Szentesi Lap. A gyilkosság után kifosztotta a nő otthonát, a zsákmányolt ékszerek közül egy gyűrűt menyasszonyának adott jegyajándékként.
Egy 280 forintos takarékkönyvet is talált, de mivel nem tudta elolvasni, hogy mi áll a papíron, eldobta.
November 10-én folytatódott a gyilkosságsorozat: A Tisóczky házaspárra támadt, majd ki is rabolta őket. Ebben az esetben a rendőrség mindvégig másokat gyanúsított, Gyömbér kiléte sokáig rejtve maradt.
A sorozatgyilkos 1888. november 27-én, az esküvője előtt egy nappal,Vincze Rókusnét is agyonverte egy mángorlófával, hogy megszerezze vérbe fagyott áldozata pénzét. „Reggel 7 órakor mentem be hozzá, s baltával megütöttem, miután pedig ennek véres nyele kicsúszott a kezemből, egy ott talált sulyokkal folytattam az ütést. Az asszonyt betakartam dunnával, a ládából kivettem egy tizes bankót, összeszedtem holmi ruhaneműt, egy kis lajbit, egy nadrágot, egy gatyát és egy kenyérruhát, aztán meg az ott talált új pár csizmát fel vettem, az én rossz csizmámat meg az ól mögé dobtam” – vallotta később.
A csendőrök először itt is mást, a nő férjét, Vincze Rókust és annak egyik barátját gyanúsították meg a gyilkossággal. A kihallgatás során addig verték őket, míg azok be nem vallották, amit nem követtek el.
„Hogy a gyilkosnak volt ideje undok tettét végrehajtani, mi sem igazolja jobban, mint az, hogy egy jó darab szalonnát és kenyeret, továbbá 3 darab birsalmát is ráért megenni; ezen kívül segélyére volt az idő is, mert egész nap sűrű köd borítá a láthatárt, s így, bár több tanya van a közelben, se a tanyába bemenetelét, se távozását nem látta senki.”
Esküvőjére aztán az innen lopott ruhákban érkezett Gyömbér, a papnak a gyilkosság során szerzett pénzből fizetett.
A férfit végül egy szegvári támadása után fogták el. 1889. április 17-én egy asszonyt akart kirabolni és meggyilkolni a településen, de az áldozat túlélte a támadást, a családja meg a merénylő nyomába eredt. Gyömbér egy kútba akart ugrani öngyilkossági szándékkal, de végül sikeresen elfogták. A Szegedi Csillagbörtönbe került, ahol perét 1889 augusztusában tartották meg. Ötrendbeli rablógyilkossággal, háromrendbeli gyilkossági kísérlettel és lopással vádolták. A bíróság előtt semmilyen megbánást sem mutatott, részletesen beszámolt tetteiről, amiket nem kötött a rablásokhoz, és büszke volt arra, hogy hosszú ideig nem bukott le.
„Kiment az öreg, hogy vackot készítsen számomra, s mikor bejött, a szeme közé ütöttem 4–5-ször a baltával, hogy meghaljon. Mikor gondoltam, hogy az öreg meg van halva, letakartam párnával s a kamrában levő asszonytól pénzt kértem, mire az azt mondta, hogy nincs, akkor aztán őt is megütöttem és a hordók közé löktem” – idézte a Szentesi Lap Gyömbérnek a Tisóczky-gyilkosságról szóló vallomását.
A korabeli feljegyzések szerint a férfi egyetlen emberi vonása az a gyöngédség volt, amit akkor mutatott, amikor a felesége került szóba. Egy alkalommal ki is tört belőle, hogy a felesége holmiját, amelyet a bűnjelekkel együtt elkoboztak, ne bántsák, mert mint fogalmazott, ha „száz zsandár áll is mellettem, vért ontok értük!”.
Szegeden több felvonásban zajlott a tárgyalása, a legérdekesebb és legnagyobb érdeklődést kiváltó tanú az utolsónak megtámadott nő, Fazekas Antalné ötéves unokája volt. A beszámolók szerint a szöszke fejű, kék szemű, szoknyás fiú vonakodva lépett nagyapja oldalán a terembe, ahol a jelenlévők fölállva nézegették, miközben kezeit szégyenlősen a szájába tette. A fiú a kiságyból nézte végig, ahogy nagyanyját megtámadják, és mivel látta, hogy Gyömbér aztán merre menekül, a rokonait is ő igazította útba. A belügyminiszter később ezért 250 forintos jutalomban részesítette.
A védelem az eljárás során arra hivatkozott, hogy Gyömbér elmeháborodott, és azt kérték, zárják elmegyógyintézetbe élete végéig. A bíróság viszont nem így ítélte meg a férfi helyzetét, 1889. augusztus 13-án bűnösnek találták és halálra ítélték. Gyömbér a bíró záróbeszédét rideg, közönyös arccal hallgatta, és mikor megkérdezték, bejelentette, hogy fellebbezést fog benyújtani. Az ítélet viszont nem változott, 1890. április 2-án felakasztották, majd a szegedi Dorozsmai úti rabtemetőben temették el.
Cikkünk elkészítése során a szentesi, a csongrádi és a szegedi múzeumot is kerestük, hátha van a birtokukban olyan dokumentum vagy kép, ami Gyömbérhez köthető. Mindhárom intézményből kedvezőtlen választ kaptunk, így a pár idézett lapon kívül csak Bálint Sándor gyűjtéséből tudhatunk meg többet a sorozatgyilkos „utóéletéről”.
A szegedi néprajzkutató nagyjából másfél oldalt szentelt Gyömbérnek a Móra Ferenc Múzeum 1978–1979-es évkönyvében, amiben arról számol be, hogy a férfi kivégzése után története hosszú ideig keringett az Alföld népmeséi között. A nép ajkán élő több versike is hirdette szörnyű tetteit, és halála után egész Szegedet elárasztották az olyan
„ponyvatermékekkel, amelyen Gyömbér Pali képe látható és az áldozatok, amint levágott fejüket Pali felé nyújtogatják”.
A szerző a Szegeder újságírója. A cikk a Szegeder és a Telex együttműködésének keretében jelenik meg a Telexen is.
