Helen Keller neve valószínűleg sokaknak A csodatevő című 1962-es filmből ismerős itthon. A filmben Patty Duke alakította a címszereplőt, egy siketvak lányt, aki elszánt tanítónője, Anne Sullivan segítségével megtanul kommunikálni, és így kinyílik előtte a világ. Mind Duke, mind a tanárnőt megformáló Anne Bancroft Oscar-díjat kapott a filmért, ami igaz sztorit dolgozott fel. Sőt, a valódi Helen Keller még élt a premier idején. És miközben a története meghatotta Amerika mozilátogatóit, az FBI aktát vezetett róla, a látni és hallani képtelen nőről.
Keller 1880-ban született egy alabamai kisvárosban, egészségesen. Tizenkilenc hónaposan súlyos betegséget kapott, nem tudni, pontosan mit, de valószínűleg skarlátot vagy agyhártyagyulladást. Életben maradt, de a betegség szövődménye siketvakság lett. A kislány hatéves volt, amikor az anyja olvasott egy másik siketvak lányról, aki megtanult kommunikálni, és még iskolai órákat is vett. Keller családja ekkor minden követ megmozgatott, hogy lányuk megfelelő segítséget kapjon, még a telefont feltaláló Alexander Bell-lel is találkoztak, aki akkoriban siket gyerekekkel foglalkozott. Végül egy bostoni vakok intézete elküldte az iskola egyik volt diákját, Anne Sullivant a Keller családhoz.
Az akkor húszéves Sullivan maga is látássérült volt, és óriási kitartással vetette bele magát a kis Helen fejlesztésébe. Többnyire a családtól elszeparáltan dolgozott, így nemcsak tanította, de nevelte is a lányt. Változatos módszerekkel érte le, hogy Keller tudjon érintkezni másokkal. Ujjaival jeleket formálva megérintette a kislány tenyerét, később már betűket is eljelelt ezzel a módszerrel. De használta a környezetet is, egy sokat idézett eset, amikor vizet csorgatott Helen tenyerére, miközben a víz jelét rajzolta a kislány kezére, és ez áttörést jelentett a tanulásban. Később Keller beszélni is megtanult, ehhez letapogatta Sullivan arcát és ajkát beszéd közben. Az egységes amerikai jelnyelvet nem tudta megtanulni, hiszen ahhoz látnia is kellett volna, de a Braille-írást ismerte.
Anne Sullivan 49 évig volt Helen Keller hű támogatója, ezalatt a siketvak nő megtanult több nyelven, elvégzett több iskolát, és 1904-ben ő lett az első siketvak, aki bölcsészettudományi alapdiplomát szerzett. Amikor Sullivan egészsége hanyatlani kezdett, Polly Thompson lett Keller új társa és egyben a házvezetőnője. Neki nem volt tapasztalata siketvakokkal, de megtanult beszélni Kellerrel, és évtizedekig segítette őt. Ezen az 1954-es felvételen ő látható, amint tolmácsolja Kellert:
Felmerülhet a kérdés, hogy az FBI mi a fenéért figyel meg egy ilyen többszörösen hátrányos helyzetű embert, aki inkább elismerést érdemelne azért, hogy felülkerekedett a fogyatékosságain. Erre a válasz Helen Keller munkássága. A siketvak nő ugyanis nagyon aktív volt a közéletben, és cikkeket, könyveket is írt. Egy olyan Amerikába született, ahol még törvények biztosították a faji szegregációt, a szakszervezeteket erőszakkal elnyomták, a születésszabályozás tilos volt, a nők pedig nem szavazhattak. Keller élete során mindezt kritizálta, és változásokat követelt. Szüfrazsett volt, a női egyenjogúság és az abortusz támogatója, emellett pacifista, és szimpatizált a munkásmozgalmakkal is. Az első világháború alatt hevesen kritizálta Woodrow Wilson elnököt, 1920-ban pedig az egyik legjelentősebb jogvédő szervezet, az American Civil Liberties Union (ACLU) alapítója lett. Politikai nézeteit tekintve szocialista volt, és ennek olyan sűrűn hangot adott, hogy az már az FBI figyelmét is felkeltette.
A hárombetűs szervezet ugyanis első vezetője, J. Edgar Hoover alatt kialakította a gyakorlatot, hogy nemcsak az államra esetlegesen veszélyes elemeket és bűnözőket tartotta szemmel, hanem a politikailag másként gondolkodókat is. Ismert, hogy az FBI illegális módszereket is alkalmazott, és nem nagyon válogatott a célpontok között, így kerülhetett Helen Keller is a megfigyelendők közé.
Keller FBI-aktája nem túl vastag, a nyilvánosságra hozott része nincs 50 oldal. És nem is túl izgalmas, például lexikonokból kimásolt oldalak találhatók benne Kellerről. De az önmagában érdekes, hogy a szervezet közel négy évtizeden át vezetett aktát a nőről és a tevékenységéről. Az első dokumentum egy kézzel írott levél 1925-ből, aminek szerzője ismeretlen (ki van takarva a neve), címzettje viszont maga Hoover. A levélíró egy vakok intézete alapításával kapcsolatban kér információt az igazgatótól. Az utolsó dokumentum 1964-ből származik, ez egy rövid összegzés, amivel lezárják az aktát.
Arra, hogy miért olyan vékony Keller aktája, magyarázat, hogy mire az FBI elkezdte megfigyelni őt, már túl volt a leghevesebb aktivista évein. Bár az amerikai szocialista párt (SPA) tagja volt, főleg az 1910-es években kampányolt, támogatva a párt elnökjelöltjét, Eugene V. Debst, aki ebben az időszakban kétszer is (1912-ben és 1920-ban) indult az elnöki székért folyó harcban. Keller leginkább a kapitalizmus túlkapásai, a gyerekmunka és a munkások kizsákmányolása miatt fordult a szocializmus felé, és élete végéig szimpatizált a szocialistákkal. Az 1920-as évek közepétől viszont már jóval kevesebb ideológiai harcot vívott, mert sokkal inkább foglalkoztatta a vakok ügye. 1921-ben megalakult egy látássérültek érdekében létrehozott nonprofit alapítvány, az American Foundation for the Blind (AFB), aminek Keller lett az egyik fő szószólója és adománygyűjtője. Amikor tehát az FBI elkezdte megfigyelni Kellert, ő már nem a radikális szocialista időszakát élte, 44 évesen inkább a könyveivel turnézott, és igyekezett elérni, hogy a vakok több segítséget kapjanak Amerika-szerte.
Azért az aktában akar pár érdekesség, például 1956-ban becsatoltak egy 1938-ban írt nyílt felhívást, amit „egy keleti parti kommunista újság”, a Daily Worker hozott le. Akkoriban zajlott a spanyol polgárháború, amiben a nacionalista, Hitler és Mussolini támogatását élvező Franco tábornok harcolt a baloldali kormányerők ellen. A felhívás a spanyol kormány elleni fegyverembargó feloldását szorgalmazta, a petíciót Helen Keller is aláírta. A nő neve más alkalmakkor is felbukkant a Daily Workerben és így az FBI aktájában is.
Az aktából az is kiderül, hogy Keller levelezett a nőjogi mozgalmak és a szakszervezetek egyik legelszántabb képviselőjével, Ella Reeve Bloorral. De szerepel egy másik levél is, amit Keller magának Hoovernek írt 1954-ben, az AFB-t képviselve. Ebben azt írta, hogy a szervezet a koreai háborúban megvakult gyerekeknek szeretne segíteni, és ehhez kérte Hoover támogatását. A levelet Hoover valószínűleg soha nem kapta meg, mert egy FBI-alkalmazott iktatta azzal a megjegyzéssel, hogy „tekintettel az igazgatóhoz beérkezett hasonló kérések nagy számára, ezt a levelet nem kell tudomásul venni”.
Amikor az FBI lezárta az aktát, Keller már 84 éves volt, és visszavonult a közélettől. Addigra Sullivan és Thompson is meghalt, élete utolsó évtizedében Winnie Corbally volt a társa és fő kapcsolata a világgal. Helen Keller végül több stroke után, 1968 júniusában halt meg, nem sokkal a 88. születésnapja előtt. A washingtoni katedrálisban helyezték el hamvait, ahol Sullivan és Thompson földi maradványai is találhatók – sőt, az általa oly sokat kritizált Wilson elnökéi is. Nem sokkal halála előtt Keller még találkozott az akkori amerikai elnökkel, Lyndon B. Johnsonnal, éppen abban az évben, amikor az FBI lezárta az aktát. Johnson a találkozón az Egyesült Államok egyik legrangosabb állampolgári kitüntetését, a Szabadságért Elnöki Érdemérmet adományozta Kellernek.
