Már túl voltunk az első angol–búr háborún Dél-Afrikában, amikor a kanadai felmenőkkel rendelkező, de New York államban született William Leonard Huntnak az a bátor ötlete támadt, hogy átszeli gyalog a Kalahári sivatagot. A majdnem egymillió négyzetkilométeren elterülő sivatag Dél-Afrika mellett a mai Botswana és Namíbia területének egy részén terül el, és Angola déli csücskét is érinti.
Hunt 1885 februárjában érkezett Fokvárosba, onnan Hopetownba ment, majd két bennszülött idegenvezetővel, két munkással és a fogadott fiával, Luluval nekivágott a sivatagnak. Nem feltétlen a felfedezés vágya és öröme hajtotta előre, hanem hitt abban, hogy létezik a mesés, kincsekkel teli Kalahári városa, amit évszázadokkal később elnyelt a sivatag. Könnyű lenne elvetni ezt a gondolatot, de már akkoriban is hittek abban, hogy évszázadokkal korábban a sivatagok még kisebbek voltak. És persze akkoriban volt a csúcson a kincsvadászat az addig még ismeretlen és feltáratlan területeken.
Egy kis kitérő Hunt túrája előtt. A Kalahári név már maga is rejtélyes, az eredetéről megoszlanak a vélemények. Van olyan verzió, ami szerint a kgalagadi szóból, vagyis a „víz nélküli hely”-ből kell kiindulni. Egy másik feltételezés szerint a „nagy szomjúság” inkább az irányadó. Emellett a kala szó feketeséget vagy sötétséget is jelenthet, a hari viszont uralkodót.
Hunt nem volt tudós. Amerika-szerte nagy ismertséget szerzett mint cirkuszi akrobata és kötéltáncos. Signor Guillermo Farini művésznéven 1860-ban például átsétált a Niagara-vízesés felett egy kifüggesztett kötélen, de az erejét is többször megmutatta számos produkcióban. Fellépett Európában – elsősorban Londonban – is, de a főbb mutatványait Amerikában hajtotta végre.
Azt, hogy pontosan kitől hallott Kalahári városáról, nem dokumentálta, de a legenda hatása alá került, a gyémántok és az aranyak reményében vágott neki a kihívásokkal teli utazásnak. Nemcsak a vadállatok, hanem az emberek is veszélyesek voltak rájuk, a visszaemlékezéséből ki is derült, hogy viszontagságos, éhezésekkel teli vándorlás volt.
A Molopo folyón – ez választja el Dél-Afrikát és Botswanát – átkelve eltévedtek. Ahogy bolyongtak a forróságban, a szemük elé tárultak egy hosszú fal maradványai. Meggyőződése volt, hogy ez az egy mérföld hosszúságú fal vette körül a mesés gazdagságú várost. Abban is biztos volt, hogy a falat ember alkotta, és nem a természet. „Úgy nézett ki, mint a kínai Nagy Fal egy földrengés után” – jegyezte le. Ahogy a homoktól próbálták megtisztítani a területet segítőivel, emberi maradványokat nem találtak, és mivel hieroglifákat sem, így azt elvetette, hogy valaha az egyiptomiak éltek volna arrafelé. Egy máltai keresztre viszont rábukkantak.
Noha Hunt a showbiznisz világából érkezett, nem fordult a sajtóhoz, hogy megossza felfedezéseit és a fia által készített fotókat, de a berlini és a londoni földrajzi tudományos társaságoknak bemutatta a felvételeit. Pontos koordinátákat azonban nem tudott megadni, amivel nem erősítette a feltételezését. Mivel azonban bizonyíthatóan alakultak ki kisebb városok a sivatagban (ilyen például Kweneng), mert a mikroklíma átmenetileg kedvezett nekik, nem is lehetett teljesen elvetni azt, aminek a nyomára bukkant. Feltételezése szerint egy temetkezési helyet is megtalált.
A beszámolója után húsznál is több expedíció indult, hogy alaposabb ismereteket szerezzenek, mi lehetett a sivatag szívében. 1933-ban és három évvel később is mészkő nyomaira bukkantak a homok alatt. Hunt elmélete még évtizedekkel később is lázban tartotta a kalandvágyókat, Elon Musk nagyapja, Joshua Norman Haldeman például repülőgéppel szállt a táj fölé, és próbálta beazonosítani, hol lehet az, amire Hunt rátalált.
1964-ben egy szintén a környéket tanulmányozó szakember, A. J. Clement azt állította, hogy nem rejtélyes civilizáció élhetett arrafelé, hanem a dolerit kőzet sajátossága, hogy képes szabályos alakzatokat felvenni, ráadásul kristályos megjelenésű, amiből könnyen lehet arra következtetni, hogy építőanyag köti össze az egyes elemeket. Ezeket a kőzeteket Rietfontein városa (a namíbiai határ közelében lévő dél-afrikai település) közelében találta, ahol Tojáshéj-domboknak nevezték őket.
Bárhogy is volt, Hunt az 1885-ös utazásával kinyitott egy mítoszládát, és a területre irányította a figyelmet, emellett pedig az utókor úgy emlékezik rá, hogy ő volt az első fehér ember, aki átkelt a végeláthatatlan Kalahári sivatagon.
