Rögtön el is spoilerezzük a választ a címben feltett kérdésre: a kígyóbűvölés varázslata nem a zenében rejlik, hanem abban, ahogy a bűvölő a kígyó arcába tolja a pungi nevű hangszerét. Ez a nádból és lopótökből faragott fúvós hangszer remekül szórakoztatja a turistákat, de a kígyót egyáltalán nem a hangja érdekli. A kígyóknak ugyanis nincs külső fülük, és leginkább csak a mély hangok rezgéseit érzékelik, vagyis tulajdonképpen nem hallanak, legalábbis nem úgy, mint mi, emberek. Ami mégis táncra készteti a kígyót, az a látvány: ha valami fenyegető mozog előtte, felemelkedik, és védekező testtartást vesz fel.
„A kígyó mozgása teljesen a bűvölő mozgására reagál, aki ezt a fura, sipító dolgot fújja, vagyis ahogy a bűvölő ringatózik, úgy ringatózik a kígyó is.” – magyarázta Robert Drewes, a kaliforniai Természettudományi Akadémia kétéltűekkel és hüllőkkel foglalkozó részlegének vezetője a Popular Science magazinnak.
Drewes annak a szakértője, hogyan reagálnak az állatok a hangokra, különösen a békákra specializálódott. A békáknak kitűnő hallásuk van, ami nem is meglepő, mert a hangok kulcsszerepet játszanak szaporodásukban: a brekegő hímek így hívják magukhoz a nőstényeket. Minden fajtának sajátos hangja van, Drewes pedig képes bekötött szemmel bemenni Kenyában a Arabuko-Sokoke erdőbe, és 15 békafajt megkülönböztetni csak a hangjuk alapján.
De térjünk vissza a kígyókhoz, pontosabban a megbűvölésükhöz. A kígyóbűvölés hagyományos indiai népi hagyomány és művészet, bár egyes területeken malájok és kínaiak is elsajátították a technikát. A kígyóbűvölők általában szoros közösséget alkotnak, családi gyökereik az indiai Púnába, Mumbai közelébe vezetnek vissza.
A második világháború előtti időkben még gyakori látvány volt a kígyóbűvölő az indiai városokban az utcákon, tereken de az 1970-es évek óta egyre inkább kihalófélben lévő mesterségnek számít. A kígyók amúgy fontos szerepet töltenek be a hindu vallásban, ahol szent állatként tisztelik őket. Egy kígyó bántalmazása vagy megölése vallásgyalázásnak számít.
A bűvölők legtöbbször pitonokat és mambákat használnak. Régebben kobrák is szerepeltek a bemutatókon, de túl veszélyes volt, egy marásos incidens után be is tiltották őket. A kígyóbűvölés többnyire családi mesterség, a fiatalokat már korán elkezdik kiképezni.
A kígyóbűvölők többnyire a vadonból befogott vagy ilyen állatokra specializált kígyókereskedőktől vásárolt kígyókat használnak. A befogásnál kampóval és botokkal kapják el a zsákmányt, aztán az állat méregfogait eltávolítják, majd kosárba vagy zsákba teszik, és hazaviszik megszelídítésre.
A bűvölés közben használt kígyók ennek ellenére nem mind veszélytelenek, a piton például különösen veszélyes fajta, mivel megfojtja az áldozatát, legyen az állat vagy akár ember. A fekete kobra halálos harapással öl, vagy szembe köpve vakít el. Épp ezért van szükség arra, hogy a mérgező kígyók méregmirigyeit is eltávolítsák, mielőtt ezekben az attrakciókban szerepelhetnének.
Egy kígyó betanítása két héttől akár hat hónapig is eltarthat. A szelídítés alatt fontos a testi kontaktus – a kígyó simogatása révén alakul ki bizalom az állat és gazdája között. A betanítás idején a kígyó száját bekötik, hogy ne tudjon támadni. A kígyókat marhahússal, csirkehússal, tojással és vízzel etetik, és rendszeresen fürdetik, hogy tiszták maradjanak, sőt, általában a show előtt is megtisztítják őket.
A bűvölők jellemzően egy forgalmas gyalogos helyre telepszik le az utcán, előveszi a kosarat a kígyóval, és elkezd játszani a hangszerén, a kígyó ilyenkor „táncolni” kezd. A bűvölők hosszú gyakorlással érik el, hogy úgy tűnjön, mintha a kígyó a dallamra táncolna, de valójában a mozgására reagál az állat, ez tulajdonképpen a kettejük tánca. Néha bűvésztrükköket is beépítenek a műsorba, hogy még látványosabbá tegyék az előadást. Egy show nagyjából fél órás, a végén a közönség pénzt dobál a kígyó kosarába. Az előadást gyakran kiegészítik szuvenírek, kígyómarásra, égési sérülésekre és zúzódásokra való kenőcsök árusításával, valamint közös fotózással.
Források: NLB, Popular Science
