Az afrikai szürke jákópapagájokról régóta ismert, hogy nagyszerű hangutánzók. A koronavírus-járvány idején a világ egyik legnagyobb papagájmenhelye, a Lincolnshire Wildlife Park is be kellett, hogy zárjon, az állatokat pedig megőrzésre kiadták lelkes jelentkezőknek. Mikor a szürkepapagájok visszatértek, új hangokkal bővült a repertoárjuk, volt, amelyik megtanulta a mikrohullámú sütő hangját, mások a buszok brummogását vagy a telefoncsörgést.
Néhány papagáj azonban kifejezetten illetlen szavakat tanult meg, aminek a park igazgatósága nem örült. Azt gondolták, ha visszarakják ezeket a mocskos szájú papagájokat a nagy csapatba, majd leszoknak a káromkodásról, de nem ez történt. A többi papagáj tanulta meg, hogy csúnya szavakat mondogatni szórakoztató, valószínűleg azért, mert mind a látogatók, mind a gondozók jól szórakoztak, amikor a papagájok ezt csinálták. Végül az állatkert vezetése inkább elfogadta, hogy egy új látványossággal bővült a park, és külön tájékoztató táblát is kaptak a káromkodós madarak.
Az eset azért is érdekes, mert a papagájok tanulásának, a viselkedés elterjedésének az oka nem az volt, hogy valamilyen fizikai jutalmat kaptak, hanem egyszerűen csak annyi, hogy a környezetük és ők maguk is jól szórakoztak. Nem véletlen, hogy a szürke jákópapagájokat előszeretettel tartják házi kedvencként, kivételes kapcsolatot tudnak kialakítani az emberrel, bár mint látni fogjuk, ez neki messze nem olyan kellemes, mint a gazdáknak.
A jákók Nyugat- és Közép-Afrika erdős szavannáin élnek, jellemzően nagy csapatokban fészkelnek fák odvában, akár harmincméteres magasságban is. Nappal aktívak, magokat, gyümölcsöket esznek, de nem vetik meg afféle snacknek a rovarokat sem. Előszeretettel látogatnak olyan helyeket, ahol sós köveket lehet nyalogatni, sziesztaidőben hatalmas csapatok is összegyűlhetnek egy kis geofágiára. Monogám állatok, a párok egész életükben együtt maradnak, és közösen nevelik az utódokat, amik kifejezetten lassan, akár három-öt év alatt érik csak el a felnőttkort. Ahogyan az összes papagájféle, a szürke papagájok is nagyon jól tudnak hangokat képezni, a vadonban megfigyelt állatok között 39 különféle célú hangjelzést azonosítottak, ami kiemelkedően magas szám az állatvilágban.
Ugyan sok olyan madár van, ami a saját énekét tanult hangokkal színesíti, a hazai faunából a seregély, a szajkó és az énekes nádiposzáta is ilyen, de ezek a madarak csak a saját énekük egyedivé, változatosabbá tétele miatt építenek be hangokat, a szürke papagájoknál viszont úgy tűnik, sokkal komolyabb mentális tevékenység van a háttérben. Kísérletekben képesek voltak komoly szimbolikus gondolkodásra, szavakat használtak színekre, alakokra, anyagokra, egyszerű számolásokat végeztek, még a semmi/hiány koncepcióját is képesek voltak használni.
A tanításukban a leghatékonyabbnak a modell-rivális módszer bizonyult, amikor két ember tanítja a papagájt, az egyikük a tanár, a másik pedig megcsinálja a feladatot, amibe a papagáj is beszáll, leginkább azért, hogy magára vonja az emberek figyelmét. A módszer fontos eleme, hogy nem kötött a tanár szerepe, a két ember gyakran váltogatja, hogy ki a modell, és ki a rivális. Érdekes ebben, hogy nincs szükség feltétlenül jutalomfalatra, elég a szociális interakció ahhoz, hogy a papagáj tanuljon. Valószínűleg a fejlett szociális struktúrájuknak köszönhető, hogy a társaikról, de akár emberekről is sokféle dolgot tanulnak meg. Másképpen viselkednek olyan emberekkel, akik kedvesek voltak velük, mint azokkal, akik nem, különbséget tudnak tenni aközött, hogy egy ember azért nem ad nekik enni, mert le van foglalva a keze, vagy csak mert éppen nincs kedve hozzá, az utóbbi esetben sokkal hevesebben követelik a figyelmet és a kaját.
Komoly viták folynak arról, hogy ezek a jákók rendelkeznek-e azzal a képességgel, amit a gondolkodás egyik csúcsának tartanak, az úgynevezett tudatelmélettel. Ez azt a képességet jelenti, hogy egy élőlény tisztában van azzal, hogy egy másik gondolkodik, és az ő tapasztalatai, gondolatai különböznek az övétől. Az állatvilág elit csoportjába tartoznak azok a fajok, amiknél biztosan kimutatták, hogy van tudatelméletük, a főemlősök egyértelműen ilyenek, és a madarak közül egyes varjúfélék is biztosan képesek erre. A tudatelmélet bizonyos elemeit mutatják a szürkepapagájok mellett egyes majmok, delfinek, elefántok és talán kutyák is, de ezeknél nem sikerült egyértelműen kimutatni azt, hogy van elképzelésük arról, hogy egy másik állat rosszul tud valamit, nem rendelkezik valamilyen tudással, információval. Nem csoda, hiszen az embergyerekeknél is csak hároméves kor körül alakul ki ez a képesség egyértelműen.
Érdekes módon van egy olyan feladattípus, amiben a jákópapagájok sokkal jobbak, mint a főemlősök: az úgynevezett efemer jutalom teszt. Első pillantásra kifejezetten egyszerű dologról van szó, ételt raknak az állat elé fehér és fekete tányéron. Ha a fehérről veszi el az ételt, a feketét, rajta a kajával elveszik, tehát csak egy adaghoz jut az állat, ha a feketét választja, ott marad a másik is, amit később megehet. A jákók sokkal gyorsabban tanulják meg, hogy mi a nyerő stratégia, mint akár a csimpánzok, akik nehezebben realizálják a kapcsolatot a választásuk és a jutalom eltűnése között. Egy 2024-es vizsgálat szerint még az embereknél sem megy olyan könnyen ez a dolog, a feltételezések szerint azért, mert nem jó és rossz, hanem jó és jobb között kell választani. Az etológusokat is meglepte, hogy ebben a tesztben a legjobbak a tisztogatóhalak voltak, ezek az arasznyi halak a trópusi tengerekben eszegetik le nagyobb halakról a parazitákat.
Sokféle hatás együttesen járulhatott hozzá ahhoz, hogy a szürkepapagájoknak ilyen különleges kognitív képességeik alakultak ki az evolúció során. Fontos lehetett, hogy nagy csapatokban élnek, ezekben a csapatokban sokféle interakció zajlik, és megjelenik a reciprok önzetlenség, azaz hogy én jó fej vagyok azzal, aki jó fej velem. Hozzájárulhatott a dologhoz, hogy a környezetük változékony, nem állandó az élelemforrás, és az is, hogy gyakran meg kell dolgozniuk, hogy hozzáférjenek az áhított magokhoz, ami a csőr-karom koordináció fejlődését segíti elő. Kulcsfontosságú lehet az is, hogy viszonylag lassan válnak ivaréretté, és sokáig élnek (fogságban akár harminc évig is), így lehetőségük van a tanulásra.
Sajnos mindezek a különleges képességek nem válnak feltétlenül a szürke jákópapagáj javára, ezeknek is köszönheti – az afrikai erdőirtás, élőhelypusztítás mellett –, hogy 2016-ban felkerült a veszélyeztetett fajok listájára, ugyanis előszeretettel tartják házi kedvencként. Könnyű befogni, mivel gyakran van nagy csapatokban, így korábban kifejezetten jövedelmező volt a papagájbiznisz, hiába pusztult el a befogás és a szállítás során a madarak 60-70 százaléka, így is bőven megérte kereskedni velük. Ma már tiltott a vadon élők befogása, ami nem jelenti azt, hogy feketén ne történne ilyesmi.
A szürke jákópapagáj megfelelő körülmények között fogságban is szaporodik, így aki mindenáron ilyen madarat szeretne, szerezhet legálisan is. Azért is kedvelt madár, mert nagyon szociális, és fajtársak hiányában az emberre irányul az ilyen viselkedése, nem egyszer párjának választ egy adott embert. Elsőre ez nagyszerű dolognak tűnhet, de az alaposabb vizsgálatok szerint a madaraknak különösen frusztráló, hogy a párjuk nem úgy viselkedik, ahogy egy rendes társnak kellene (nem tölt velük annyi időt, nem úgy reagál, nem rak tojást stb.), aminek a következménye azután nem egyszer önpusztító viselkedés. A magányosan tartott jákóknak az egekben van a stresszhormonszintjük, és még az erős stresszel együtt járó kromoszómakárosodást is kimutatták náluk. Mi sem mutatja jobban, hogy nekünk, embereknek sem megy olyan jól a tudatelmélet, hogy ami nekünk vicces és jópofa viselkedésnek tűnik, az a madaraknak a végső kétségbeesésükben tett próbálkozás.
