A mellbimbó több fronton is a nőiség elmaradhatatlan jegye a kultúránkban, egyrészt mert az anyaság első számú szimbóluma a gyermekét szoptató anya, másrészt mert a női szexualitás univerzális jelölője a kerekded mell és azon különösen a bimbó. De annyira, hogy a Facebook nagy prűdségében olykor még több száz éves festményeket is hajlamos letiltani miatta. Pedig a mellbimbó nem női privilégium, minden férfinak is van belőle legalább kettő, a maszkulin bimbók valamiért mégsem indítják be annyira a kollektív fantáziát. Sőt annyira alapvetésnek vesszük a létezésüket, hogy talán bele se gondoltunk még a kézenfekvő kérdésbe: egyáltalán mi értelme annak, hogy vannak?
Szögezzük le már most, hogy a férfi mellbimbó létezésének célja nem a gyerekek táplálása, de ha már a cikkünk címébe emeltük, érdemes megjegyezni, hogy van, amikor igenis alkalmas tej termelésére, és ezekben a ritka esetekben ez a tej valóban egészen hasonló is az anyatejhez.
Ennek a jelenségnek kulturális és tudománytörténeti lenyomata is van. Előbbi talán legismertebb példája az Anna Karenina, amelyben szerepel egy rövid anekdota egy csecsemőről, akit egy brit férfi tartott életben a tejével egy hajóút alatt. De antropológiai feljegyzések is beszámolnak hasonlóról, általában olyan kontextusban, hogy az anya halála, betegsége vagy valami más hátráltató tényező miatt férfi tudta biztosítani a gyerek túlélését. Sőt az AFP hírügynökség 2002-ben is írt egy ilyen esetről: miután felesége belehalt a szülésbe, egy 38 éves Srí Lanka-i apa maga szoptatta két lányát, miután a nagyobbik nem volt hajlandó elfogadni a cumisüveget.
A férfiak tejtermelését többféle tényező is beindíthatja, illetve lehetővé teheti, hogy stimuláció hatására beinduljon. Ilyenek egyes betegségek, például az agyalapi mirigy daganata, illetve az olyan gyógyszerek, amelyek szintén az agyalapi mirigyet és ezen keresztül az általa előállított hormon, a prolaktin termelését érintik. Náci koncentrációs táborokból és japán hadifogságból szabadultaknál megfigyelték, hogy okozhat spontán beinduló férfi tejtermelést az éhezés is, szintén azáltal, hogy a hormonháztartással babrál: az éhezés a hormonok termelődését és a hormonokat elnyelő máj működését is hátráltatja, de mivel a táplálkozás helyreállása után a mirigyek működése hamarabb újraindul, mint a májé, hormontúltermelés állhat elő, például a prolaktin esetében is.
Bár vitatott, egyes elképzelések szerint pusztán a mellbimbó stimulációja is elég lehet egyes férfiaknál a tejtermelés beindulásához. Mindenesetre az emberi hímek nincsenek egyedül a tejtermelés képességével, ugyanis több állatfajnál is megfigyeltek már hasonlót, bár egyetlen fajnál láttak eddig olyat, hogy erre spontán is képes: a Dayak repülőkutya nevű, Délkelet-Ázsiában élő denevérfajnál.
Na de egyáltalán miért létezik a férfi mellbimbó? Miért nem koptatta ki az evolúció, ha a férfiak néhány extrém ritka kivételtől eltekintve nem használják, azaz semmiféle fajfenntartó előnyük nem származik belőle? Kezdjük azzal, hogy mit tudunk a bimbófejlődés biológiájáról. Embriókorban mindenkinél elkezdenek kifejlődni olyan primitív struktúrák, amelyekből később férfi vagy női nemi szervek válhatnak. Azt, hogy melyik irányba megy tovább a fejlődésük, elsősorban a beszédes nevű Y-kromoszomális nemmeghatározó fehérje és az azt kódoló SRY-gén határozza meg. Ez az embrió fejlődésének hetedik hete körül aktiválódik. Ha az embrióban kialakult az Y-kromoszóma, a férfi szervei fejlődnek tovább, és a kezdetleges női szervek eltűnnek, ha nem, akkor fordítva. A mellek és a mellbimbók azonban ennél korábban, már a negyedik-hatodik héten elkezdenek kialakulni, és egyes sejtek a kromoszomális válaszút után is megmaradnak, így a férfiaknál is kifejlődik a mell és a mellbimbó, még ha kevésbé hangsúlyos és változatos formában is.
Mindez persze csak arra adja meg a választ, hogy technikailag miért képes kifejlődni a férfiaknál a mellbimbó, arra még nem, hogy mi értelme annak, hogy ez lehetséges. Ez utóbbiról betonbiztos tudásunk nincs, de egyes elképzelések szerint egyszerűen arról lehet szó, hogy bár evolúciós előnyt nem jelentenek a férfiaknak, hátrányt sem: semmiféle kárt nem okoz a létezésük, ezért nincs evolúciós motiváció az eltüntetésükre.
Hiba azonban becsúszhat a mellbimbók fejlődésébe, ilyenkor kettőnél több is kialakulhat belőlük. Ez minden huszadik embernél előfordul, de általában csökevényes, leginkább anyajegyre emlékeztető formában. A férfiak ebből a jelenségből se maradnak ki, sőt egészen extrém esetek is ismertek, a rekordot tartó férfiaknak például hét mellbimbójuk volt – azért a többes szám, mert két ilyen eset is ismert.
Az evolúciós vonatkozáson túl persze más dimenzióban is értékelhető a mellbimbó, ahogy arra a cikk legelején is utaltunk: szexuálisan stimulálható, méghozzá mindkét nem esetében. Egy 2006-os felmérésben a részt vevő férfiak több mint fele számolt be ilyesmiről. Egy 1990-es esettanulmány szerint még az is előfordult, hogy egy heteroszexuális, cisznemű férfi mellnagyobbításra adta a fejét – illetve a mellét –, hogy jobban kihasználhassa a bimbóiban rejlő szexuális potenciált.
De nemcsak a jóból, hanem a rosszból se maradnak ki a férfiak: őket sem kerüli el a mellrák, bár jelentősen ritkábban következik be, mint a nőknél, az összes eset mindössze fél-egy százalékában. De éppen azért, mert ritka, kevésbé is figyelnek erre a lehetőségre, ezért nagyobb valószínűséggel azonosítják későn, előrehaladottabb stádiumban. Szóval ha valaki csomót, bőrrepedést vagy nedvedzést tapasztal a mellénél, férfiként is érdemes lehet orvoshoz fordulnia.
