A huszadik század második felének meghatározó tömegkommunikációs csatornája kétségtelenül a tévé volt, és nem is telt el olyan sok idő azóta, hogy ez az internet miatt megváltozott. A tévé által dominált évtizedek anyagainak egy része persze ma is visszanézhető a neten, de ki tudja, mennyi minden veszett el a rengeteg év számtalan csatornájának végeláthatatlan adásfolyamából. A tévécsatornák ugyanis nem őriztek meg mindent, amit leadtak, főleg azokban az időkben nem, amikor még nem voltak digitális adathordozók.
Részben ez a szorongás motiválta a 1970-es évek közepén az egyesült államokbeli Marion Marguerite Stokest, aki ambiciózus projektbe fogott. Elhatározta, hogy elkezdi rögzíteni a tévéadásokat, hogy azok változtatás nélkül megmaradhassanak az utókornak. A célja egy archívum létrehozása volt, ami kendőzetlenül mutatja a múltat, és amit a politika utólag nem manipulálhat – ez volt ugyanis a másik fő motivációja. Az egésznek úgy fogott neki, hogy akkoriban nem voltak még nagy kapacitású digitális adathordozók, csak analóg technikákkal dolgozhatott. 1975-ben szerezte be első Betamax videómagnóját.
1977-től 2012-ig több tévécsatorna közvetítéseit rögzítette a hét minden napján 0–24 órában. Az adások felvételéhez először Betamax kazettákat, majd később VHS-t használt.
Összesen kilenc csatorna közvetítéseiről készített felvételeket, volt, hogy egyszerre nyolc kazetta forgott az otthonában. A CNN 1980-as elindulásával annak adásait is rögzíteni kezdte.
Marion Stokes tudta, hogy a tévé hatékony eszköze lehet a manipulációnak, ezért döntött úgy, hogy több csatornát is rögzít, hogy ne csak egy nézőpontot tartalmazzon az archívum. Küldetését egyfajta aktivizmusként fogta fel, és hitt abban, hogy egy nap a gyűjtemény felbecsülhetetlen értéket jelenthet majd. Fáradhatatlan munkájával olyan történelmi pillanatokról szóló hírfolyamokat is megörökített, mint az 1979-es iráni túszdráma vagy a 2001. szeptember 11-i terrortámadás.
Stokestól korábban sem állt távol az aktivizmus, tagja volt az amerikai kommunista pártnak, de már előtte is részt vett baloldali mozgalmakban. Húsz évig volt a Free Library of Philadelphia nevű közkönyvtár munkatársa, ahonnan a hatvanas évek elején elbocsátották, vélhetően politikai okokból, párttagsága miatt. 1968 és 1971 között egy társadalmi problémákkal foglalkozó tévéműsort vezetett későbbi férjével, John S. Stokes Jr.-ral.
Fia, Michael Metelits szerint anyjának sokszor igen megterhelő volt ez a feladat, mondhatni, ez irányította a mindennapjait, és ez az egész családra nagy terhet rótt. Metelits szerint olyan is volt, hogy éppen vacsorázni voltak valahol, de haza kellett szaladnia kicserélni a kazettát, ami éppen megtelt. Anyját az motiválta, hogy az általa rögzített információt mindenkinek hozzáférhetővé tehesse.
2012-ben bekövetkezett halála után az ekkorra már 70 ezer darab kazetta fölött járó gigantikus tévéarchívum anyaga az Internet Archive-hoz került, ami amellett, hogy az egyik legnagyobb internetes könyvtár, más médiumok archiválásával is foglalkozik. Ők működtetik például a Wayback Machine-t is, amivel weboldalakat archiválhatunk és böngészhetünk. Marion Stokes 840 ezer órát is meghaladó felvételfolyamát 2013-ban kapták meg és kezdték el feldolgozni.
Stokes egy másik nagy projektje volt, hogy Apple számítógépeket gyűjtsön. Már a vállalat korai Macintosh modelljei közül is sokat megvett, és folyamatosan vásárolta a legújabb verziókat. Haláláig összesen 192 Apple gép került a birtokába, amiket egy klimatizált helyiségben őrzött, hogy nehogy károsodjanak az évek alatt. Stokesnak az Apple-lel kapcsolatos megérzései is figyelemre méltók, az elsők között kezdett Apple-részvényeket vásárolni, amikor egy darab csupán 7 dollár volt.
Emellett elkötelezetten vezette naplóit, jegyzetelt, és leltárakat készített mindenről, amije csak volt. Írott hagyatékának feldolgozását is az Internet Archive végzi. Ezekből már nagy mennyiség elérhető, a hagyaték legfontosabb részét kitevő videós anyagból azonban csak részletek kerültek fel eddig a honlapra, a teljes gyűjtemény feltöltése még várat magára.
Utólag egyesek úgy vélik, hogy Stokes kényszeres gyűjtögető volt, csak éppen ezt a késztetését a lehető legjobban hasznosította. A róla készült anyagok szerint Plyushkin-szindrómában szenvedett (a kényszeres gyűjtögetés egyik megnevezése, Diogenész-szindrómának is hívják), csakhogy ő nem haszontalan limlomokkal töltötte meg a szobáit, hanem az utókornak is valóban értékes dolgokkal. Történetéről Recorder: The Marion Stokes Project címmel dokumentumfilm is készült 2019-ben.
(Források: Atlas Obscura, NBC, Forbes)
