Addig készített a család erkölcstelen szemétfilmeket, amíg le nem zuhant a repülőjük. Onnantól csak egyházaknak dolgoztak

Egy gyerek nem akarja megtagadni Jézust, ezért bozótvágó késsel lefejezik. Egy csapat fiatal fülébe bambuszt döfnek, hogy ne hallják az Úr szavát. Felnőttek agyát mossák úgy, hogy azt kell hallgatniuk órákon át, hogy a kommunizmus jó, a kereszténység pedig rossz.
Ezek nem beszámolók valami szörnyű népirtásról, hanem részletek egy amerikai baptista kisegyháznak készített propagandafilmből, és hát a „szörnyű” az tényleg egy olyan jelző, amit könnyen rá lehet aggatni, de nem biztos, hogy olyan értelemben, ahogy az alkotói szerették volna. Az If Footmen Tire You, What Will Horses Do? (magyarul: Ha gyalogosokkal futsz, és kifárasztanak téged, hogyan versenyezhetnél lovakkal?) című elrettentést egy polcon kell emlegetni Ed Wood, vagy a hozzá hasonló, nemzetközileg kevésbé ismert rendezők (például Andy Milligan, Herschell Gordon Lewis) munkáival, akik akkora szemetet hoztak létre a horrorfilm műfajában, hogy azon keresztül sikerült a személyiségükbe is belekukkantani.
De ki volt az a személyiség, aki ezt a hallatlanul véres, brutális és nevetséges antikommunista propagandát készítette? Őt úgy hívták, Ron Ormond, aki több évtizednyi Hollywood után a texasi Nashville-be költözött, hogy aztán egy váratlan pálfordulás miatt az olcsó horrorok, westernek és musicalek után elkezdjen olcsó propagandafilmeket készíteni egy kisegyháznak. Az egyes szám egy kicsit csalás, Ormond ugyanis nem egymagában, hanem felesége, June és fia, Tim segítségével készítette ezeket a filmeket. Utóbbi keresztapja nem más volt, mint Lugosi Béla.
Ormond egyébként Victor Narro néven született Louisiana államban, a nevét pedig egy illuzionista barátjától szedte. Feleségét akkor ismerte meg, amikor egy színpadi előadásban együtt játszottak, a férfi bűvésztrükköket adott elő, a nő pedig énekelt. Az ötvenes évek elején a házaspár összetalálkozott két üzletemberrel, akik éppen össze akartak rakni egy filmgyártó céget, az Ormond család pedig el is kezdett nagyüzemben filmeket készíteni nekik.
Anélkül, hogy belemennénk abba, hogy pontosan milyenek voltak ezek a filmek, inkább magyarítanék pár címet:
- Zabolátlan szerető;
- Az elveszett nők fennsíkja;
- Kérlek, ne érj hozzám;
- Törvényen kívüli asszonyok.
Ezek mind nagyon olcsó westernek, sci-fik vagy horrorok voltak, esetleg a három valamilyen arányú keveréke. Az Ormond család mindenféle megoldáshoz folyamodott, hogy ne csak egy egyszerű filmvetítés legyen az, amikor ezek műsoron voltak – egyikhez egy gorillának öltözött embert láncoltak oda a bejárathoz, a másiknál pedig szexedukációs szórólapokat árultak a belépőn felül. Néha a filmeket a saját házuk udvarán forgatták.
Ron Ormond imádott repülni, volt egy egycsavaros gépük is, amibe beszálltak hárman, hogy odaérjenek 1968-ban az új filmjük, a Girl From Tobacco Row premierjére Louisianába. A levegőben azonban a gép motorja túlmelegedett, és lezuhantak. Mindhárman túlélték, de Ronnak és Jane-nek hetekig kórházban kellett feküdnie.
Ron a balesetet isteni jelnek vette, és a család még elkészített ugyan egy szemétfilmet (a címe: A szörny és a sztriptíztáncos), de innentől kezdve levetette magáról az alantas ösztön béklyóját. Valamikor a baleset után bemutatták Estus Pirkle prédikátornak, akit a legjobban úgy tudnék jellemezni, mint egy nagyon dühös könyvelőt. Ormond és Pirkle elkezdtek együtt dolgozni egy filmen. Pirkle azt hitte, hogy a rendező csak a prédikációját fogja rögzíteni, amit valóban megtett ugyan, de kitalált hozzá egy brutális körítést is. A prédikátor ugyanis hosszan beszélt arról, hogy a kommunisták már beépültek az Egyesült Államokba, már most aláássák a keresztény értékeket, de nemsokára meg fog történni a teljes hatalomátvétel.
Ezt a teljes hatalomátvételt filmesítette meg Ormond az If Footmen Tire You… jelentős részében, méghozzá úgy, hogy hosszú jeleneteket költött hozzá, ahogy többek között egy pajeszos, fura akcentussal beszélő kommunista rendes keresztény amerikaiakat – köztük gyerekeket, nőket – kínoz, csicskáztat és brutálisan megöl. Ormond a prédikáció mondanivalóját azzal húzza alá, hogy folyton halott gyerekeket mutogat, persze nem igaziból, hanem ránézésre temperával vagy körömlakkal összetapicskolt fiatalokat, akiket Pirkle felekezetéből válogattak. Egy rövid jelenetben a főkommunista elmondja egy kisgyereknek, hogy megölte a szüleit, de ez nem baj, mert az állam jobban fog majd törődni vele.
A film elején Pirkle elmondja, hogy minden, ami a filmben történik, valódi beszámolókon alapul, amiket Kínában, Koreában, Oroszországban vagy Kubában jegyeztek fel. Ez mind nagyon nevetséges, és valahol rémisztő is, hogy egy kisegyházban annyira rettegtek a kommunista hatalomátvételtől, hogy készítettek róla egy rendkívül olcsó, de különösen kegyetlen horrorfilmet.
Ormond nem sokkal később összebalhézott Pirkle-lel, de ez nem azt jelentette, hogy visszatért a rendes szemétfilmekhez: készített még filmeket a pokolról (The Burning Hell), a halálról (The Grim Reaper), majd Krisztus második eljöveteléről (The Second Coming). Utóbbit azonban már nem tudta befejezni, fia, Tim Ormond vette át a rendezői szerepet, amikor édesapja nem élte túl a rákos megbetegedését.
Ormond filmjei többek között azért sem merültek feledésbe, mert Nicolas Winding Refn, többek között a Drive és a Neon démon rendezőjének segítségével felújították, és újra kiadták őket egy szép díszdobozban. A felújított filmek közül többet Magyarországon is meg lehet nézni a Mubi felületén, így ott látható az If Footmen Tire You, What Will Horses Do? is.