Talán nem túlzás azt mondani, hogy napjainkban a toxikus férfiasság virágkorát éljük, Donald Trump, Joe Rogan, Andrew Tate és a manoszféra más egyedei sokkal nagyobb hatással vannak az egész világra, mint az valószínűleg egészséges lenne. Őket és társaikat pedig olyan közeg emelte pajzsára, amelynek igazi ideálja az alfa-hím: a falkavezér, akinek ereje, agresszivitása, karizmája, harci és túlélőképessége elől nyüszítve hátrálnak meg a gyenge béta-hímek, és akinek minden nőstény az utódját akarja hordozni. Ez a kép az alfa-hímről egy, a farkasok viselkedéséről szóló, nagyon befolyásos, a hetvenes években megjelent könyvből égett bele a köztudatba.
Csakhogy mára kiderült, hogy az alfa-hímekről szóló elmélet teljes hülyeség. Olyannyira, hogy a tudós, aki a könyvet írta, évtizedekig küzdött azért, hogy vegyék le a polcokról,
és lehetőleg mindenki felejtse el, hogy létezik olyan, hogy alfa-hím. Vagy ha létezik is, ő nem azért lesz alfa, mert erősebb vagy agresszívabb, mint mindenki más.
Egy baromság eredete
Az amerikai L. David Mech 1958-ban, fiatal biológusként kezdett el farkasokat kutatni az amerikai Michigan állam egy eldugott szigetén, az Isle Royale Nemzeti Parkban. Ez akkor azon kevés helyek egyike volt az Egyesült Államokban, ahonnan még nem irtották ki a farkasokat. Hosszú évek kutatása után a tanulmányait egy könyvben összegezte, ez 1970-ben jelent meg The Wolf – The Ecology and Behaviour of an Endangered Species (A farkas: egy veszélyeztetett faj ökológiája és viselkedése) címen. A könyv, ahogy a címe is utal rá, átfogó munka, ami a farkasok környezetükkel, zsákmányállataikkal, emberekkel, és egymással való viszonyát is elemzi. Viszont mivel a farkasok emberekkel való viszonyára leginkább az volt a jellemző, hogy ha meglátták az embereket, elszaladtak, Mech a farkasok egymás közötti viselkedését elég hiányosan tudta csak megfigyelni, legfeljebb messziről, távcsővel vagy repülőgépről.
Mechnek ezért valahogy máshogy kellett kitöltenie a kutatásában tátongó lukakat, és úgy tett, ahogy ilyenkor minden tudós tesz: hivatkozik mások kutatásaira. Az akkoriban legátfogóbbnak tekintett kutatást a farkasok viselkedéséről Rudolph Schenkel végezte még az 1940-es években, így Mech az ő munkájához nyúlt. Schenkel sem jutott közelebb farkasokhoz, mint Mech, megfigyeléseit a bázeli állatkertben végezte, de a tudományos közeg akkoriban úgy gondolta, nem lehet nagy eltérés abban, ahogy a farkasok a vadonban viselkednek. Schenkel a megfigyelései során arra jutott, hogy a farkasok csoportdinamikája a falka felnőtt tagjainak agresszív önérvényesítése, személyes autonómiájának kiszélesítése és a csoporton belüli pozíciójának javítása körül forog, ami egymás közötti agresszív fellépésekben ölt testet.
Ebből az örökös pozícióharcból az elképzelés szerint minden falkában kiemelkedik egy domináns pár, nekik a többi farkas alárendeli magát, vagyis ők ennek az erőszakos hatalmi játéknak a nyertesei. Ez volt az alfa-hím és az alfa-nőstény elméletének eredete.
Schenkel könyvét a „farkasok szociológiájáról” csak tudósok olvasták, Mech könyve viszont hatalmas bestseller lett, amit sokáig alig bírt elég gyorsan újranyomni a kiadó. Az olvasók nagy többsége ekkor találkozott először az alfa-hím és -nőstény elméletével, és ez a gondolat elképesztően megragadt a köztudatban. Innen pedig nem kellett sokat várni addig, hogy a késő kapitalista realizmus szellemi és egzisztenciális nyomorában útjukat kereső férfiak tömegei találjanak valami kapaszkodót abban, hogy magukat alfa-hímként, másokat pedig alárendelt, csenevész bétákként képzeljenek el. Úgyhogy bizonyos szempontból David Mechnek köszönhetjük Andrew Tate-et és a farkaspornó körüli jogi botrányokat is. Csupa csodás dolgot.
Bandavezér helyett apuka
Mech professzort nem szédítette meg a siker, hanem tovább kutatta kedvenc ragadozóit. Fő terepét Michiganből a Kanada legészakibb részén, lényegében már Grönland mellett lévő Ellesmere-szigetre tette át. Ez a hely annyira zord és barátságtalan, hogy ott lényegében alig élnek emberek, az ottani sarki farkasoknak tehát nem voltak olyan rossz tapasztalataik az emberekkel, mint délebbi, kis híján teljesen kiirtott rokonaiknak, így sokkal közelebb engedték magukhoz a kutatókat. Olyannyira, hogy Mech egész közel mehetett a farkasok odvához, több farkas közvetlen közelről szaglászta őt, miközben a kölykök kibogozták a cipőfűzőjét. A kutató 25 éven át minden nyáron elutazott ide, hogy a farkasokat tanulmányozza. Ebben pedig a barátságosabb farkaspopuláció mellett egy újítás is segítette: a rádiós nyakörv, amivel követni lehetett az egyedek mozgását.
A sarki farkasokat figyelve Mechnek hamar feltűnt, hogy a megfigyelt falkákban semmi jelét nem látta annak az állandó, erőszakos hatalmi tusakodásnak és az alfák általi elnyomásnak, amiről Schenkel nyomán ő maga is írt. Nem telt bele sok idő, hogy rájöjjön:
a falkák vezetői nem azért kerülnek vezető pozícióba, mert ők egy erőszakos hatalmi harc nyertesei, hanem mert ők a családfők, a falka tagjai pedig a gyerekeik.
A legtöbb falka egy szaporodó párból és az utódaikból áll, akik két-három éves korukig a szüleikkel maradnak, közben segítve fiatalabb testvéreik nevelésében. A falkán, vagyis a családon belüli viaskodásnak pedig lényegében semmi nyoma a vadonban, leszámítva azt, ha a szülők vagy az idősebb testvérek néha odakapnak a rosszalkodó kölyköknek. Pár év után aztán elhagyják a falkát, hogy párt keressenek maguknak, és saját falkát alapítsanak. Farkas farkasnak ritkán lesz farkasa, legalábbis falkán belül, a farkasok közötti erőszak szinte mindig falkák között zajlik a vadászterületek felügyeletéért.
Bizonyos speciális körülmények között a falkák viszonylag nagyra nőhetnek, de akkor is alapvetően családi kötelék fűzi össze a tagokat, nem valamiféle agresszív hatalmi hierarchia. A Yellowstone Nemzeti Parkban például – ahová csak 1995-ben telepítették vissza a farkasokat – szokatlanul nagy falkák alakultak ki, mert a területen rengeteg a szarvas és más elejthető préda, a farkasokra pedig tilos vadászni, ezért nagy a szaporulat. A falkák közötti versengés miatt viszont a magányos farkasokra fokozottabb veszély leselkedik, így sok felnőtt állat inkább a biztonságot választja, és hosszabb ideig a családjával marad. Igaz, a falkák be is fogadnak néha rokoni szálakkal hozzájuk nem kötődő farkasokat, az ilyen óriás falkákban viszont több szaporodó pár is lehet, ami szintén aláássa a hatalomért és a szaporodás jogáért megküzdő alfa képét. Vezetőik ezeknek a falkáknak is vannak, de őket inkább a kor, a tapasztalat és az teszi vezetővé, hogy a csapat legtöbb tagjának mégiscsak ők a szüleik.
De akkor honnan jött az egész alfa-elmélet, amit maga Mech is átvett? Onnan, hogy a Schenkel által vizsgált állatkerti farkasok nem egy család több generációjából, hanem innen-onnan az állatkertbe hozott és összezárt egyedekből állt.
Köztük valóban sok volt a feszültség, és közülük valóban a legerősebb és legagresszívabb került a csoport élére. Mindez viszont egyáltalán nem természetes, és ahogy Mech fogalmaz, nagyjából annyira írja le pontosan a farkasok viselkedését, mintha az egész emberi társadalmat az alapján írnánk le, mi történik egy börtönben. Ahogy Mech ebben a videóban el is magyarázza, éppen ezért a farkaskutatásban már nem használják a hatalmi harcokra utaló alfa kifejezést, helyette a falkák vezetőire szaporodó hímként és nőstényként vagy egyszerűen anya- és apafarkasként hivatkoznak.
Mech professzor több olyan dolgot is tett, amit az ember nem várna egy sikerkönyv szerzőjétől. Egyrészt beismerte, hogy hibázott, és olyan dolgot írt a könyvében a farkasokról, ami egyszerűen nem igaz, ez már önmagában elismerésre méltó a mai világban. De ha ez nem lenne elég, a tudós évekig harcolt azért, hogy a százezrek által olvasott és vásárolt könyvét levegyék a könyvespolcokról. Végül 2022-ben sikerült elérnie, hogy ne adják ki többet az 1970-ben megjelent könyvét, időközben pedig több tanulmányt és könyvet is írt a farkasokról, amelyben igyekezett pontos adatokkal és megfigyelésekkel korrigálni a hibáját. Sajnos azonban egyik sem lett olyan sikeres, mint az első könyve, és mire új könyvei megjelentek, már minden diszkó, edzőterem, internetes fórum és podcast tele volt az „alfa-hímekkel”. Akiket cseppet sem érdekelt, hogy amire az egész identitásukat építették, az nem létező hülyeség.
(Források: New Yorker, Scientific American)
