Hatvan éve, 1965. szeptember 19-én kezdődött az öttusázók világbajnoksága Lipcsében. Az 1963-ban egyszer már győztes, Balczó András-Móna István-Török Ferenc összetételű magyar aranycsapat ekkorra újra összeállt, miután Balczó és Móna letöltötte eltiltását. A politikának annyira fontos volt a két versenyző megregulázása egy átlagos csempészügy miatt (az ilyesmi hétköznapi dolog volt akkoriban a Nyugatra sokat utazó élsportolóknál, a hatóságok többnyire szemet hunytak felette) –, hogy egy biztosnak látszó aranyérmet dobtak el az eltiltással az 1964-es tokiói olimpián. Itt egyébként Török Ferenc egyéniben győzött, a csapatsiker azonban a két eltiltott csapattárs nélkül nem jött össze.
Lipcsébe ismét a legerősebb összeállításban utazott a magyar csapat, és az első tusát, a lovaglást mindjárt meg is nyerte. A második felvonásban, vívásban Török remekelt, a csapat is nyert, így növelte az előnyét az összetettben. A lövészetben harmadik lett a válogatott, de az első hely összetettben megmaradt, ahogy az úszás után is, és végül a futásban is megtartotta az első helyét a kivételes képességű magyar trió. Az öttusaversenyek akkoriban négy napon át tartottak, a lövészetet és az úszást ugyanazon a napon rendezték, az egyiket délelőtt, a másikat délután.
A verseny mégsem elsősorban a magyarok diadalmas visszatéréséről szólt, hanem egy elhíresült kizárásról. Akkoriban szinte mindenki élt a legálisnak számító „célzóvíz” adta lehetőségekkel. A célzóvíznek, vagyis az alkoholnak a lövészet előtt volt értelme, ellazította a versenyzőket, önbizalmat adott, segített az esetleges lámpaláz leküzdésében.
„Másfél deci ötvenfokos kecskeméti barackpálinka volt a fejadagom” – ismerte el Török Ferenc a 90. születésnapján a Telexnek adott interjújában. Azt is elmondta, hogy a lövészet után ezt rendeltetésszerűen kihányta, hogy a következő tusában, az úszásnál nehogy hátráltassa, és azóta sem szereti a pálinkát, még a szagát sem kedveli.
Míg Török és a magyarok tudatosan használták a pálinkadoppingot, addig Herbert Polzhuber nem. Az osztrák versenyző jól indult az első két tusában, az összetettben a harmadik helyen állt. A lövészetnél, ami ezután következett, már kicsit imbolyogva ment a lőállásba, az első sorozatnál, a lehetséges 50 körből 29 került a neve mellé, többször a céltáblát sem találta el. Aztán még jobban kijött rajta az alkohol hatása, nem tudott talpon maradni sem, és szó szerint kidőlt. Utólag úgy rekonstruálták, hogy tíz korsó sört és egy konyakot fogyasztott el célzóvízként, és ennek megfelelően nagyon súlyosan ittasan fogott fegyvert. Török is adott neki pálinkát a lövészet előtt az elmondása szerint.
A Népsport így tudósított az esetről.
„A lövészet kellemetlen epizódja volt, amikor verseny közben már a mozdulatai felett sem uralkodó, beszeszelt osztrák Polzhubert mentővel vitették el, és azonnal ki is zárták a további versenyből.”
Az akkori öttusában a lövészet nem volt könnyű: 25 méterre, forgó, álló alakra lőttek a sportolók, bármilyen rendszerű és gyártmányú kaliber-meghatározás nélküli kisöbű pisztollyal. Fontos kikötés volt, hogy a markolat nem lehet ortopéd kiképzésű, az ujjtámaszték használata tilos volt. Négy sorozat 5-5 lövése adta az összeredményt. A táblák három másodpercig mutatták a lapjukat a versenyzők felé, aki ezalatt nem lőtt, az nulla pontot kapott. Aki a céltábla közepébe lőtt, értelemszerűen tízest kapott, majd kilences, és nyolcas és így tovább mentek egyre lejjebb az értékek.
Polzhuber ugyan pontosan azt csinálta, mint mindenki más, csak arra nem figyelt, hogy az ő csoportja eleve később kezdi a lövészetet, ráadásul még el is húzódott a verseny. Mivel az izgalma eközben folyamatosan nőtt, ő ezt ellensúlyozandó, tovább ivott, és a sok alkohol végül már nem ellazította, hanem egyenesen kiütötte. A sztori bejárta a világsajtót, a nemzetközi szövetség lépéskényszerbe került. A szondáztatást elvetették, mert a mediterrán országok sportolói hevesen tiltakoztak, hiszen nekik az életformájukhoz hozzátartozik az ebédnél egy-egy pohár bor.
A Képes Sport be is mutatta, miért terjedt el széles körben a célzóvíz használata. Sportorvos nyilatkozott úgy, hogy „az alkohol kis mennyiségben javítja a keringést, értágító hatással jár. Ilyen szinten némileg bénítja a legmagasabb agyi működéseket. A nagyobb mennyiség, amely a már-már kóros versenylázat feloldja, viszont már bénítólag hat a reflexekre.”
Ott volt még a pszichikai hatás is, amit így foglaltak össze a cikkben: „Ha iszom, nem reszket a kezem, nem késem el a következő lövéssel. A jelenség itt már a babonával érintkezik, és nem feledkezhetünk meg a placebo-hatásról sem. Amiben az ember hisz, az hatással van rá. Csakhogy itt különféle veszélyek állnak fenn. Az első hibás következtetés, ha féldeci 188 körhöz segített hozzá, akkor egy teljes deci majd 191-et eredményez.”
A következő világbajnokságon, 1966-ban kompromisszumos megoldásként 0,4 ezrelékben maximálták a vérben található alkohol mennyiségét, aki a szint felett járt, azonnal kizárták. A magyarok pontosan bemérték, mennyit ihatnak, így 0,37-38 ezrelékes értéket mutatott ki a vizsgálat. Később teljesen megtiltották az alkohol használatát.
A magyar csapat 1966-ban és 1967-ben is győzött a világbajnokságon, abszolút esélyesként utazott az 1968-as olimpiára, és végül Mexikóban sem okozott csalódást, bár az első tusában pocsékul teljesítettek. Ebben a legendás összetételben az volt az utolsó versenyük. Balczó 1972-ben váltotta valóra élete nagy álmát, és egyéniben is olimpiai bajnok lett, ő számít máig a sportág legeredményesebb olimpiai versenyzőjének három arannyal.
Herbert Polzhuber a kínosan sikerült világbajnokság után öttusáról átnyergelt a vívásra, és négy olimpián is tagja volt az osztrák válogatottnak. A visszavonulása után edzőként és az osztrák katonai akadémián tanárként dolgozott, 2015-ben halt meg, 77 évesen.
