Joseph Haydn életműve zenetörténeti jelentőségű, de már a 18. században is korának egyik ünnepelt zeneszerzője volt. Talán nehezen képzeljük el, hogy a rizsporos parókákkal, szifilisszel és fodrokkal teli korszakban milyen lehetett a sztárkultusz, de az igazság az, hogy nem sokban különbözik attól, amit ma tapasztalunk: ahogy egyesek képesek megvásárolni a Sydney Sweeney fürdővizéből készült szappanokat, úgy Haydn idejében is léteztek hasonlóan elvetemült rajongók.
Egyik csodálója például levágta és évtizedekre eltulajdonította a meghalt zeneszerző fejét, ami aztán oda vezetett, hogy Haydn sírjában ma már nem is egy, hanem rögtön két fej található.
Történetünk Haydn élettörténetének végével kezdődik 1809-ben. Ekkorra már nem komponált, de az előző évben, a 76. születésnapján még megjelent a nyilvánosság előtt, az ünnepségen pedig maga Antonio Salieri vezényelt. Életének utolsó évében azonban sok minden megváltozott. Ausztriát a napóleoni háborúk tépázták, májusban pedig a francia sereg megtámadta Bécset. Haydn az utolsó hónapjában megélte a város ágyúzását, bár a francia császár külön őrt adott neki, nehogy bárki zargassa. Májusban még egyszer elvezényelte az egyik művét, majd meghalt. Ahhoz képest, hogy mennyire híres volt, visszafogott temetést kapott, és jelöletlen sírba tették. A Bécsből elmenekült uralkodónak a legkisebb baja is nagyobb volt, mint hogy az udvari muzsikusa állami temetéséről gondoskodjon.
Haydn sírhelyét elvileg nem is háborgatta senki, egészen tizenegy évvel későbbig. Ekkor ugyanis Cambridge hercege látogatást tett Esterházy Miklós hercegnél. A brit herceg meggyőzte a Eszterházyt, hogy az egykor alkalmazásában álló zeneszerzőt hozzá méltó módon újra kéne temetni az eisenstadti Esterházy-templomban. A herceg meg is tette a megfelelő előkészületeket, majd exhumálták Haydnt. Ekkor jött a meglepetés: a holttestnek nem volt feje. Állítólag csak a parókáját találták a fej hűlt helyén. Esterházy azonnal értesítette a hatóságokat, amik nyomozásba kezdtek.
Mint utóbb kiderült, nyolc nappal Haydn temetése után egy barátja kiásta a sírt. Joseph Carl Rosenbaum, aki könyvelőként szintén az Esterházy család szolgálatában állt egykor, megszállott rajongója volt Haydn zenéjének. Mindez még nem lett volna gond, de a férfi a frenológia híve is volt. Ez az az áltudomány, ami azt állította, hogy a koponya formájából következtetni lehet az ember személyiségjegyeire. Szóval Rosenbaum úgy volt vele, hogy ha lenyúlja Haydn koponyáját, abból bizonyára fontos frenológiai következtetéseket lehetne levonni. Nem ő volt egyébként az egyetlen zeneszerző, akinek kiásták a sírját a frenológusok. Néhány évvel később Beethoven sírját hasonlóan meg akarták bolygatni, csak az a kísérlet meghiúsult. Az állandó sírrablások miatt az áltudomány legfőbb szakértőjét a császár kiutasította Ausztriából.
Rosenbaumék nem bíztak semmit a véletlenre. Már korábban ellopták egy halott bécsi színésznő fejét ugyanabból a temetőből, hogy kipróbálják rajta a „húslefejtő” technikájukat. Az egyik orvos ismerősük, Leopold Eckhart felajánlotta, hogy a segítségével megvizsgálhatják a zeneszerző koponyáját a rendelőjében.
Rosenbaum és barátja tehát egy héttel a temetés után lefizették a temető sekrestyését, és az éjszaka folyamán egy szintén lefizetett sírásó segítségével kiásták a zeneszerzőt. A két sírrabló levágta Haydn fejét, majd kereket oldott. A fej addigra már oszladozó állapotban volt. Rosenbaumnak komolyan meg kellett magát erőltetnie a kocsiban, hogy ne hányjon a szagtól.
Eckhart rendelőjében aztán lefejtették a fejről a húst és a szöveteket. A vizsgálataik során megállapították, hogy az a terület, ami elvileg a zenei tehetség helyét jelöli a koponyán, Haydn esetében kifejezetten dudorodó volt. Ennél sokkal több nem derült ki. A koponyát ezután kihipózták, majd egy díszesen faragott fekete dobozba helyezték, ami vörös párnákkal volt kibélelve, és még ablaka is volt. Persze külcsín ide vagy oda, a fejlopós akciót valószínűleg még a humoráról ismert Haydn sem értékelte volna. A dobozkát aztán a tettesek bizonyos időközönként egymás között cserélgették.
Miután kiderült a sírrablás, elég hamar Rosenbaumékra terelődött a gyanú. Rosenbaum úgy döntött, hogy odaad a rendőrségnek egy koponyát – de nem Haydnét –, hogy békén hagyják őket. Rosenbaum és a társa a rendőrségen aztán azt mondták, hogy az egész hullagyalázás a nem sokkal azelőtt meghalt Eckhart doktor akciója volt, így el is engedték őket.
Nem sokkal később, ahogy a rendőrök kicsit közelebbről megvizsgálták a koponyát, rájöttek, hogy átverték őket. A nekik átadott fej ugyanis egy fiatalabb férfihoz tartozott, nem a markáns állkapcsú, idős Haydnhöz. A rendőrség házkutatást tartott a frenológusoknál, de Rosenbaumnak még éppen sikerült elrejtenie a fejet tartalmazó dobozkát egy szénával megtömött matrac belsejébe. A felesége betegséget színlelve felfeküdt a matracra, így azt nem kutatták át a rendőrök. Esterházy herceg azonban nem volt meggyőződve arról, hogy nem vágták át újra, és csak nem akart leszállni Rosenbaumról.
Úgyhogy a sírrabló lángelme átadott neki egy újabb koponyát, ami még mindig nem a zeneszerzőé volt.
A hamis fejjel kiegészülve újratemették Haydnt, Rosenbaum pedig haláláig magánál tartotta a valódi koponyát. Miután ő meghalt, a bűntársához került a fej, aki a végrendeletében a Wiener Musikvereinnak adományozta azt 1895-ben. A koponya az ablakos dobozával együtt egy zongorán pihent, amíg az Esterházyk tudomást nem szereztek róla az 1930-as évek környékén. A Musikverein nem akart megválni a koponyától, a gazdasági válsággal küzdő hercegi családnak viszont nem volt elég pénze egy visszautasíthatatlan ajánlat megtételéhez, így a fej nem került vissza a test mellé.
Haydn feje átvészelte a második világháborút, de 1954-ig, amíg a nagyhatalmak meg nem egyeztek Ausztria semlegességéről, nem rendeződött a sorsa. Még mielőtt a szovjetek kivonultak volna az országból, a helyi orosz parancsnok elrendelte, hogy a Musikverein adja át a koponyát az Esterházyknak, akik aztán 145 év után újra a fejével együtt temették el a zeneszerzőt. A koponyát megáldotta a bécsi érsek, majd Gustinus Ambrosi, az osztrák költő-szobrász helyezte el a sírban ceremoniális mozdulatokkal kísérve.
Az eisenstadti templom bejáratánál lévő fehér márványszarkofágban így már Haydn teste mellett ott pihen a feje is. Meg egy másik fej is. Ugyanis a koponya, amivel Rosenbaum másodjára verte át a rendőrséget, ugyanabban a síremlékben kapott helyet. Nem lehet tudni, hogy kié a fej, úgyhogy az tűnt a legjobb megoldásnak, ha ott hagyják Haydn mellett. A félreértések elkerülése végett 2008 óta egy emléktábla is található a padlón az „ismeretlen koponyájának” tiszteletére. Esterházy Péter pedig a Harminchárom változat Haydn-koponyára című színdarabjában fel is dolgozta a történetet.
