Sporttörténelmi jelentőségű mérkőzést játszottak ötven évvel ezelőtt, 1975. október 18-án a szegedi Kisstadionban. A Volán kézilabdacsapata a Komlót fogadta, és a tét a feljutás volt. A hazai csapatnak elég volt a döntetlen, a vendégcsapatnak nyernie kellett. A bajnokságot akkor tavaszi–őszi rendszerben rendezték meg.
A kézilabda hallatán hajlamosak vagyunk arra gondolni, hogy a lelkes nézők egy csarnokban gyülekeztek, és fülsiketítő hangulatot teremtettek, de akkoriban, noha a kézilabda már 1972-től olimpiai sportág volt, még szabadtéren is játszottak meccseket, nem volt követelmény a benti játéktér.
Sőt, mint a Magyar Kézilabda Szövetségtől megtudtuk, egészen az 1987-es bajnokságig nem volt tiltott a kinti meccs, abban a szezonban tették kötelezővé a terembeli játékot. Csak érzékeltetésül, a férfi válogatott 1986-ban érte el legnagyobb sikerét egy világbajnoki ezüstéremmel, miközben a nyolcvanas évek közepén még voltak helyszínek, ahol a kispadon esőkabátban ültek a játékosok, és onnan kellett beállniuk egy-egy védekezésre, támadásra.
Szegeden sem volt kegyes az időjárás a csapatokhoz, a pályára hatalmas felhőszakadás zúdult, ami ősszel már nem túl gyakori. Emiatt a kezdés eleve húsz percet késett. Amikor a Balogh, Fekete játékvezetői páros jelt adott a kezdésre, még mindig zuhogott, de már csendesedett valamelyest.
A betonos pályán kisebb-nagyobb tócsák keletkeztek. A megyei napilap, a Délmagyarország úgy tudósított a meccsről, hogy az irreális talajú pályán nem alakulhatott ki folyamatos játék. Ma már a fokozott sérülésveszély miatt elképzelhetetlen lenne, hogy a találkozót megrendezzék, akkor viszont teljesen átlagosnak volt mondható, hogy ha esik, ha fúj, akkor is játszaniuk kell a csapatoknak.
Mivel akkor még a vax nem volt olyan minőségű, mint most, hogy egy védés után alig gurul ki a viaszos ragasztótól a labda a hatoson túlra, nem nehéz magunk elé képzelni, mennyire csúszott a vizes labda. Az első félidőben így is 10-10-es eredmény alakult ki, noha a Szeged lógott már meg három góllal is. Akkoriban még nem született szinte mindegyik támadásból gól, a gyors középkezdést még csak hírből sem ismerték. A Komló a második félidőben rákapcsolt, mozgósította a tartalékait, át is vette a vezetést (13-14), és az 55. percben arra is volt esélye, hogy kettővel meglépjen.
A helyszíni beszámolóból idézünk: „A zuhogó esőben hősiesen kitartó szegedi szurkolók eltakarták a szemüket, amikor Zachomer egyedül törhetett kapura. Lövése azonban a jobb kapufa mellett zúgott el. Óriási lehetőséget hagyott kihasználatlanul a vendégcsapat. Négy perc volt hátra a találkozóból, amikor Baráth labdája Buvári kapusról a hálóba pattant, 16:16.”
Baráth Jánosnak ez volt az egyetlen gólja, ami viszont különösen nagy jelentőségű lett, mert ő alakította ki a végeredményt is, ami a feljutást jelentette. Az utolsó percekben nagy izgalmak voltak, de a körülmények miatt nem lehetett csodálkozni, hogy újabb találat már nem született.
A Komlóban egyébként a ziccert hibázó Zachomer négy gólig jutott, ahogy Jeszencsák és Mercz is, ők voltak a legeredményesebbek. A csapat tagja volt az a Herbert Nándor is, akinek a fia, Gábor később a Szegeddel bajnok lett, és a felnőtt válogatottban is jó néhányszor szerepelt, most pedig a városban edzősködik.
A hazai csapat vezére a hatgólos Dobó Károly és Oláh Béla voltak. Ezen a találkozón nem jutott szóhoz Skaliczki László, de a bajnokcsapat tagja volt. Ő később nemcsak a klub edzője lett, hanem szövetségi kapitány is, a 2004-es olimpián a négy közé száguldott a csapatával.
1975-ben az a Kővári Árpád volt az edző, aki később legenda lett a városban, és akivel nemcsak a feljutás, hanem két évvel később az első nagy siker, az 1977-es Magyar Kupa-győzelem is összejött. Kővári később az ügyvezető posztot is betöltötte, és ő is vezette a magyar válogatottat.
A Szeged az ötven évvel ezelőtt kiharcolt feljutás óta egyszer sem esett ki, és az utolsó magyar csapat, amelyik nemzetközi kupát ünnepelhetett: 2014-ben nyerték meg az EHF-kupát. Ma már egy kilencezer férőhelyes csarnokkal büszkélkedhetnek, ahol a Magdeburg elleni, néhány nappal az ötvenedik évforduló előtti Bajnokok Ligája-találkozón erre a fél évszázaddal ezelőtti esős meccsre is visszaemlékeztek, és méltatták a jelentőségét.
