Eltérített egy helikoptert, szétosztotta a vagyonát, és még a családját is kirabolta az úri családból származó elitellenes harcos
Amikor Rose Dugdale 1941-ben megszületett egy gazdag angol családban, minden arra utalt, hogy az élete a brit felső osztálybeliek megszokott útját követi majd. Francia nevelőnő tanította, elit bentlakásos iskolákba járt, fiatal nőként pedig még a királynővel is találkozhatott. Olyan élet jutott volna neki, amiben vidéki kastélyok, jótékonysági események és társadalmilag elfogadott párkapcsolatok követik egymást. Ehhez képest a harmincas éveire gyakorlatilag mindent maga mögött hagyott. Lemondott az öröksége nagy részéről, kirabolta a saját családját, többedmagával eltérített egy helikoptert, majd az írországi paramilitáris szervezet, az IRA egyik legismertebb külsős támogatójává vált. 1974 áprilisában pedig kulcsszerepet játszott egy olyan műkincsrablásban, amit sokan minden idők egyik legnagyobb ilyen akciójaként tartanak számon.
Dugdale már fiatalon idegenkedett attól a világtól, amibe beleszületett. Szülei elvárásaival szemben 1959-ben az Oxfordi Egyetem hallgatója lett, ahol filozófiát, politológiát és közgazdaságtant tanult. Már ott is látványosan szembement a hagyományokkal: egyik barátnőjével férfiruhába öltözve lopózott be az akkor még csak férfiaknak nyitott Oxford Union egyik vitájára, tiltakozásként a szabály ellen. Az egyetem után rövid időre az Egyesült Államokba került, majd Londonban tanított, és közgazdászként dolgozott a fejlesztési minisztériumban.
Az 1968-as diáklázadások és a baloldali mozgalmak fokozatosan radikalizálták. Elutazott Kubába is, majd visszatérve egyre mélyebben kapcsolódott be különböző radikális politikai csoportok munkájába. Közben igyekezett eltitkolni saját vagyonát, és észak-londoni szegénynegyedekben dolgozott közösségi projekteken. 1973-ra örökségének jelentős részét szétosztotta. Ekkor kezdett megszállottan foglalkozni az északír konfliktussal is.
Egy ponton megszervezte saját családja devoni birtokának kirablását, ahonnan nagy értékű műtárgyakat és ezüsttárgyakat vittek el. Az ügyben bíróság elé került, ahol nyíltan szembefordult az apjával. Azt mondta neki, hogy szereti, de gyűlöli mindazt, amit képvisel. Ahelyett azonban, hogy példát statuáltak volna vele, felfüggesztett büntetést kapott. Dugdale ezt inkább megerősítésként értelmezte, és még mélyebbre sodródott a militáns republikánus mozgalmak felé. Az IRA eleinte bizalmatlanul figyelte a felső osztálybeli angol nőt, aki hirtelen forradalmárnak állt. Dugdale azonban mindenáron bizonyítani akarta az elkötelezettségét.
1974 januárjában részt vett egy rendkívül abszurd akcióban: társaival eltérített egy helikoptert Donegal megyében, hogy tejeskannákba rejtett bombákat dobjanak egy rendőrőrsre. Az akció katasztrofálisan alakult. A helikopter túlterhelt volt, több bombát a tengerbe kellett dobni, az egyik szerkezet gyújtózsinórja idő előtt begyulladt, a megmaradt bomba pedig célt tévesztett, és egy kertben landolt. A brit hadsereg később gúnyosan „levegő–föld tejeskannafegyvernek” nevezte az akciót. Dugdale azonban hamarosan sokkal komolyabb figurává vált.
1974 februárjában a Daily Express egy cikkben arról írt, hogy Alfred Beit egyik vidéki birtokán különösen értékes festmények találhatók, köztük egy Johannes Vermeer-mű is. A cikk részletesen ismertette, hogy a festmények hol találhatók, és mikor kerülnek vissza az ír Russborough House-ba. Két hónappal később négy fegyveres tört be az épületbe. Az elkövetők lefegyverezték a személyzetet, Beitet revolverrel fejbe ütötték, feleségét pedig a pincébe vitték. A BBC tudósítása szerint a támadást egy nő irányította, aki feltűnően erős francia akcentussal beszélt. Később kiderült, hogy ez Dugdale volt, aki álruhában próbálta leplezni magát. A támadók néhány perc alatt kivágták a keretükből a legértékesebb festményeket. Elvittek többek között Vermeer-, Francisco Goya-, Diego Velázquez- és Frans Hals-képeket is. Az akkori becslések szerint a zsákmány a világ egyik legjelentősebb magángyűjteményének része volt. A képek elég kicsik voltak ahhoz, hogy beférjenek az elkövetők autójába, amivel elmenekültek a helyszínről.
Nem sokkal később váltságdíj-követelés érkezett: az elrabolt művekért cserébe az IRA-hoz köthető Price nővérek átszállítását követelték egy északír börtönbe. A rendőrség hamar Dugdale-re kezdett gyanakodni, különösen azért, mert már korábban is körözték a helikopteres akció miatt. A nyomozás végül egy nyugat-corki nyaralóhoz vezetett, ahol a rendőrök rutinellenőrzés közben kezdtek gyanakodni. A házban festményekre utaló dokumentumokat találtak, az autóban pedig gondosan becsomagolt képeket.
Dugdale később azt mondta, hogy amikor visszatért a házhoz, parókában próbált franciául beszélni a rendőrökkel, mintha turista lenne, de ez senkit nem győzött meg. A bíróságon vállalta a felelősséget, és büszkén bűnösnek nevezte magát. Kilenc év börtönbüntetést kapott a festmények rejtegetéséért, és szintén kilencet a helikopteres akció miatt, párhuzamos letöltéssel. A tárgyalás alatt derült ki az is, hogy terhes, a gyerek apja Eddie Gallagher volt, aki mindkét akcióban a társa volt. Fiuk a limericki börtönben született meg, Dugdale és Gallagher pedig később a börtönkápolnában házasodtak össze.
1980-ban szabadult, és Dublinba költözött a fiával. Az első évei sokak szemében még inkább különc politikai kalandnak tűntek, később azonban egyre több jel utalt arra, hogy ténylegesen részt vett az IRA fegyveres tevékenységének támogatásában is. Életrajzírója szerint rendszeresen látogatott olyan rejtekhelyeket, ahol fegyvereket és robbanószerkezeteket teszteltek.
Dugdale 2024 márciusában halt meg, 83 évesen. Ugyanebben a hónapban mutatták be a Baltimore című filmet is, ami a műkincsrablást dolgozza fel. Soha nem bánta meg, amit tett. Egy interjúban azt mondta: a helikoptereltérítés volt élete legboldogabb napja, mert akkor érezte először, hogy valóban a történések középpontjában áll.
(Forrás: BBC)
