A fotós, akinek bömbölő zenére játszottak a modellek
Hozzáértők szerint a divatfotózásnak két korszaka létezik: az egyik a Peter Lindbergh előtti, a másik a Peter Lindbergh utáni időszak. A német fotográfus karrierjét az indította be igazán, hogy Liz Tilberis, a brit Vogue szerkesztője 1989-ben megkereste azzal, hogy készítsen egy olyan címlapot, ami előrevetíti az új évtizedet, a divatfotós pedig ahhoz nyúlt, amihez egyébként mindig: autentikus karaktereket akart megjeleníteni.
Lindbergh nem akart nagyon megkonstruált képet, kiválasztotta az öt fotómodellt, akik még pályájuk elején voltak, kevés sminket, kevésbé kidolgozott frizurát használt, és olyan stylisttal dolgozott, aki el tudta fogadni a nézeteit. Szakított a Vogue-tól megszokott elegáns környezettel, és a képet New York belvárosában fotózta. A felvételen a ruhák helyett öt arcot, öt egyéniséget látunk.
„A ma dolgozó fotográfusok feladata lehetne, hogy kreativitásukat és befolyásukat érvényre juttatva szabaddá tegyék a nőket és minden embert a fiatalság és tökéletesség terrorjától” – idézi Lindberghet Tulipán Zsuzsanna, a kilencedik Budapest Fotófesztiválon bemutatott világhírű divatfotós képeiből készült kiállítás kurátora.
A képzőművész végzettségű Lindbergh egy egyedülállóan progresszív művészeti közegben kezdte a pályáját Düsseldorfban, de hamar a személyes emberi tapasztalatokkal szorosabban foglalkozó ágat, a fotográfiát választotta, előbb reklámfotósként, majd erről tért át a divatfotóra. Filmszerű jeleneteket hozott a divatfotózásba, Tulipán Zsuzsanna szerint azért, mert képzőművészként komolyan foglalkozott a kép vizuális lehetőségeivel.
„Általánossá tette a narratív képsorozatokat a magazinokban, kis történeteket talált ki, amikhez kiindulásként storyboardokat készített. Szerette a német expresszionista filmeket, a filmnoirt, az olasz neorealista filmeket, Fellinit, és képeire természetesen hatott az is, hogy Wim Wenders barátja volt. Felvételeit párhuzamba tudjuk állítani ezekkel, van bennük egyfajta expresszív tágasság, drámaiság” – mondta Tulipán Zsuzsanna.
Lindbergh bizonyos munkáiban felfedezhetünk egyfajta spirituális érdeklődést, ilyen az E. T. és az Angel sztori is Amber Valettával, utóbbi sorozatban a modell lényegében egy törékeny, varázslatos, de nem emberi lény, aki megérkezik a Földre és kapcsolatot létesít a földi világgal.
Peter Lindbergh úgy vált világhírű divatfotóssá, hogy nem foglalkoztatta a divat, munkássága jóval túl is mutat azon. Számos divatházzal dolgozott együtt, amelyektől szabad kezet kapott a kollekciók bemutatásának koncepciójában. Az egyik első divattervező, aki felfigyelt rá, a japán Kavakubo Rei (Rei Kawakubo), a Comme des Garçons alapító tervezője volt; a márka avantgárd minimalizmusa és Lindbergh szuggesztív, fekete-fehér világa érzékenyen rezonáltak egymásra.
Az első közös munkájukat a németországi Duisburgban, gyerekkorának helyszínén fényképezte egy gyárcsarnokban, a képsorozattal hatalmas sikert aratott, az együttműködésből évekig tartó munkakapcsolat alakult ki. Azok a tervezők dolgoztak vele hosszú távon, akik egyéni, személyes látásmódját nagyra értékelték.
Lindbergh fotózásain a szuperprodukciók helyett előnyben részesítette a kis létszámú stábot, amely családias és mozgékony volt, ha változtatni kellett a részleteken, általában bömbölt a zene, létrejött egy intim közeg, ami kizárta a külvilágot. Tulipán Zsuzsanna szerint elsősorban azokkal a modellekkel volt különlegesebb kapcsolata, akik könnyebben megnyíltak és a személyiségükből adódó spontaneitásra építhetett.
A kurátor szerint Lindbergh fotóinak lényegi eleme a mozgás, és a benne rejlő szabad önkifejezés ábrázolása. Kölcsönösen szerettek egymással dolgozni Naomi Campbell-lel, aki eredetileg táncosnak készült. Színészekké tette a modelleket, de közben szeretett professzionális színészekkel is dolgozni.
Tulipán Zsuzsanna szerint Lindbergh sokat kísérletezett, szerette a különböző közeli beállításokat, a széles arcokat. Némelyik képe az orosz avantgárdot idézi, miközben fotóin az európai és az amerikai fotózsurnalizmus, a humanista fotográfia hatásai is megfigyelhetők.
A kép, amelyen Helena Christensen E. T.-vel sétál, Lindbergh egyik korai narratív darabja, azt meséli el, hogy egy idegen lény egy baleset után a Földön találja magát és találkozik egy gyönyörű lánnyal (Helena Christensen), akibe beleszeret, de nem maradhat az idegen világban, jeleket kap a társaitól, akik hazavárják.
A kurátor elmondása szerint Lindbergh szeretett játszani a férfi és női karakterek felcserélhetőségével, azzal, hogy a modellek kreativitásukat kiaknázva játszanak a kamera előtt.
„Lindbergh munkásságának a kulcsa karizmatikus egyénisége, nyitottsága és kapcsolatteremtő képessége volt. Őszinte baráti kapcsolatot alakított ki a modellekkel, és olyan miliőt teremtett a fotózáskor, amelyben ők is otthonosan érezték magukat” – magyarázta a kurátor.
A kurátor szerint a Lindbergh-kiállítás azért is különleges, mert megidézi a fotográfus műteremlakásának bensőséges világát, ugyanis a képeket az egyik első kiállításából válogatták, korai, zömében kisebb formátumú vintázs kópiák, amelyek körülvették mindennapjaiban.
Ezek a felvételek megmutatják, honnan indult, hogyan alakult ki a látásmódja, és képei mitől aktuálisak és hatásosak ma is. A kiállítás június 22-ig látható a Műcsarnokban.