A debreceni emigráns fotográfus bárkit megszépített a Sunset Boulevardon
Amikor a már idős Szipál Márton azt mondta, „én a nők szépségéből éltem meg, pontosabban fogalmazva, abból éltem meg, hogy sokan nem voltak igazán szépek, de én megszépítettem őket”, a maga pimasz módján tényleg a munkássága lényegét fogalmazta meg. Szipált fotográfusként legfőképpen az arc, és az abban rejlő szépség érdekelte. Az egyébként barátságos fotós a műteremben állítólag nagyon szigorú volt, és minden apró részletet maga tervezett meg a háttértől a ruha eséséig. Emellett úgy gondolta, a jó portré 30 százalékban technika, 70 százalékban kommunikáció, és hitt abban, hogy alanya csak akkor kerülhet önazonos állapotba, ha maximális figyelmet kap tőle.
Debreceni fotósdinasztiába született 1924-ben, apja, Szipál Márton Károly császári és királyi fényképészmester a város főutcáján, a Piac utca 44. alatt működtetett hatalmas műtermet. Miközben tízéves fiának a fénytanról és az emberi anatómiáról adott leckéket, a kis srác inkább a pilóták életéről ábrándozott, pár évtized múlva viszont mégis a Los Angeles-i Sunset Boulevard egyik ismert fényképésze lett. Szipál Márton szerint ugyanis „hál' istennek, amit az ember gyerekkorában gyűlöl, azt sohasem felejti el”.
Ahogy általában a 20. század jelentősebb fotográfusainak, Szipálnak is kalandos élet jutott, Debrecenben előbb egy bankban, majd egy biztosítótársaságnál dolgozott, végül minden ellenállása ellenére az apja műtermében kötött ki. A második világháborúban a frontra került és orosz hadifogságba esett, sikeres hazaérése után pedig a hajdúsági városban megnyitotta a saját műtermét. A kommunizmus éveiben Budapestre költözött, majd az 1956-os forradalom napjaiban még nyugatabbra vette az irányt. Hónapok próbálkozása után egy Los Angeles-i fotóstúdióban kapott állást, ahol továbbfejlesztette portréfényképészeti technikáját. Mikor elég pénze összegyűlt, magyar disszidens társával saját stúdiót nyitott az elegáns Sunset Boulevardon, és ki tudja, hogyan végződik üzletük sorsa, ha a kor legnagyobb hollywoodi westernfilm-sztárja, John Wayne nem téved be hozzájuk. Wayne fekete-fehér portréja kikerült a kirakatba, Martin Szipál amerikai karrierje pedig berobbant.
A Martin Studio a helyi társasági élet egyik központjává vált, az évek alatt megfordult benne Priscilla Presley, Tommy Lee Jones, Leslie Nielsen, Charlene Tilton, de készült fotót Margaux Hemingway modellről, és Franco Zeffirelli Rómeó és Júlia adaptációjának női főszereplőjéről, Olivia Hussey-ről is. Mikor harminc évvel később apadni kezdtek a megrendelések, Szipál 1997-ben visszaköltözött Magyarországra.
„Ha megkérdezik tőlem, milyen a vallásom, mindig azt mondom: matematika”, nyilatkozta egyszer egy interjúban, a fotós ugyanis úgy gondolta, a „szépség a szigorú kompozícióban, az pedig a formák mögött rejlő geometriai alakzatokban rejlik”. Szipál tehát a matematikát, a geometriai elveket tekintette a világ működését alakító alapvető erőnek, és úgy gondolta, ezek hozzák létre a formák szépségét és egyensúlyát. Fotográfusi stílusát ennek megfelelően a letisztultság és a precíz kompozíció jellemezte, aminek része volt az is, hogy képein a fényt is igyekezett úgy kezelni, mint ahogy azt a festészet legnagyobb alakjainál látta.
Szipál Márton születésének 101. évfordulója alkalmából emlékév indult, amelynek részeként Szipál 101 – Fény-Élet-Örökség címmel életműkiállítás nyílt a debreceni MODEM-ben. A kiállítás, amelynek kurátorai Lajti Virág (Szipál Márton Archívum) és Csizek Gabriella (Capa Központ) volt, október 5-ig látható Debrecenben.