Közel 600 lenyűgöző fotón köszön vissza az ábécébe szedett 20. század

Nyár végén jelenik meg a Fortepan ABC című album, amely az ismerős vagy elfeledett 20. századot idézi meg 1900-től a rendszerváltásig. A Kieselbach Galéria kiadásában megjelenő fotók többsége amatőr felvétel, a Fortepanra jellemző hétköznapian emberi helyzetekkel. A kötet szerzője Tamási Miklós, a Fortepan alapító-szerkesztője, a könyvet Szücs Nóra tervezte. A benne látható közel 600 képet rövid szöveg kíséri a fotó szerzőjéről, a helyszínről vagy az elkapott eseményről.

„A XX. század a betű évszázada volt. Betűk, jelszavak, reklámok vettek körbe minket a plakátokon, táblákon, házakon. Folyóírásos neon-betűk, címfestők míves betűi, mésszel falakra mázolt betűk. Napilapok címsorai, faliújságok lelkesítő szavai, egy óvóhely ÓH betűi. Zsidókat nem szolgálunk ki, Mindent vissza, Jézus hív, Termelj többet, Le az uszítókkal! – palánkokra, transzparensekre, kirakatokra írt jelmondatok” – olvasható az online már lapozgatható albumról szóló leírásban.

Tamásinak induláskor két inspiráló előképe volt: az egyik Tom Koch albuma, a Ghostletters Vienna (Szellembetűk Bécsben), amelyben osztrák üzlethelyiségek eltűnt vagy kihalófélben lévő feliratait kutatta fel és rendezte kötetbe a szerző. A másik inspiráció az 5 évvel ezelőtt a Fortepanhoz került Főfotó-archívum, abból is elsősorban a filmplakátok alapján kézzel festett hatalmas hirdetések a hetvenes évekből. Tamásit ezekben a megkapóan szép grafika és a tipó érintette meg.

„Ez a két sorozat inspirált arra, hogy nézzük meg, milyen betűk jelentek meg a magyar utcákon. Miközben a Fortepanon vadásztam ezekre a fotókra, egyre több betűs, feliratos kép került elém” – mondja. A munkát néhány évvel ezelőtt kezdte, az utolsó képet idén tavasszal válogatta be.

Eredeti elképzelése fokozatosan vált egyre grandiózusabbá: eleinte csak az utcai feliratokra koncentrált, majd a „felirat” jelentéstartalmát kibővítve kalandozott sok más mellett a rendszámtáblák, május elsejei üzenetek vagy épp a graffitik felé. A szelektálás nem volt egyszerű. Adta magát a minőségi szempont, hogy a fotó ne legyen karcos vagy életlen; de fontos szempont volt az is, hogy a gyűjtés ne legyen Budapest-központú, jelenjen meg a vidék és a falu is a könyvben.

Nagyjából egy év alatt nézte át az akkor 150 ezer darabos – időközben 200 ezer archív képet felölelő – Fortepan-archívumot, letöltött közel 5000 fotót, amelyeken betű, szó, szöveg vagy irkafirka állt, tovább szűrte őket és még mindig ezres mennyiségnél járt. Ekkor megtorpant. „Pörgött az agyam, hogy mi fogja ezeket könyvbe rendezni?”

Végül azt találta ki, hogy megnézi, melyik fotóra milyen tag/címszó illik, de a rendezőelv még mindig hiányzott. Végül a legkézenfekvőbb struktúrát választotta – ha már úgyis betűket tartalmazó képekről van szó –, az ábécét. A könyvet záró utolsó fejezet kakukktojás, ahol betű helyett szimbólum látható: a vörös csillag. „Úgy éreztem, hogy nem hagynám ki, mert a 20. század második felének nagyon meghatározó szimbóluma volt a csillag. Ezért beemeltem az ABC-be, mintha egy betű lenne.”

Bár többségében fekete-fehér képeket látunk, az album kifejezetten sokszínű és nemcsak a bemutatott korszakok miatt: nagyon különböző fejezetek követik egymást, az Ablak címszót például az Abszurd. „Nagyon örültem, hogy hullámvasút-hangulata lett a könyvnek, még egy fejezeten belül is nagyon változatos.”

Szöveget eleinte csak néhány képhez akart írni, aztán itt is győzött az alaposság, így végeredményben az összes kép mellett olvasható hosszabb-rövidebb leírás. Ahogy kúsztak be a képek mellé, úgy lett egyre fontosabb szempont, hogy a szöveg is hangsúlyos legyen. Végül ez sem volt elég, a szerző beszélgetést szervezett a fényképek történeti hátteréről Szalai Andrással, Zubreczki Dáviddal és Zsuppán Andrással, és szerkesztett formában ez a beszélgetés is több helyen felbukkan.

A végeredmény közel 600 kép 90 fejezetben. A fizikai végeredmény pedig egy szép vaskos könyv, ami a nyár végén jelenik meg. A Kieselbach Galériában a megjelenéssel párhuzamosan egy 100 képet bemutató kiállítás is nyílik, és az albumot is ott lehet majd először megvásárolni (ára 12  ezer forint).

Megkérdeztem Tamási Miklóst, milyen Fortepanon alapuló ötletek vannak még a tarsolyában: „Nem tervezem a könyv bővített kiadását, pedig sokáig folytatható lenne az ABC.”

Válogatásunkban a képeket a szerző szövegeinek felhasználásával mutatjuk be:

A – Ablak:

Budapest V. (1937)

A Légoltalmi Kft. szokatlan, kettős választékkal fésült frizurájú irodavezetője a Dorottya utca 2.-ben. Az ablakon át a Gerbeaud-ház oldalhomlokzata látszik, a párkányon az olasz Pirelli gumigyár gázálarc reklámjaival. A cég vállalta légoltalmi helyiségek teljes berendezését, gázbiztos ajtókkal, szétszedhető favázas hordágyakkal, klórmeszes ládával, szárazelemes fényjelző zseblámpákkal és közel száz egyéb berendezési tárggyal, bútorzattal.

B – Betű és szám:

Ismeretlen helyszín (1941)

Kilátás egy Opel Kadettből, még bal oldali közlekedéssel. A szélvédőre ragasztott nagy „E” betű jelentése: Engedélyezett. 1941 nyarától a személygépkocsik közül csak az engedélyezettek közlekedhettek. A hadigazdálkodás miatt gumiabroncsot és üzemanyagot – később üzemanyagjegyet – csak ilyen „E” betűs, fontos közérdekből közlekedő jármű kaphatott. 1943 végén az engedélyes kocsikkal való hétvégi autózást is szigorították, ekkor jött az „Ü” betű, ami az Ünnepnapot jelentette. Ezután hétvégén csak az „E” + „Ü” betűs kocsik jelenhettek meg az utakon. A korabeli sajtó egyébként az „Ü” betűsöket egyszerűen csak ügyes embereknek nevezte.

C – Cipő:

Budapest VI. (1949)

Ki hinné, hogy a politika a cipőboltok kirakatait is átrendezte? A következő négy képből három erről mesél. Az elsőn egy kirakat az Oktogonon, amiben – az áruhiányra jellemző módon – ugyanaz a női szandál három példányban is szerepel. De a kirakat nem csak ezért megtévesztő. Az igazi rejtély, hogy miért akasztották ki a Könyvet minden dolgozó kezébe jelmondatot épp egy cipőüzlet kirakatába?

E – Esküvő:

Budapest VIII. (1963)

Polgári esküvő a Baross utcai Tanácsházán. A Magyar Ifjúság 1967-ben négyféle esküvői ruhatípust mutatott be: nagy esküvőn a legünnepélyesebb a hosszú fehér menyasszonyi ruha, földig érő fátyollal. Anyaga lehet brokát, csipke, madeira. KISZ-esküvőn a leggyakoribb, hogy a menyasszony fehér ruhát visel, a fátyol pedig pelerinszerű. Szerény esküvőnél a menyasszony egyszerűbb ruhában megy az anyakönyvvezető elé, de az anyag színe itt is fehér. Végül a kis esküvőkön sötét utcai ruha is megfelel, csak a fehér kiegészítők jelzik az ünnepélyességet.

-> 1988–89 rendszerváltás:

Budapest, VI. (1988)

A március 15-i tüntető menet eleje a Bajcsy-Zsilinszky úton. Csokornyakkendőben Tamás Gáspár Miklós filozófus, aki a Kossuth Lajos térre érve hangosbeszélővel elmondott szónoklatában új alkotmányt, szabad választásokat és az erdélyi magyarokat is megillető emberi jogokat követelt.

F – Falikép:

Jászság (1951)

Enteriőr egy jászsági üzemben a Nagy Októberi Szocialista Forradalom tiszteletére. Az összkép egy kápolna hangulatát idézi Lenin és Sztálin vagy Malinovszkij (?) portréjával, világító ötágú csillaggal. Lenin és Sztálin művei mint a Szentírás vagy az Újszövetség fekszenek az „oltár” előtt. Nehéz megállapítani, hogy a falon egy kárpitot, egy tapétát vagy egy festett falat látunk ezüst csillagokkal?

-> Foghíj és tűzfal:

Budapest IX. (1972)

Forgalomirányító rendőr a Soroksári út–Kvassay Jenő út kereszteződésében, balra a Csepel-szigetre futó vasúti pálya. A fotót egy rendőrségi helyszínelő készítette, de lehetne akár egy életkép a létező szocializmusból. Bal oldalt egy építkezés felvonulási területe, fabódékkal és összevissza betoncsövekkel, zsaludeszkákkal. Jobb oldalt egy homlokzatát vesztett ház, benne véletlenszerű fodrászat, a járdán évek óta álló állványzattal. A Soroksári úton egy semmibe tartó villamossín, rajta ottfelejtett törmelék. Minden egyszerre ideiglenes és végleges. Egyedül a rendőr van rendben, kezében síp és gumibot, szemén védőszemüveg. A dobogó már a szokásos szétesésről szól.

G – Graffiti:

Budapest, I. (1982)

Gazsi bácsi lótetű – a Csukás István írta Le a cipővel! ifjúsági film legendás mondata mint graffiti az Attila úton. A filmet 1976. szeptember 11–12-én, szombat–vasárnap mutatta be a televízió, két részben. A hétfői Esti Hírlap Tévéfotel című rovatában már értékelték is az alkotást: A Le a cipővel! rosszul sikerült gyerekfilm alcímmel. Az újságíró szerint nem volt életszerű, hogy a filmben szereplő összes felnőtt a gyerekek megfigyelésével foglalkozott.

H – Hajó:

Duna (1940)

Uzsonna a IV-es számú csavargőzösön a Dunán. Csavargőzösnek vagy propellernek hívták azokat a hajókat, amelyeket nem a két oldalon elhelyezett lapátkerekek hajtottak, hanem a hajó végében működő hajócsavarok. Csavargőzösök működtek Budapesten a két part közötti ingajáratokon, a balatoni átkeléseken és menetrend szerinti hajójáratokként a Duna-kanyarban. Utóbbiakon nagy élet folyt énekléssel, kártyapartikkal, hegedű-, vagy tangóharmonika-szóval és jóízű falatokkal.

-> Holokauszt:

Velencei-tó (1942)

Az országban elsőként 1941-ben, Agárdon létesítettek zsidók számára kijelölt külön strandot. A rendelkezést megelőzte Endre László Pest megyei alispán rendelete, ami egyszerűen kitiltotta (volna) a zsidókat minden fürdőhelyről. Ezt a rendeletet akkor még megsemmisítette a belügyminiszter. Így az agárdiak a teljes tiltás helyett az elkülönítést választották.

I – Iskola:

Cegléd (1961)

Egy járványos gyermekbénulás következtében légzésbénulást szenvedett gyermek vastüdőben, a ceglédi kórházban. Az olvasni tanuló kisfiú az ötvenes évek második felében, több hullámban támadó járvány egyik áldozata a több ezer megbetegedett fiatal közül. Sajnos a kialakult bénulás rehabilitációja nem volt lehetséges, a vastüdős gyerekek száma Magyarországon a hatvanas években több százra rúgott. Az utolsó vastüdőt 2005-ben kapcsolták le.

-> Játékfilm:

Budapest, VII. (1969)

A Kálvin tér sarka a Kecskeméti utcánál. A palánkon Latinovits Zoltán és Ruttkai Éva portréja az Alfa Rómeó és Júlía című filmből. A Mici néni két élete rendezője, Mamcserov Frigyes ezekben az években ontotta a filmeket. Az Alfa Rómeóval szinte egy időben jelent meg a Csak egy telefon és a Vidám elefántkor is. Mindez meglepő, ha tudjuk, hogy a rendező emigrált '56-ban, és két évig Belgiumban élt, mielőtt hazatért volna.

K – Kerékpár:

Budapest, XII. (1936)

Iparosok, segédek és biciklisek egy kerékpárkészítő műhely előtt a Hajnóczy József utcában. Budapesten 1930-ban új közlekedési szabályokat vezettek be: főutakat jelöltek ki, amelyeken megtiltották a nappali kerékpározást, a belváros nagy részéről pedig kizárták a biciklistákat. Sőt, 16 éves alsó korhatárt vezettek be! A kerékpár számára nincs kegyelem – írták az újságok. Ennek ellenére a harmincas évek közepén – miközben hódított a villamosközlekedés és terjedt az automobilizmus – minden negyedik budapesti kerékpárt használt a hétköznapokban.

-> Közélet:

Budapest (1964)

Abszurd jelmondat egy szokatlan helyen. Az első személyi igazolványok átadására szervezett ünnepség az Operaházban. 1954-es bevezetésétől 1969-ig 16 éves korban kapták meg a fiatalok az első személyi igazolványukat (1970-ben lett 14 év a korhatár). A rendelet szerint ez volt „az egyetlen hitelt érdemlően igazoló okmány, amelyet mindenki köteles gondosan megőrizni és állandóan magánál tartani”. Szabadság-szobor, címer, ötágú csillag, nedves körbélyegző, száraz bélyegző, kimoshatatlan tinta, alnyomatos papír – pár grafikai elem a 32 (!) oldalas könyvecskéből.

L – Légó:

Budapest, XIV. (1958)

Egy fotó Zuglóból, a helyszín a Mexikói út 7. A légópincéket jelölő nyilak és feliratok (itt például az OH-Óvóhely) még tizenöt évvel az ostrom után is itt-ott láthatók voltak. Sőt némelyiket használták is az ’56-os forradalom napjaiban! De ez a kép nem ezért készült. A fotón a BRFK bűnügyi technikusai egy betörést rekonstruálnak, amiben három fiatal srác feltörte Németh Imre szabómester műhelyét.

M – Május 1.:

Budapest, VI. (1946)

Felvonulók az Oktogonon. A saját készítésű táblák, a ma is radikálisnak hangzó jelmondatok (Fizessenek a gazdagok, Váltsák be az ígéreteket), a tavaszi napfényben öltönyben, nyakkendőben, napszemüvegben sétáló családok és joviális férfiak egyszerre képviselik a demokratikus Magyarországot és a készülő kommunista fordulatot.

N – NDK:

Budapest, V: (1971)

A Magyarországra exportált ötvenezredik Trabant 601 átadása a Deák téren, az NDK Centrum előtt. A virágcsokorral köszöntött új tulajdonosok úgy örülnek, mintha ajándékba kapták volna a Trabantot. Pedig nemcsak hogy kifizették az árát, de 4-5 évet vártak is a kis kocsira. (Igaz, az NDK-ban 10-12 év is volt a várakozási idő!) Az NDK Centrumba legtöbben jazz- és beatlemezekért jártak, de Piko vonatokat és fajátékokat is árultak az egyébként a német kultúra ügyét (és részben a Stasi-hírszerzést) szolgáló házban. Helyén 1990-ben Porsche autószalon nyílt.

-> Neon:

Budapest, V. (1960)

A szovjet Aeroflot légitársaság irodája a Váci utcában. A kis alapterületű üzlethelyiség – a szovjetektől meglepő módon – a korszak egyik legmodernebb belső terét kapta az ötvenes évek végén. Egyedi tervezésű bútorok, rejtett világítás és egy remek tűzzománc világtérkép tette egyedivé a belső teret. Nem véletlen, hogy szinte mindig kíváncsiskodók leselkedtek az elegáns, neonfényes kirakatüvegek előtt.

O – Országhatár:

Komárom, Szlovákia (1938)

A komáromi Duna-híd. A lelkes katonák a határvámra figyelmeztető táblát próbálják letörni, miután az első bécsi döntés értelmében a Felvidéket visszacsatolták Magyarországhoz, és a határ megszűnt. (Szlovák) Komáromba november 6-án délután, a város lakosságának üdvrivalgása közepette vonult be az első magyar dandár. A nap folyamán megérkezett a kormány képviselete is, Imrédi Béla vezetésével. Horthy Miklós a dél-komáromi Városházától lovon léptetett át a Duna-hídon az észak-komáromi Klapka térig.

-> ’56-os forradalom:

Buchs, Svájc (1956)

Magyar menekültek az osztrák–svájci határon, Buchsban. A kézitáskákkal érkező menekülteket hivatalos tolmács segítette az eligazodásban. Az Ausztriában feltorlódott menekültek közül tízezer főt fogadott be Svájc, közvetlenül a forradalom utáni hetekben. A svájci állam kezdettől fogva deklarálta, hogy a menekültek befogadásakor semmilyen válogatási szempontot nem érvényesít. A menekültek előélettől, végzettségtől, kortól függetlenül kaphattak menekültstátuszt Svájcban.

P – Pop, rock, punk:

Budapest, III. (1982)

Rockerek (punkok?) az Óbudai lakótelepen. A neolux sprayvel fújt egyszavas felirat mellett a bal oldali srác cipzárakkal díszített hand-made nadrágja tetszik a legjobban. Urbán Tamásnak hihetetlen tehetsége volt észrevétlenül jelen lenni és fotózni, akár az ilyen zárt szubkultúrákat is.

-> Reklám:

Ismeretlen helyszín (1979)

Ezt a fotót nagyon nyomasztónak találom, lehet, hogy ki kellett volna hagyni a könyvből. Minden részlete elkedvetlenít, és felidézi bennem a Kádár-korszak sivár, lelketlen és egészségtelen világát. A társaság egy focimeccset néz, a két főszereplő talán épp Plovdiv füstszűrős bolgár cigarettával a kezében, ami öt forintért újra kapható. Előtte-utána: sör.

R – Rendszám:

Ismeretlen helyszín (1974)

Furcsa tárgyak egy esőcseppes Wartburg kombiban. Egy vívótőr, egy keretezett portré, egy föltekert tervrajz, jobbra egy kivehetetlen jelmezszerűség. De a másik, jóval régebbi autó is érdekes a Vizsgára készülő papundekli rendszámmal.

S – Strand:

Siófok (1943)

A siófoki strand delelő fényben. Ezt a fa stéget a Baeder cég költségén építették, akik így a strand legfontosabb reklámfelületét nyerték. A gyáralapító Baeder Hermann a két világháború között a semmiből egy közép-európai méretben is jelentős kozmetikai gyárat hozott létre Baeder Illatszer Rt. néven. Legsikeresebb termékei az Ovenall fogkrém, az Exotic kozmetikai cikkek, az itt reklámozott Caola szappan és krém voltak. Utóbbit a tulajdonos Karola nevű kislányáról nevezte el, aki – állítólag – saját nevét Kaolaként ejtette ki 2-3 éves korában. A családi gyárat mindenestül elvitte az államosítás, de a Caola márkanév 1981-től az Illatszer és Kozmetikai Vállalat „új” neveként ismét megjelent a piacon.

T – Televízió:

Budapest (1979)

Megőrizni a televízió-műsor képét, lefotózni a kedvenc filmünket vagy műsorvezetőnket – ki ne kísérelte volna meg megállítani a mozgóképet? Hogy miért fotózta le valaki Szabó Lászlót vagy az itt látható Sugár Andrást, erre nehezebb válaszolni. Sugár András elképesztő nyelvtehetség volt, húsz nyelven beszélt, tíz nyelven készített interjúkat a világ számos országában. A Panoráma és A Hét című műsorok szerkesztője volt, de engem mégis a jó káder figurájára emlékeztetett a valódi kérdéseket kerülő lojális, bátortalan karakterével.

-> Trianon:

Ógyalla, Szlovákia (1938)

Ünneplő magyarok Ógyallán, az árokban a levert Stará Ďala csehszlovák községtáblával. A magyar csapatok Komárom felől érkeztek a településre, spontán örömkitörések, zeneszó és virágeső kíséretében. A falu főterén Jaross Andor, a felvidéki ügyek minisztere tartott rádióbeszédet, így Ógyalla a budapesti hírekbe is bekerült. A fotót id. Magyar Bálint készítette, aki újságíróként követte az első bécsi döntés után bevonuló magyar csapatokat. Több tucat expresszív képet készített az érzelmi viharba került felvidékiekről.

U – Utcakép:

Pásztó (1977)

Úttörők vonulása énekszóval Pásztón. A házfalon alul egy ottfelejtett, lepattogzott zománctábla Kodak Gépek-Filmek-Papírok felirattal a negyvenes évekből, amikor a váci Forte üzem még Kodak termékeket gyártott. Sztanek Ede pásztói mester a hetvenes években már ablaküvegezésből és képkeretezésből élt, a fotós ipart valószínűleg abbahagyta.

Ü – Űrhajó:

Budapest (1962)

Farsangi jelmez próbája egy budapesti bérház gangján. Jurij Gagarin Vosztok–1 űrhajójával csak 108 percet töltött a világűrben, de ezzel egy csapásra megváltoztatta a világ addigi menetét. Mesebeli földet érését érdemes szó szerint idézni a visszaemlékezéséből:

Amint szilárd talajra léptem, körülnéztem és észrevettem egy asszonyt meg egy kislányt; ott álltak egy tarka borjú mellett, s kíváncsian néztek engem. Elindultam feléjük, ők pedig elém jöttek. De minél közelebb értünk egymáshoz, annál lassabban lépkedtek. Nem csoda, én még mindig az élénk narancsszínű űrhajós ruhámban voltam, s a furcsa látvány megijesztette őket. Ilyet még sohasem láttak. Anna Akimovna Tahtarova, egy erdőőr felesége volt az asszony, Rita nevű, hatéves unokájával.
– Csak nem az űrből? – kérdezte bizonytalanul.
– Képzelje csak, onnét! – válaszoltam.
– Jurij Gagarin! Jurij Gagarin! – kiáltozták, s futva közeledtek a kolhoz gépészei, akik távolabbról ugyancsak észrevették az űrhajót.

-> Világháború:

Keleti front, Ukrajna (1941)

Ismeretlen hétéves fiú sírja. A pacifista érzelmű szerző, Berkó Pál illegális kommunistaként, sorozott katonaként vett részt a frontszolgálatban. Kisfilmes Leica kamerájával több mint száz fotót készített Kamenyec-Podolszkban, Dnyipróban, Tulcsinban vagy Kolomiján a megszálló magyar csapatok harci cselekményei és áldozatai mellett a helyi ukrán lakosság szenvedéseiről is.

V – Villamos:

Budapest, VII. (1963)

Balesetes villamos az Oktogonon. A képet a Magyar Rendőr folyóirat fotósa készítette egy december 23-i URH kocsis éjszakai riport során. A vakuval készült fotó nem jelent meg a lapban, így sajnos itt sem tudjuk megmondani, hogy mi történhetett. Reméljük, hogy nagy baj nem esett, és másnap este (a kivételesen délután 2-ig tartó munkanap után) mindenki békésen karácsonyozott.

Budapest I. (1954)

A vörös csillag az a csillag, ami fekete-fehér fotókon is vörös, nincs rá más szavunk. Az ABC utolsó fejezete, a vörös csillag egy kakukktojás. A könyv fotóit válogatva úgy éreztem, hogy van egy olyan jelképünk, ami elválaszthatatlan a XX. századtól – ráadásul képek ezrein szerepel – ezért a kötet végén érdemes szerepeltetni akkor is, ha nem szöveg, nem betű és nem szám. Az itt következő hét fotó egy rövid jegyzet a vörös csillagok történetéhez. A képen a legismertebb (és talán legnagyobb?) csillag, a Lánchíd budai hídfőjénél, az ostrom utáni helyreállításkor, jelentős épületbontásokkal létrejött körforgalom közepén. És egyúttal az ország közepén is.