A Balaton sokaknak még mindig retróélmény, amihez a kulisszákat az egymásba csúszó építészeti korszakok épületei adják, azoknak minden bájával vagy éppen ingerlő félresikerültségével. A tópart és az üdülőterületek elfoglalásának több nagy korszaka volt, a 20. század elején a tájba belesimuló, kisebb léptékű építményeket adó art deco is adott karaktert a Balatonnak, majd az 1950-es évek második felétől rohamléptekben kezdődött meg az üdülőterületek fejlesztése. Az állam meglehetősen progresszív módon nyúlt a Balatonhoz, felismerték, hogy a tavat és környékét egységesen kell kezelni, kitalálták a települések funkcióit, fejlesztési irányait, miközben meg akarták őrizni annak táji karakterét, hagyományos építészeti gesztusait. Azt is jól látták, hogy a Balaton-part beépíthetősége véges, korlátok közé kell szorítani a térfoglalást. Az első balatoni főépítész, Farkas Tibor és a Balatoni Intéző Bizottság bő egy évtizedig, nagyjából a 1960-as évek végéig érvényesíteni tudta a regionális tervekben megfogalmazottakat, de aztán a különböző érdekek szétfeszítették ezeket a kereteket.
A Balaton szocialista felfuttatása nagyjából egybeesett a magyarországi modern építészet kísérletező korszakával, Wettstein Domonkos a Kedves László Könyvműhelye által kiadott Balaton modern 1956–1989 című kötetében (a fotókat hozzá kollégánk, Bődey János készítette) ennek az irányzatnak és kései megnyilvánulásainak a meghatározó darabjait gyűjtötte egybe. Azt ő is elismeri, hogy nem mindegyik képvisel kimagasló építészeti minőséget – ki hatódik meg egy hatalmas, elterpeszkedő tömbháztól –, de ezek is jól visszatükrözik az akkori ideológiát vagy társadalmi szándékot. A ridegséget, megalomániát hirdető épületek mellett azonban rengeteg példát látni arra, hogy néhány egyszerű elem variálásával, hagyományos építőanyagok bevonásával barátságos, tájba simuló és praktikus formákat lehet teremteni. Bár kimondott cél volt valamiféle uniformizáltság, ezzel együtt nagy játékterük volt a korszak építészeinek, és a Balaton legtöbb településén találni olyan épületeket, amelyeket meg kéne őrizni az utókornak azzal, hogy műemléki védelem alá helyezik.
Wettstein kötete akár egy túravezető füzetként is felfogható, Siófokról keleti irányba indulva mutatja be a fontosabb modernista épületeket, közte számos középületet is, amelyeket a településnevek és utcanevek megadásával könnyen azonosíthatóvá tesz, igaz, jó néhány olyan példa van, ami a Balatonon gyakorta járók retinájába már biztosan beleégett. Az alább látható összeállításunkhoz a több mint száz bemutatott épület közül válogattunk.
A siófoki Aranypart keleti szakaszát az 1970-es évektől kezdve előregyártott panelekből felépített vállalati üdülőkkel töltötték fel. Az 1981-ben elkészült belügyminisztériumi üdülőhöz is egy típustervet módosítottak, ami azért törekedett arra, hogy a vízpart felé lépcsőző tömegével, a Balaton irányába nyíló tágas teraszokkal megtörje a monoton településképet. A nyolcemeletes BM-üdülőt már nemcsak a nyári időszakban használhatták, hanem egész évben üzemeltethető volt.
A társasüdülő-építkezések különleges megoldásokat is hoztak, mint például ezt a különböző mélységig kinyitott komódot idéző, sorházas beépítést. A Balatoni Intéző Bizottság főmérnöke, Bajnay Zsolt által tervezett 35 négyzetméteres, fürdővel rendelkező, garázst és alkóvot is idéző lakásegységek közül a felsők önálló, lépcsős megközelítést is kaptak. A társasüdülőt az ország első autós márkaklubjának tagjai, a BMW-tulajdonosok építették fel Tihanyban 1968-ban, 6 épületben 42 lakást alakítottak ki, ahol 160-170 embert lehetett elhelyezni egyszerre.
A jól bejáratott üdülőterületektől kicsit messzebb merészkedve is találhatunk izgalmas, nem feltétlenül jól sikerült kísérleteket. A Balaton déli partjától körülbelül 15 kilométerre az erdővel is körülvett Kék-tó partján a Balatonboglári Állami Gazdaság egykori KISZ-táborában Stéget János tervei alapján 1969-ben egy kaszkádszerű épületet alakítottak ki szállásként, ami mellett egy nehézkes víztorony áll köré tekeredő lépcsőházzal.
A regionális tervezési szemlélet olyan középületeknél is tetten érhető, mint a vasútállomások, amelyek között sok hasonlót találunk, mégsem típustervek alapján, egy kaptafára húzták fel ezeket az északi parti vasútvonal mellett. Az 1971-ben épített badacsonytomaji állomás, amelynek falait bazalt terméskővel burkolták (Badacsonytomajon egykor kőbánya is üzemelt), a természetes anyaghasználat a brutalista tartószerkezeten nyugvó födém deszkaburkolatával is visszaköszön.
A falanszterként tornyosuló tapolcai Y házakról eszünkbe juthat egy szétnyíló dobostorta is, de a tervező szándékai szerint a vulkáni tanúhegyeket idézik meg. A 10+1 szintes épületek lépcsőzései a közelben található Gulács, Csobánc, Badacsony és Szent György-hegy kúpjainak kontúrjára utal. Az 1972 és 1986 között felhúzott kilenc épület a korszak nemzetközi építészeti áramlatába is illeszthető, főként a francia tengerpartokon építettek efféle lépcsőző, nagy tömböket, igaz, azoknál rendszerint teraszokat is kialakítottak.
Balatonföldvár magaspartja adja magát, hogy kilátó legyen, a Tihanyi-félszigetre és a Balaton nyugati medencéjére is remek rálátás nyílik, és ezt már az 1950-es évek végén is igyekeztek kihasználni. A Balaton térségének településfejlesztési koncepciójával is sokat foglalkozó Polónyi Károly egy visszafogott, terméskő falazatú büfét helyezett el a magasparton, amelyre alacsony hajlású félnyeregtető került.
Az ötvenes években kezdődött regionális fejlesztés utolsó megvalósult eleme ez az 1983-ban Balatonszéplakon megépült 354 szobás toronyház. Az épület sem méretével, sem kialakításával nem hozza a balatoni karaktert, de homlokzati kialakításával mégis könnyen megjegyezhetővé válik.
Callmeyer Ferenc az 1950-es évek végén, az 1960-asok elején új formát adott Badacsonynak, keze nyomát viseli a település központi kialakítása, de ikonikus alkotása a népi építészetből merítő Poharazó nevű épület is. Az 1962-ben épült Tátika étterem már egy merészebb, nagy tömeghatással dolgozó kompozíció. A kikötőbe érkező turisták fogadására készült étterem részben a partvédmű fölé nyúlt, a víz felett lebegett, de a jég romboló hatása miatt az alatta lévő öblöcskét később feltöltötték. Az 1962-ben átadott étterem 400 főt fogadott be egyszerre, az emeletén éjszakai szórakozóhely is működött. Többször átépítették, 2011-ben műemléki védettséget kapott, mai formáját egy néhány évvel ezelőtt kezdődött felújítás során nyerte el.
Az egykori Székesfővárosi alkalmazottak üdülőtelepét a kommunista hatalomátvétel után államosították, és egy, a nagyközönség elől elzárt komplexum jött létre. Az üdülőt szálláshelyekkel és kiszolgáló funkciójú épületekkel is bővítették a szocializmus évei alatt, így épült meg a kilátót és víztornyot ötvöző épület is 1970-ben Rádai György és Reitter Ferenc tervei alapján.
A Szántód és Tihany közötti kompozás az 1960-as évek elejétől lendült fel, és az új hajók megjelenésével együtt a révkikötők környezetét is rendezték. A tihanyi oldalon Dianóczki János és Detre Dezső egy kör formájú, nagy üvegfelületekkel határolt várótermet tervezett, amire mintha csak egy fordított gombakalap került volna. Az erősen lapított csonkakúp közepén korábban egy medencében gyűjtötték az esővizet. Az épület már jó ideje funkciót váltott, vendéglátóhellyé vált.
A siófoki meteorológiai obszervatórium és viharjelző állomás néhány évvel ezelőtt naponta szerepelt a hírekben, miután a szomszédos telekre egy ötemeletes társasház kapott építési engedélyt, és a meteorológusok azt jelezték, hogy felépülte után lehetetlenné válik, hogy pontosan mérjék a délnyugati-nyugati irányból érkező hatásokat. Wettstein Domonkos megjegyezte, hogy az 1956-ban épült obszervatórium nemcsak a Balaton, hanem a magyar építészet történetében is fordulópontot jelent, mert a szocialista realizmus ideológiai kényszere után ezzel az épülettel tért vissza a nyugati építészeti irányokhoz, a modernizmushoz.
Preisich Gábor a hatvanas évek végén saját nyaralójában a hagyományos nádtetős építkezést hozta össze a szigorúbb, markánsabb megjelenésű betonelemekkel, miközben a vízpartokra jellemző lábakra állított formát is kihasználta.
A balatoni középületek örök dilemmája, hogy a nyári sokaságra kell alkalmasnak lenniük, vagy arra készüljenek, amikor a szezonon kívül alig lézengenek az emberek a településeken. A balatonfenyvesi Szent Erzsébet-templom is ezt a kettősséget próbálta meg kiszolgálni. Török Ferenc a sekrestyét úgy alakította ki, hogy a kisebb létszámoknál csak a téli kápolnát is használni lehessen. A szakrális teret ugyanakkor ki is bővítette és a templomkertet is bevonta. A természetes fénnyel is játszott, a belső teret a tetőn hosszanti irányban végigfutó felülvilágítón keresztül hatolhat be a fény, mindig más-más részletet megvilágítva a nap járásának megfelelően.
A regionális szemlélet nemcsak a különböző települések funkciónak megadásában, építési szabályok elkészítésében öltött testet, hanem típustervek elkészítésében is. Az egyre nagyobb üdülőtömeget kompakt, gyorsan megépíthető nyaralókkal is próbálták kiszolgálni. 1965-ben a Badacsonynál már említett Callmeyer Ferenc vezetésével egy tervezőcsoport 52 típustervet készített el három különböző méretkategóriában. A Tulipán nyaraló tervét Hofer Miklós készítette el. Ezt a lábakon álló épületet, olyan helyekre ajánlották, ahol magasan volt a talajvíz, de arra is jó volt, hogy például egy nádas felett rálátás nyílt a víztükörre. A csak 30 négyzetméteres épületben három külön hálófülkét is ki lehetett alakítani, de vécé, mosdó- és főzőfülke is elfér ezek mellett, az erkély pedig a pihenést is szolgálhatja. Az épület alá pedig akár egy pingpongasztal vagy egy autó is befér.
A pillangótető sok balatoni épületnél, pavilonnál, strandnál megjelenik. Balatonakalin, ahol kiemelt kempingtábor is épült, egy főzőhely kapta meg ezt a típusú födémet. A kőburkolat is jellegzetesen balatoni, a modern tetőt átmetsző kémény pedig a tradicionális építészetre utaló gesztus is lehet a kemenceszerű alapjával.
Ne hagyja megtéveszteni magát, az a tető nem levitál, de kétségtelen, hogy könnyedséget, légiességet ad a bástyaszerű, hatszög alaprajzú öltözőkabinoknak, amelyekkel 1961-ben szórták meg a révfülöpi Császtai strandot, szép példáját adva a szezonális építészet egyszerűségének.