A tavalyi dömpingár miatt nőtt 28 százalékkal a tej ára

A tej ára 28 százalékkal nőtt egy év alatt a KSH csütörtöki gyorstájékoztatója szerint. A statisztikai hivatal a 2016 augusztusi és a 2017 augusztusi árakat vette figyelembe. Az Abaújtej vezető...

A tej ára 28 százalékkal nőtt egy év alatt a KSH csütörtöki gyorstájékoztatója szerint. A statisztikai hivatal a 2016 augusztusi és a 2017 augusztusi árakat vette figyelembe.

Az Abaújtej vezetője, Sallai Attila azt mondta kérdésünkre, hogy a drágulás alapvető oka a tejkvóta 2015 áprilisi kivezetéséig nyúlik vissza. Az EU addig korlátozta, hogy mennyi tejet termelhetnek a tagállamok. A piaci liberalizáció után több nyugat-európai országban is jelentősen nőtt a tejtermelés, ami miatt dömpingáron lehetett nyerstejet venni.

A túltermelés miatt Magyarországon az elmúlt tíz évben először fordult elő, hogy 70 forint alá került egy kilógramm nyerstej ára (kg-ban mérik): tavaly augusztusban 68 forint volt. Sallai Attila szerint a dömpingárak miatt több cég is abbahagyta a tejtermelést, csökkent a termelés, az árak pedig elkezdtek emelkedni. Idén augusztusra 35 százalékkal, 93 forintra nőtt a nyerstej ára.

Sallai Attila szerint a belföldi piacon azóta már 100 forintot közelíti a nyerstej ára, a külföldi piacokra eladott tejet pedig ennél 10-15 százalékkal többért tudják eladni. A cégvezető arra számít, hogy a közeljövőben „meg fog nyugodni az emelkedés”, és az ár beáll egy szintre. A vaj ára több mint 50 százalékkal nőtt egy év alatt, mivel a tejszín ára több mint duplájára emelkedett.

A KSH kimutatása szerint a gyümölcsök ára 10 százalékkal növekedett egy év alatt, ezen belül az almáé 22 százalékkal. Kirívó még, hogy a fejes káposzta ára 24 százalékkal emelkedett. A burgonya ára viszont 22 százlékkal csökkent.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!