16 éves rekordon az ázsiai tőzsdék zuhanása

Az egymás utáni tizedik kereskedési napon is estek az ázsiai tőzsdék szerdán, amire 2002 óta nem volt példa. Ezalatt 700 milliárd dollár cégérték tűnt el.

Az egymás utáni tizedik kereskedési napon is estek az ázsiai tőzsdék szerdán, amire 2002 óta nem volt példa. A térség átfogó tőzsdei mutatója, az MSCI Asia Pacific Index ezalatt 5 százalékkal került lejjebb, ezzel 700 milliárd dollár tűnt el a vállalatok tőkepiaci értékeltségéből.

A Bloomberg összefoglalójában megszólaló tőkepiaci szakemberek több okot is felsoroltak, ami a szokatlanul hosszú esés mögött áll. Az egyik a Törökország és Argentína esetében már látott feltörekvő piaci válság, ami a félelmek szerint átterjedhet például Indonéziára és a Fülöp-szigetekre. Mindegyikre jellemző az eleve magas szintről növekvő infláció, továbbá a költségvetés és a folyó fizetési mérleg hiánya, miközben fogynak a devizatartalékok.

Ezzel összefügg a dollár erősödése, hiszen sok ázsiai ország vállalatai ebben adósodtak el, és most nehezebben törlesztenek. Az emelkedő amerikai kamatok hatására pedig az USA-ba áramlik a tőke, így drágább finanszírozni az ázsiai országok említett költségvetési és kereskedelmi hiányát.

A legnagyobb egyedi kockázat mégis a kereskedelmi háború. Ha az amerikai elnök beváltja fenyegetését, és hamarosan legalább 200 milliárddal fejeli meg a kínai importra eddig kivetett 50 milliárd dolláros vámot, az jelentős csapás lesz a kínai gazdaságra, amely amúgy is lassuló növekedési pályán mozog. A sanghaji tőzsde csütörtökön négyéves mélypontjának a közelében zárt.

A cikkben megszólaló szakemberek azonnali fordulatra ugyan még nem számítanak, de többen is kiemelték, hogy már elég sokat estek az ázsiai tőzsdék, és az olcsóbbá váló részvények a következő hónapokban már csábító célpontot jelenthetnek a befektetők számára.

Ez csütörtökön valamelyest már meg is történt, az MSCI Asia Pacific Index 0,9 százalékkal nőtt. Ezzel értelemszerűen vége szakadt a 10 napos negatív szériának, így pont ugyanaddig tartott, mint 2002-ben. Az emelkedést a tokiói tőzsde vezette, amely 1,1 százalékos nyereséggel zárt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!