A világ hat legnagyobb akkugyártójából már négy lesz jelen itthon a BYD üzemének beindulása után

Szijjártó Péter szerint idén is kínai cégek hozhatják a legtöbb beruházást Magyarországra, miközben Európa éppen leépíti a kínai projekteket.

Újabb akkumulátorüzem építését jelentették be szerdán, így a világ hat legnagyobb akkumulátorgyártója közül már négy települ le Magyarországon.

Mi történt? 10 milliárd forintos beruházással akkumulátor-összeszerelő üzemet létesít Fóton a kínai BYD elektromosautó-gyártó vállalat – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán.

  • A beruházás első körben 100 munkahelyet teremt, a kormány a projektet egymilliárd forinttal támogatja.
Előzmények:

Szijjártó június 10-én beszélt először arról, hogy a CATL és az EVE után egy másik jelentős akkumulátorgyártó vállalat beruházását fogják hamarosan bejelenteni.

  • A BYD-nak Magyarországon nem ez az első beruházása, a kínai cég ugyanis a világ egyik legnagyobb elektromos buszgyártója is, és komáromi üzemében 2017 óta gyárt ilyen buszokat.
Tágabb kontextus:

A Bloomberg összesítése szerint a BYD-nak 2022-ben 14 százalék volt a piaci részesedése az akkumulátorcellák gyártásának globális piacán.

  • Az üzem működését követően így a világ hat legnagyobb akkumulátorcella-gyártója közül már négy (CATL, BYD, SK On, Samsung SDI) foglalkozik majd akkumulátorgyártással/összeszereléssel Magyarországon.
A top 10-bő

l sajtóértesülések szintjén tudunk még a 2 százalékos globális részesedéssel rendelkező Sunwoda magyarországi beruházásáról, ezt hivatalosan még nem jelentették be.

  • Ehhez a céghez méretben közel áll a top 10-be be nem férő EVE Energy, amelynek a CATL-hez hasonlóan Debrecenben épül üzeme.
Az akkumulátoripari értéklánc más szintjein

is folyamatosak az új beruházásokról szóló bejelentések, az elmúlt hetekben egy katódgyár létesítését jelentették be Ácson, a bátonyterenyei akkumulátor-újrahasznosító üzem kapacitását pedig megdupláznák.

Felülnézet: Ahogy arra Szijjártó Péter a napokban emlékeztetett, 2020 után idén is kínai cégek hozzák a legtöbb befektetést Magyarországra.

  • Egy kutatás szerint 2013 óta nem jött olyan kevés kínai befektetés Európába, mint tavaly, amikor viszont az Európában megvalósuló kínai beruházások 20 százalékát tették ki a magyarországiak.
Az akkumulátorgyártás már az ipari termelés

egészében is fontos szerepet játszik: idén eddig a járműgyártáson kívül egyedül az akkugyártást is magába foglaló villamosberendezések gyártása tudott növekedni a magyarországi ipari alágak közül.

Mi várható? A rövidtávú előnyök ellenére az akkumulátoripari beruházások terjedésének következménye, hogy Magyarország gazdasági modellje továbbra is az olcsó munkaerőre és erőforrásokra épít majd – mondta a G7 Podcast egyik márciusi adásában Czirfusz Márton kutató.

Kövess minket Facebookon is!