Hogyan lehet összehasonlítani az amerikai, európai és más térségek inflációs adatait, ha eltérő számítási módot használnak a fogyasztóiár-emelkedés ütemének mérésére?
Ifkovics Ábrahám, a HOLD Alapkezelő elemzője
Feszült figyelemmel követik az infláció alakulásával összefüggő híreket a befektetők szerte a világban – az adatok értékelését számos tényező nehezíti azonban. Hogyan lehet összehasonlítani az amerikai, európai és más térségek inflációs adatait, ha eltérő számítási módot használnak a fogyasztóiár-emelkedés ütemének mérésére? Melyik számítási móddal mi a gond? – A HOLDBLOG olvasói által feltett kérdésekre Ifkovics Ábrahám, a HOLD Alapkezelő elemzője válaszol.
Az inflációnak, mint mutatónak a célja a fogyasztói árak emelkedésének mérése. Ennek pontos módját általában a nemzeti statisztikai hivatalok határozzák meg az inflációs kosár elemeinek és azok súlyainak meghatározásával. Az inflációs ráta fontos korlátjai:
- Az inflációs kosár egy meghatározott „átlagos háztartás” által fogyasztott árukat és szolgáltatásokat tartalmaz, amely az egyénre nem feltétlenül reprezentatív.
- Országonként eltérnek a súlyok és a konkrét tételek kategorizálása. Például a „kommunikáció” alatt valahol Samsung, máshol pedig az iPhone-telefonok árát követhetik
- Az inflációs – avagy jószágkosarak – összetétele évről évre változhat. (Az Egyesült Államokban például jelentős változtatás történt az 1980-as években, amikor a lakásárak helyett bérleti díjakat kezdtek alkalmazni az infláció számításához.
A magas jövedelmű országokban jellemzően a lakhatás és ahhoz fűződő költségekhez kapcsolódik a legtöbb kiadás, amíg a kevésbé magas jövedelmű országokban az élelmiszereknek van relatíve nagy súlya.
Az európai és az amerikai inflációs számítási módszerek nagyjából megegyeznek, a különbségek inkább a részletekben rejlenek:
- Lakhatás: Az amerikai CPI (fogyasztóiár-index) a „tulajdonosoknak egyenértékű bérleti díj” (Owner-Occupied Housing) módszerét használja a lakhatás költségének mérésére. Ez gyakorlatilag egy becslés arra, hogy mekkora bérleti díjat kellene fizetnie a tulajdonosnak abban az esetben, ha a saját lakását bérelné. Ezzel szemben az uniós HICP (fogyasztói árak harmonizált indexe) a tényleges bérleti díjakkal számol.
- Egészségügy: Az Európai Unióban az állam által fedezett kiadásokat nem számolják bele az inflációba, azonban az Egyesült Államokban nincs univerzális egészségbiztosítás, így magasabbak az egészségügyi kiadások.
- Oktatás: Az Európai Unióban az államok relatíve nagyobb támogatásokat nyújtanak az oktatás terén, mint az Egyesült Államokban (ahol felsőoktatás kiugróan drága), így az oktatás súlya kisebb az európai inflációs kosarakban.
- Adók: Az Egyesült Államokban az adókat is figyelembe veszik az infláció számításakor, amíg az Európai Unióban nem. Előbbi mellett azzal lehet érvelni, hogy az adó is egyfajta költsége a fogyasztónak, utóbbinál pedig azzal, hogy a vevő nem a termékért fizeti az adót.
Egyértelműen meglehetősen nehéz kijelenteni, hogy valamelyik számítási módszer jobb vagy hatékonyabb a másiknál. Különböző országokban eltérőek a fogyasztási igények, így a jószágkosár összetételének és a számítás módszertana nem lehet pontosan megegyező. Ugyanakkor olyan inflációs kosarat, illetve számítási módszert sem lehet létrehozni, amely mindenkire nézve tökéletesen reprezentatív.
