Az ING Bank az év végére erősebb forintot várt a mostaninál, de a dollár erősödése ennek egyre inkább keresztbe tesz.
(A szerzők az ING Bank elemzői, a Zéróosztó a G7 elemzői szeglete.)
Július közepe óta az amerikai dollár töretlen erősödésben van, közel 7 százalékot ralizva az Egyesült Államok legfőbb kereskedelmi partnereinek devizakosarával szemben. Az erősödés okaként kiemelhetnénk akár az olajárak impozáns emelkedését, akár a „hosszabb ideig magasabb” kamatok amerikai narratíváját, ami jelenleg is uralja a piaci közbeszédet.
Az Egyesült Államok gazdaságának ellenálló képessége számos elemzőt és gazdaságpolitikust meglepett, és ez alól az amerikai jegybank, a Fed legmagasabb szintű döntéshozói sem kivételek. Neel Kashkari, a minneapolisi Fed elnöke egy július végi CBS-interjúban elmondta, hogy „a gazdaság ellenálló képessége továbbra is meglepő”. Azóta pedig eltelt két hónap, és az állítása továbbra is igaz, hiszen azóta is olykor-olykor rácsodálkozunk az adatokra.
Az egyik legutóbbi meglepetést az augusztusi személyi fogyasztási kiadásról szóló jelentés hozta el. Ez a statisztika azt méri, hogy a fogyasztók hogyan költik el a pénzüket, és hogy inkább költekeznek-e vagy épp megtakarítanak. Számunkra most nem is maga a legfrissebb adat volt a lényeg és a meglepetés hordozója, hanem az, hogy a statisztikai hivatal drasztikusan felülvizsgálta az elmúlt közel három év idősorát.
Ennek eredményeként a lakossági megtakarítások állományának maximum értéke (2021 decembere környékén) magasabb volt annál, mint amiről korábban tudomásunk volt. Ez praktikusan annyit jelent, hogy a Fed által korábban 2200 milliárd dollárra becsült, a pandémia alatt kényszerűségből keletkezett lakossági többletmegtakarítás valójában 2400 milliárd dollárhoz állt közelebb. Ami még ennél is fontosabb, hogy az elmúlt hónapokban a jövedelmi adatokat felfelé, míg a kiadási adatokat lefelé módosították.
Mindez azt jelenti, hogy az eddigi ismereteinkhez képest a háztartások kevesebbet költhettek, mint azt korábban gondoltuk, és így több megtakarítást is halmozhattak fel az elmúlt hónapokban. Így a Covid alatt felgyűlt megtakarításokból még mindig a lakosság rendelkezésére áll nagyjából 1750 milliárd dollár, vagyis durván 700 milliárddal több, mint azt a korábbi statisztika mutatta. Ez az eltérés a GDP 2,75 százalékára rúg.
A jövedelmi és megtakarítási helyzetkép ilyen durva átrajzolása segíthet megérteni, hogy hogyan lehetett ennyire ellenálló az amerikai gazdaság az elmúlt hónapokban. De nemcsak a múlt megértését segíti ez, hanem a jövőképet is némiképp árnyalja. Hiszen a korábban gondoltnál nagyobb mértékben rendelkezésre álló megtakarítás így a jövőben is jelentősen hozzájárulhat ahhoz, hogy a gazdaság ellenállóbb maradjon.
A lakosságnak még mindig maradt bőven tartaléka, amivel a magas inflációt kompenzálva képes lehet fenntartani a korábban megszokott életszínvonalát. Végeredményben ez pedig erősítheti az amerikai monetáris politika mostani narratíváját, miszerint „hosszabb ideig magasabb” kamatokra van szükség az infláció tartós letöréséhez. A tartósan magasabb kamatkörnyezet pedig tartósan erősebb dollárt jelent és magasabb „kockázatmentes” hozamot, ami visszafogja a kockázatvállalási hajlandóságot és elszívja pénzt a feltörekvő piacokról.
Végeredményben tehát – minden más változatlansága mellett – gyengébb forintárfolyamot jelent.
Az elvárt hozamokat és a dollár értékét azonban nem csak a tartósan magasabb kamatkörnyezet növeli. Tény, hogy az inflációs dinamika terén érdemi javulást láthattunk az elmúlt néhány hónap során, viszont a június végén megindult olajárrali felfelé mutató kockázattal fenyeget. Habár a monetáris politikának normális időkben nem kellene egyetlen olajársokkra sem reagálnia, mégis félő, hogy a jelenlegi posztpandémiás környezetben, ahol sem árstabilitás, sem munkapiaci egyensúly nincs, az energiaár-hatás gyorsabban átgyűrűzhet a fogyasztói árakba. Ezzel pedig lassítva az eleve sem túl gyors dezinflációs folyamatot, „hosszabb ideig magasabban” tartva a kamatokat, tovább erősítve ezzel a dollárt.
Korábban abban bíztunk, hogy az év vége felé a dollár érdemben gyengülni kezdhet, ami növelheti a kockázatvállalási hajlandóságot, támogatva ezzel a feltörekvő piaci devizákat, köztük a forintot. Ugyanakkor a dollárgyengülés víziója jelentős ütést kapott az elmúlt hónapok eseményeinek fényében. Így tehát az év végi 370–375 körüli euró/forint-előrejelzésünk alatti egyik tartó pillér összerogyni látszik, így pedig már egyre inkább csak az Európai Unióval kötött megállapodás reménye táplálja az egyre optimistábbnak tűnő várakozást.
