Egyre több szabályt hajlítanak meg a gödi akkumulátorgyár kedvéért

Nagyon meglepő lett volna az elmúlt évek folyamatai alapján, ha tényleg nem termelhetne éjszakánként a Samsung szinte folyamatosan bővített üzeme.

Rövid ideig úgy tűnt, hogy éjszakánként nem termelhet a Samsung gödi akkumulátorgyára, de aztán gyorsan kiderült, hogy mégis folyamatos maradhat a termelés.

Mi történt? Az Index a Pest Vármegyei Kormányhivatal határozata alapján azt írta szombaton, hogy túl zajosan működik a hűtőtorony és a régi kazánházak, ezért a gyár működését felfüggesztették esténként 10-től reggel 6-ig.

  • Vasárnap azonban a Göd-Ért városvédő egyesület alelnöke, Bodnár Zsuzsa az RTL Klubnak azt nyilatkozta: a korlátozás csak az említett egységekre vonatkozik, az üzem többi része továbbra is megy éjszakánként.
Idézet:

„Ha kijön ide egy stáb éjszaka, hallja a dübörgést, zúgást, morajlást, ami elviselhetetlen a lakosság számára. Nem ennek a két zajkeltő forrásnak, hanem a nyolcvanvalahánynak, aminek a működését engedték” – fogalmazott.

  • Nem kaphatott volna engedélyt a gyár, mert már öt éve túl nagy zajszennyezéssel, így törvénytelenül működik – tette hozzá Bodnár Zsuzsa.
Háttér:

a kormány és az államapparátus feltűnően kedvez a Samsungnak, a környezeti hatásokkal, veszélyes anyagokkal kapcsolatos ügyek úgy mennek át a hatóságokon, mint kés a vajon.

  • A járvány alatt „méltányossági okokból” a cég Kárpátaljáról érkezett munkavállalói még a hatósági karanténból is bejárhattak dolgozni.
  • Miután a gyár közelében lévő kutakban mérgező oldószert mutatott ki egy független vizsgálat, az Átlátszó pert indított, amely után kiderült: a gyár területén lévő mérőkútból 2016 óta nem vettek mintát, 2018-ban pedig be is temették. A tervek szerint a jövőben 10 mérőkút lesz majd.
Számokban:

ahogy az RTL felidézte, az elmúlt években a gyárat 39-szer büntette meg a katasztrófavédelem. Ezeknek a milliós vagy tízmilliós nagyságrendű büntetéseknek azonban nincs elrettentő hatásuk.

  • Közben zajlik a gyár bővítése, amit 34 milliárddal támogat a kormány. Egy korábbi, mostani árfolyamon 41 milliárdos állami támogatást hosszú vizsgálat után hagyott jóvá az Európai Bizottság.
  • A gyár áramellátásának megoldására az állam 50 milliárdot költ, a közmű- és útfejlesztések költségei 92 milliárdnál járnak.
Felülnézet:

a kormány gazdaságstratégiájának sarokkövévé vált az akkumulátorgyárak becsalogatása, ezt szolgálja a támogatások mellett a szabályozási környezet alakítása is.

  • Egy új szabály szerint nem lehet megbüntetni egyes vállalatokat szennyezés miatt, ha szerződésben vállalják a probléma megszüntetését.
  • Miután hisztérikus jelenetek alakultak ki a CATL tervezett debreceni üzemének közmeghallgatásán, olyan szabályt hoztak, hogy ezek a jövőben online is megtarthatók.
Alulnézet:

a fentiek miatt sokan nem bíznak abban, hogy egy akkumulátorgyárral szemben érvényesíthetik az egészséghez való jogukat, ami hozzájárult a merev ellenállás kialakulásához.

  • A Göd-Ért egyesület bíróságon támadja meg a most kiadott egységes környezethasználati engedélyt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!