Statisztikai eszközökkel egyértelműen kimutatható problémák nem voltak a vasárnapi szavazatszámlálás során a fővárosban.
A választással kapcsolatos anomáliákat jelezhet, ha az egyes jelöltekre leadott szavazatok vagy az érvényes voksok szavazókörönkénti aránya nem követi a normális eloszlást. Most a főpolgármester-választás szoros eredménye és a fideszes jelölt visszalépését követő zűrzavar miatt vált aktuálissá a kérdés, Vitézy Dávid ugyanis vitatja a vasárnapi szavazatszámlálás helyességét.
Miért fontos ez? A vasárnapi eredmények tükrében alulmaradt jelölt szerint a 24 592 érvénytelenített szavazólap között előfordulhatnak az értékelésből tévesen kizárt példányok. Ezek figyelembevétele mellett viszont megfordulhat a Karácsony-Vitézy párbaj eredménye, az ugyanis mindössze 324 szavazatnyi különbség mellett dőlt el Karácsony Gergely javára.
Számokban: az érvényes szavazatok aránya átlagosan 96,84 százalék volt az 1354 darab fővárosi szavazókörben a vasárnapi összesítés szerint. Az átlagtól vett átlagos eltérésként értelmezhető szórás nem egészen két százalékpont, vagyis a szavazóköri eredmények zöme meglehetősen közel esik az átlaghoz. Mindez az alábbi, hisztogramnak nevezett ábrán is jól látszik.
- Az oszlopok magassága kifejezi, hogy hány szavazókörben esett a vízszintes tengelyről leolvasható szint közelébe az érvényes szavazatok aránya – a legmagasabb oszlopok a fentebb említett átlag környékén vannak, amitől távolodva meredeken csökkennek az oszlopmagasságok, vagyis az adott aránnyal jellemezhető szavazókör-számok.
Rendszerszintű, általános anomáliák tehát aligha fordulhattak elő a vasárnapi szavazatszámlálás során.
- A szavazókörök nagyjából tíz százalékában – 140 szavazókörben – esett 95 százalék alá az érvényes szavazatok aránya, ebben a körben átlagosan 33 szavazat volt érvénytelen, míg az összes szavazókört nézve 18 darab ez az átlag. Több szavazókörben is tévedniük kellett volna tehát a szavazatszámlálóknak ahhoz, hogy fordulhasson ma az eredmény.
A Nemzeti Választási Iroda ma számolja újra a szavazatokat, aminek eredményei a nap végén válnak nyilvánossá. Fél 11 körül több tucat érvényes szavazat megtalálását jelentette a Telex, majd egy órával később kiderült, hogy pontos számok délutánig nem várhatók. Karácsony Gergely a főpolgármester-választás megismétlését tartja a helyzet megoldásának.
Háttér: a normális eloszlást a fentebbihez hasonló ábrákon az oszlopok haranggörbe-szerű alakzata jelzi. Ez akkor fordul elő, ha az adatok (itt az érvényes szavazatok aránya) szélső értékei mindkét oldalon a megfigyelések (ezek a szavazókörök) egyre kisebb részére jellemzőek, míg a megfigyelések döntő része az átlag vagy más kifejezéssel élve a várható érték köré sűrűsödik.