Mélypontra esett a tenderek értéke, fogyókúra várhat a NER-es építőkre
Idén már növekedésnek indult az építőipari közbeszerzések értéke, de a hazai pénzszűke és az uniós források bizonytalansága beárnyékolja az ágazat kilátásait.
Töredékére csökkent az uniós forrásból finanszírozott építőipari közbeszerzések értéke tavaly: a korábbi 2-3 ezer milliárd forint alig 800 milliárdra olvadt.
- Az Elektronikus Közbeszerzési Rendszer adatait vizsgáltuk, az odaítélt építőipari közbeszerzési szerződéseket vettük figyelembe *.
A 45* CPV kódra, építési munkára kerestünk rá, a szerződés típusa építési beruházás (így az építkezésekhez szükséges egyéb szolgáltatások nem szerepelnek). Csak a forintos tételeket vettük figyelembe, mivel eurós tételek közé sok esetben hibásan, forintalapon is kerültek összegek. A keretmegállapodásokat nem vettük figyelembe, hogy a lehívásokkal együtt ne szerepeljenek duplán, illetve így csak a tényleges felhasználás szerepel.
- Összességében is csökkent a közbeszerzések értéke, mivel a hazai költségvetési forrásból finanszírozott tenderek összege is látványosan visszaesett, hosszú évek után először nem érte el az ezer milliárd forintot.
: Lázár János építési és közlekedési miniszteri munkáját a legtöbb vasút- és útfejlesztés leállításával kezdte. A 2023-ban lélegeztetőgépre tett hazai infrastruktúrafejlesztés továbbra is csak visszafogottan zajlik.
- Annyira nincs saját forrás, hogy egymilliárd euró hitelt kellett az Európai Befektetési Banktól felvenni, hogy a borzasztó műszaki állapotban lévő vasúti fővonalak legkritikusabb szakaszait legyen miből rendbe tenni.
: az elmúlt évek inflációja miatt érdemes a GDP-hez viszonyítva is vizsgálni a folyamatokat: tavaly a hazai össztermék 2,4 százalékának megfelelő összeget szántak közbeszerzéseken építőipari munkákra.
Mi várható?Az idei első félévben növekedést látni az uniós forrású tendereknél, értékük már 1100 milliárd forintnál jár. Ez időarányosan meghaladja a 2022-es értéket, igaz, a közben elszállt infláció miatt ez az összeg sokkal kevesebbet ér.
- Egyáltalán nem biztos, hogy ezeket a pénzeket ténylegesen el is költik. Amióta kétségessé vált az uniós források sorsa, a kormányzat sok esetben feltételes közbeszerzést ír ki: győztest hirdet, de csak akkor rendeli meg a munkát, ha ad pénzt az EU.
- A NER-es építőipari vállalkozások a korábbi évek megbízásainak alig harmadával számolhatnak a következő évekre, ha az uniós források csak kis részben érkeznek meg, és a magyar költségvetésből sem sikerül őket pótolni.
Az uniós források nem csak az építőiparban hiányoznak. A Magyar Nemzeti Bank statisztikái jól mutatják, hogy az uniós transzferek egyenlege a korábbi 2-3 százalékos többletről 2023-ra 1,1 százalékra csökkent.
- Leginkább a tőketranszferek estek vissza, amikből a beruházásokat lehet finanszírozni.