A kormány mint biztosítási ügynök: vásárlás után eladás Tiborcznak és az osztrákoknak

A tavalyi eladással messzebbre került a többségi magyar tulajdon a biztosítási szektorban, de most legalább Tiborcz István cégbirodalmát sikerül gyarapítani.

Megveszi a magyar államtól két biztosítótársaság, a Magyar Posta Biztosító és a Magyar Posta Életbiztosító 66,9 százalékát a Gránit Biztosító, amelynek tulajdonosa a Waberer’s International, végső soron pedig többségében Tiborcz István, Orbán Viktor veje. A cégek 33,1 százaléka állami tulajdonban marad.

Miért fontos ez? Az állam 2023 áprilisában nem titkoltan átmeneti jelleggel vette meg a Posta biztosítókat a korábbi német tulajdonosától, de egyelőre nem tudni, hogy a Waberer’s-nek milyen konstrukcióban adja tovább.

  • Amint azt a Telex megírta, csak utólag derült ki, hogy a 2023-as vételár 27,8 milliárd forint volt, és várhatóan csak jövőre fogjuk megtudni, hogy ennél többért vagy kevesebbért adták tovább a két céget – utóbbi elég nehezen megválaszolható kérdéseket vetne fel.
Felülnézet:

Nagy Márton miniszter már 2022 őszén bejelentette, hogy az állam „fizikailag is be fog lépni a biztosítási piacra, amivel a konszolidációt kívánja elősegíteni”, Kovács Zsolt miniszteri biztos pedig (például ebben a Portfolio-interjúban) nyíltan kijelentette, hogy a szektorban az állam szerepvállalása csak átmeneti.

  • Az utóbbi pár év fejleményei alapján is látszik, hogy amikor a biztosítási szektort nemzetstratégiai fontosságúnak minősítik és a többségi magyar tulajdon megteremtéséről beszélnek, akkor az állam szerepét végső tulajdonos helyett adásvételi közvetítőként kell elképzelni.
Tágabb kontextus:

2021 tavaszán egy kormányrendelet megakadályozta, hogy az Union Biztosító tulajdonosa (VIG) megvegye az Aegon magyar üzletágát, majd az állam 45 százalékos tulajdonossá vált a VIG-ben. Ebből tavaly év végén 35 százalékot vissza-eladtak a VIG másik, osztrák tulajdonosának, vélhetően azért, mert kellett a pénz a budapesti reptér üzemeltetőjének megvételéhez.

  • Ez a fajta aktív konszolidációs szerepvállalás elvileg azért lehet problémás, mert a kormány – az MNB mellett – a szabályozás és az adózás révén is alapvetően befolyásolhatja a piacot, azaz más tárgyalási pozícióban van, mint azok, akiknek a megvett tulajdonrészeket később eladja.
  • Erre egy példa, hogy a kormány nemzetstratégiai jelentőségűnek minősítette a Posta biztosítók 2023-as megvételét is, és ennek többek között az lett a következménye, hogy a Gazdasági Versenyhivatal nem vizsgálhatta az ügyletet.
Mi következik?

A kormány által vágyott szektorszintű többségi magyar tulajdon a tavalyi eladással távolabbra került. A másik hazai szereplő, a CIG Pannonia Biztosító Mészáros Lőrinc és Keszthelyi Erik többségi tulajdonában van, ők ketten a Magyar Biztosítóholding Zrt.-t is létrehozták 2023 elején - ez később a bankok mintájára akár egy NER-es gyűjtőhellyé is válhat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!