A visszavándorlás miatt már nem olyan fájó az elvándorlás, mint tíz éve, de az egyenleg így is negatív, ellentétben a 2019-21 közötti évekkel.
Évi 23-24 ezer fős szinten stabilizálódott a visszavándorlás mértéke az országot korábban elhagyó magyar állampolgárok körében az elmúlt hat év során, miközben a kivándorlás mértéke jókora változásokat mutat, és tavaly csúcsot döntött, ahogy arról már korábban beszámoltunk. A népmozgás egyenlege így a rekord ellenére sem lett kiemelkedően negatív.
Számokban: az el- és visszavándorló magyar állampolgárok különbsége alapján tavaly 11 870 fős népességcsökkenést okozhatott a vándorlás, ami jócskán elmarad a kivándorlás tíz évvel ezelőtti csúcsidőszaka során tapasztalt húszezer fő körüli szinttől. Ugyanakkor eltűnt az a vándorlási többlet, ami a 2010-es és 2020-as évek fordulóján adódott.
Háttér:a külföldön élő magyarok hazacsábítása a kivándorlás felélénkülésével a kormány napirendjére is felkerült, újabban a „Hazaváró” szolgáltatással igyekszik a visszaköltözést népszerűsíteni. A korábbi hasonló törekvések sikere megkérdőjelezhető, a 2010-es évek második felében fokozódó visszavándorlás hátterében alighanem az itthon is javuló megélhetési lehetőségek álltak.
- Kérdés, hogy kik jönnek vissza, de általában véve elmondható, hogy a külföldi munkaerőpiacra történő tartós beilleszkedés előtt könnyebb a visszatérés a kibocsátó országba, a hosszabb külföldi tartózkodás után már nehezebb. Aki elment, és a fokozatos elvándorlási folyamat után beilleszkedett, nehezebben költözik haza.
- Tipikus indok a visszatérésre a kivándorlás céljának teljesülése, például egy adott összeg összegyűjtésével, ahogy az is előfordul, hogy a tényleges külföldi lehetőségek végül elmaradnak a várakozásoktól. Ugyanakkor aki egyszer már próbálkozott az elvándorlással, a későbbiekben könnyebben tehet rá újabb kísérletet.
- A visszavándorlók csoportja egyre idősebbekből áll, közel ötödük már legalább 50 éves volt 2022-ben, míg 2010-ben csak öt százalék volt ez az arány. A hazatérők korösszetétele munkaerőpiaci és demográfiai szempontok szerint is érdekes, akik ugyanis gyermekvállalási korban települnek haza, Magyarországon alapíthatnak családot.