Keveset költünk a kormány terveihez képest, és még a megtakarítást sem állampapírba tesszük
A magyar lakosság nem hajlandó jelentősen növelni költéseit, inkább megtakarít, az viszont átrendeződött, hogy hova teszi a pénzét.
A kormány reményei ellenére nem látszik változás abban, hogy a magyar lakosság nem hajlandó jelentősen növelni költéseit, inkább megtakarít, az viszont átrendeződött, hogy hova teszi a pénzét – erre lehet következtetni az elmúlt napokban megjelent adatokból.
Számokban: a Portfolio írta meg a Pénzügyminisztérium adatait elemezve, hogy júniusban alig 1,6 százalékkal emelkedtek az áfabevételek, miközben az infláció 3,7 százalék volt. Eközben az állampapírok népszerűsége kéthavi mélypontra zuhant, csak 40,6 milliárd forintért vásárolt belőle a lakosság a múlt héten.
Miért fontos ez? Az alacsony áfabevétel arra utal, hogy a lakosság a kormány legfőbb törekvése ellenére sem hajlandó igazán növelni vásárlásait, pedig a remények szerint idén ennek kellene a hullámvölgyből kimozdítani a magyar gazdaságot, és csökkentenie a költségvetés hiányát.
Felülnézet: költés helyett megtakarítanak az emberek, a pénz irányának bemutatásához az MNB első negyedéves, vagyoni változásokat monitorozó adataiból vettünk ki néhány népszerűbb célpontot tartalmazó sort.
- Az alábbi grafikon azt mutatja meg, hogy mennyivel nőtt vagy csökkent egyes megtakarítási formákban (vagy a pénzeket felszívó kötelezettségekben) lévő összeg 2023 átlagos negyedében, illetve 2024 első negyedévében, azaz nagyjából honnan hova fordultak az emberek a megtakarításaikkal*.
Azért nem pontosan mutatja ezt, mert az állomány változásához hozzájárul például a kamatozás és a részvények értékének elmozdulása.
- Leginkább a készpénzt (párnaciha) és a bankbetétet részesítette előnyben 2023-hoz képest a lakosság. Az élet- és nyugdíjbiztosítások most nem fő célpontok, az állampapírok viszont (a tavalyi alapra helyezett várakozásokhoz képest) még inkább nem.
- Fogyasztani hitelből sem akarnak a korábbinál lényegesen többen, jelentősen nőtt viszont az ingatlanhitelek népszerűsége. Igaz, nyárra az Ingatlan.com adatai szerint (több év nyara után először) még az ingatlanpiaci aktivitás is csökkent, a kereslet stagnál vagy kis mértékben csökken, inkább kínálati a piac.
elemzők hosszú ideje találgatják, mikor költenek újra bátrabban az emberek. „A felívelést még valamelyest lassíthatja az elmúlt időszakban megtapasztalt jóléti veszteségek következtében fellépő óvatossági motívum, ugyanakkor ennek hatása egyre zsugorodik" - írta például Nagy János, az Erste Bank makrogazdasági elemzője a májusi kiskereskedelmi adat után.
- Az áfabevételek alakulása alapján azonban úgy tűnik, hogy ez továbbra sem megy könnyen, sokan először a tartalékaikat építik vissza.