Még év végéig is kitarthat a magyar ipar gyötrődése

Tavaly a már eleve gyenge 2023-as szinthez képest csökkent tovább az ipari termelés volumene. A német iparban viszont már látszanak a kilábalás jelei.

6,4 százalékkal maradt el az ipari termelés volumene tavaly decemberben az egy évvel korábbi szinthez képest, 2024 novemberéhez viszonyítva pedig 1,8 százalékos csökkenést regisztrált a Központi Statisztikai Hivatal. Az ipar hosszan tartó gyengélkedése miatt összességében a termelés volumene 2024-ben 4 százalékkal volt kevesebb, mint 2023-ban.

Előzmények: az ipar lassulása 2023-ban kezdődött, tehát tavaly már eleve alacsony szinthez képest szűkült tovább az ágazat teljesítménye. A termelés két egymást követő évben történő csökkenésére a rendszerváltás óta nem volt példa, figyelmeztet a Portfolio. A visszaesés hátterében alapvetően a német járműipar problémái állnak.

Tágabb kontextus: a német iparban azonban a kilábalás jelei mutatkoznak, ugyanis tavaly decemberben 6,9 százalékkal nőtt a szektor rendelésállománya, ami jócskán meghaladta az elemzői várakozásokat. Fellendülésről viszont korai beszélni, egyelőre csak a pesszimizmus mérséklődik, jórészt a kamatok csökkenése és az új kormány gazdaságpolitikájával kapcsolatos remények miatt.

  • Maga alá teperte a magyar gazdaságot" a német gazdaság a kormányzati helyzetértékelés szerint, amiből kiderül továbbá, hogy egyes alszektorok termelése (számítógépek, elektronikai- és optikai termékek, illetve az élelmiszer, ital és dohánytermék gyártása) már növekedett decemberben. A kormány szerint ehhez már a belső kereslet hozzáállása is hozzájárult.
Igen, de:

ezt nem igazolja vissza, hogy gyenge volt a magyarországi kiskereskedelmi forgalom is az év végén. Ennek volumene decemberben 1,2 százalékkal csökkent az előző hónaphoz képest, vagyis megtorpant a korábbi növekedés. 2024-ben összességében 2,6 százalékkal haladta meg a boltok forgalma az egy évvel korábbi, meglehetősen alacsony szintet, a fogyasztók tehát óvatosak maradtak.

  • A vállalatok és a háztartások gazdasági helyzetérzékelése is tükrözi a bizonytalanságokat, a GKI konjunktúra indexe az elmúlt ősz óta tartó trendszerűen csökkenésnek köszönhetően másfél éves mélypontra jutott. Számítani lehet az infláció átmeneti növekedésére is, ami miatt kérdésessé válik a kamatcsökkentés lehetősége az idén.
Mi várható? 

A kormány szerint a „a magyar gazdaság fordulóponthoz érkezett", ám az Erste például csak 2026-tól valószínűsíti a kibocsátás fellendülését. Ekkorra kezdhet termelni az összes hazai jármű- és akkumulátoripari óriásberuházás (pl. BYD, CATL, BMW), igaz, a globális autópiacot övező eddigi kétségek mellett újabbak is kialakulóban vannak Donald Trump vámemelései miatt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!