Amerika a potenciális recesszió mellé bizalmi és tőkepiaci válságot rakott a saját nyakába, ezzel a feltörekvő piacok közé árazta be magát.
(Virovácz Péter az ING vezető elemzője, Havasi Kinga az elemző gyakornoka. A Zéróosztó a G7 elemzői szeglete.)
Más a villanykapcsolót nem kapcsolgatja olyan gyorsan, mint ahogyan Donald Trump be- és kivezeti a vámokat.
A vám-tragikomédia legújabb felvonásában Donald Trump 90 napos haladékot jelentett be a „magasabb kölcsönös vámok” bevezetésére azon országok számára, amelyek nem torolták meg az április 2-i bejelentéseit és vezettek be további ellenvámokat. Ez tulajdonképpen minden ország, kivéve Kína.
Ennek következtében az elkövetkező 90 napban minden országra az általános 10 százalékos vámtétel vonatkozik. Vagyis egy jelentős általános vámemelés továbbra is érvényben maradt! Kínára azonban a megtorló vámjai miatt már 145 százalékos vám bevezetése vár. E cikk írásakor az elektronikai cikkekre bizonyos vámkivételek is kinéztek.
De mi okozhatta ezt a sok fordulatot? A politikai narratíva az, hogy ez az elmozdulás nem a pénzügypiaci „vérfürdő” miatt történt, hanem Trump győzelmet hirdetett, miután mesterien végrehajtotta a patikamérlegen kimért gazdaságpolitikáját („artful execution of a carefully calibrated policy”).
Tekintettel azonban arra, hogy Mexikó és Kanada mellett az USA legfontosabb kereskedelmi partnerei, Kína és az EU nem kezdtek valódi tárgyalásokat, ez a „győzelem” azért nem nevezhető valós sikernek.
Április 9-én az európai tagállamok egyébként jóváhagyták az Európai Bizottság javaslatát, miszerint április 15-től megtorló intézkedéseket vezetnek be az amerikai importra, majd május 15-én egy második intézkedéscsomag következik. Ezzel főként egyes termékeket, nem pedig egész ágazatokat céloznának meg. Azonban a bejelentésre, miszerint az amerikai vámokat egyelőre szüneteltetik, az EU valószínűleg nem hajtja végre a saját bejelentett intézkedéseit. Bár ez hozhat némi megkönnyebbülést rövid távon az európai exportőrök számára, az üzleti bizalomban okozott kár tartós lesz.
Ne felejtsük el, hogy az Egyesült Államok importjának mintegy 15 százaléka Kínából származik, és még egy nagy része jön más ázsiai országokon keresztül, mint például Vietnám, Thaiföld vagy Malajzia. A kínai termékekre bejelentett vámok összesen 835 milliárd dolláros vámbevételt jelenthetnek. Papíron. Hacsak Kína egyszerűen le nem állítja az exportot, amit egyébként az európai vállalatok már az elmúlt napokban végre is hajtottak. Export nélkül pedig nincsen vámbevétel, vagyis a győzelem itt is elmaradni látszik.
A vámszünet esetében azért továbbra is indokolt az óvatosság, ugyanis tartsuk észben, hogy láttunk már ilyet korábban. Jönnek a vámbejelentések, majd a szünet ígérete, csak hogy aztán az eredetileg bejelentett tarifát újra bevezessék. Ne feledjük azt sem, hogy Trumpnak ráadásul nagy szüksége van ezekre a költségvetési bevételekre, hogy az általa megígért adócsökkentéseket finanszírozni tudja.
Térjünk most át a kivételre, Kínára, és nézzük meg mi a helyzet abban az országban, amely nem részesült kedvező bánásmódban. A kínai piacokon azt látni, hogy bár keményen érintették a kölcsönös vámok, de a további eszkalációkra azóta kisebb mértékben reagáltak. Ennek egyik fő oka az, hogy a vámháború már olyan szakaszba lépett, ahol
a további emeléseknek már csak maximum szimbolikus vagy kutyakomédia szintű jelentősége van.
De hogyan is alakul ki ez a folyamat?
Amikor bevezetik a még viszonylag alacsony vámokat, akkor a beszállítók, az importőrök és a vásárlók megosztják a terheket. Mindenki veszít egy kicsit, és a két ország közti kereskedelem végül nem szenved túl nagy csapást. A vámemelések első fordulója során a 10–20 százalék körüli emelésben (fentanil-szakasz), ez valósult meg.
A vámok további emelésével ugyanakkor a beszállítók és importőrök számára nem marad mozgástér az árrés csökkentésére, és így a további költségeket teljes mértékben a fogyasztókra hárítják át. Ha van értelmezhető helyettesítő termék, akkor az ebben a körben már kiváltja a jelentősen megdráguló kínai import opcióját, és a kereskedelem zuhanni kezd.
Ez az a pont, ahol a kereskedelemre és a növekedésre a legnagyobb hatást gyakorolják a vámok, mivel azok további emelésével fokozatosan egyre több áru kereskedelme válik értelmetlenné. A második fentanil-vámemeléssel megkezdődött ez a szakasz, és a kölcsönös vámokkal már elérhettük a mélypontot. Ekkor beszéltünk 84 százalék körüli vámtételről.
Egy bizonyos ponton túl azonban a vámok további emelése már nem okoz több kárt az exportőröknek. Ugyanis ha létezett alternatíva a termékükre, akkor eddigre valószínűleg ők már elveszítették a piacukat. Ehelyett az importőrökre hárul a nagyobb költségteher. Az importőrök ésszerűen aligha vásárolnák meg a terméket ezen a költségszinten, ha létezik helyette bármilyen alternatíva. Viszont a helyettesítő termékek ára is elkezd felfelé kúszni.
Ebben a helyzetben két út marad. Ha nincs helyettesítő termék, akkor az importőr kénytelen megvenni azt csillagászati áron, hatalmas veszteségek mellett is, vagy
egészen egyszerűen lehúzza a rolót, mert a vámok miatt az üzlet gazdaságilag nem életképes.
A legutóbbi napok újbóli vámemeléseivel Kínával szemben már lényegében itt tart a helyzet.
Erre utal egyébként Kína legutóbbi válaszlépése, amivel 125 százalékos vámmal sújtotta az amerikai importot, majd jelezte a kínai vezetés, hogy részükről lezárták az ügyet:
Még ha az Egyesült Államok tovább is emeli a vámjait, annak már nincs gazdasági jelentősége és maximum egy rossz viccként lenne értelmezhető világgazdasági kontextusban.
Úgy tűnik tehát, hogy pont a legfontosabb színtéren lőheti magát lábon a Trump-adminisztráció és a recesszió mellé még egy olyan bizalmi és tőkepiac válságot is a saját nyakukra hoztak, amit maximum a feltörekvő piacokon szokhattunk meg.
