Közös bankszámla, közös jacht, így gyűlik a Mészáros-Várkonyi vagyon

Az ország leggazdagabb embere és felesége néhány héten belül 1,6 milliárd forintot pakolt közös cégébe, amiből elég sok minden kiderült a közös vagyonukról.

Néhány héten belül 1,6 milliárd forintot utalt be egy cégbe közös számlájáról az ország leggazdagabb embere és felesége. Az egyelőre nem egyértelmű, hogy a pénzt mire fordítják, de a közös vállalatban elég szépen gyűlik a vagyon. Ez az a cég, amely a Mészáros-Várkonyi házaspár Széchenyi-hegyi otthonát is birtokolja, de az elmúlt években kerültek bele más ingatlanok, illetve egy olyan motoros hajó is, amely gyártója luxuskategóriája, és bár messze nem egy Rose d'Or*

A 2024 nyarán a Superyachtfan nevű oldal szerint 75 millió dolláros értékűre becsült, két medencés, Rose d’Or névre hallgató jacht fedélzetén 2023-ban fotózták le a nyaralását töltő Mészáros Lőrincet és feleségét. A jachtnak ekkoriban a Mészáros Lőrinchez köthető Euroleasing Zrt. volt a tulajdonosa.

, a piacon így is „luxusjachtként” hivatkoznak rá.

„Yachtingéletérzés” a Balatonon

A hajó teljes értékű felépítménnyel ellátott változata impozáns és kecses, nehéz lenne nem belelátni azt, hogy van valami olaszosan elegáns a dizájnvilágában. A jobb oldalon, a teraszhoz közel alakították ki a konyhasarkot, amelyben természetesen beépített hűtő is található, így az utasoknak nem kell messzire menniük, ha egy kis hűsítő italra vágynak hajókázás közben

- így jellemzik

egy balatoni rendezvények szervezésével és hajókiadással foglalkozó cég oldalán a Wia 435 típusú elektromos jachtot. Egészen pontosan annak „hard top” változatát, ebből a típusból lehet ugyanis kapni cabriót is. Egy ilyen motoros hajót pakolt be Ekho Belvedere Kft. nevű közös cégébe Mészáros Lőrinc és Várkonyi Andrea 2023-ban, épp Valentin-napon.

A Wia 435-t egy állami támogatásokkal is megkínált, tulajdonosai miatt kormányközeliként emlegetett magyar cég, az Aqwia Kft. gyártja Balatonkenesén. A hajó csak megrendelésre készül, a vállalat szériában nem is termel. A cégnek - saját honlapja szerint - jelenleg hat modellje van. Ezek között már nincs ott a 435-ös, időközben ugyanis továbbfejlesztették, és az új verzió a 450-es számot kapta. A 435-ösre azonban mindig úgy hivatkoztak, mint a vállalat „luxuskategóriája”.

Nem is véletlenül. A közel 14 méter hosszú és majdnem tíztonnás hajó fedélzetvonala alatt három hálószoba található szeparált mellékhelyiséggel és fürdőszobával, így a jachton egytucat vendég is kényelmesen elfér. A „hard top” verzió felépítményét pedig úgy alakították ki, hogy az egyszerre funkcionál étkezőként, konyhaként, szalonként és kormányállásként is. Egy szaklapban azt írták róla, hogy kis túlzással egy balatoni nyaraló komfortját kínálja a vízen. A hajóról szóló leírást pedig így foglalták össze:

Mindent összevetve a Wia 435-ös a hazai e-hajó kínálat talán legelegánsabb, legstílusosabb és valószínűleg legkifinomultabb modellje, amely mérete mellett a rengeteg részmegoldásának köszönhetően képes megadni a yachtingéletérzést a Balatonon.

Mészáros Lőrinc és Várkonyi Andrea kifejezetten szerények voltak, amikor a hajót betették a közös cégükbe*

Vagy ahogy szakszóval mondják, apportálták.

. Amellett, hogy a céges iratokban motoros hajóként hivatkoztak a járműre, amit a gyártója rendszeresen jachtnak nevez, mindössze 50 millió forintra értékelték. Egészen pontosan kétszer 25 millióra, a Wia 435-t ugyanis korábban fele-fele részesedésben birtokolta a házaspár.

A hajó azonban ennél – ha csak nem volt nagyon leharcolt állapotban – szinte biztosan többet ért. Jelenleg használtan 110-140 millió forintért hirdetnek ugyanilyen „luxusjachtokat”, bérelni pedig négy órára 300 ezer, 8 órára félmillió forintért lehet ezt a modellt.

Ajándék ingatlanok

Mészáros Lőrinc gazdagodását valószínűleg senkinek nem kell bemutatni. Az egykori gázszerelő ugyan saját bevallása szerint már 2009-ben is milliárdos volt, ezt semmi nem támasztja alá. Hihetetlen ütemű vagyonosodása a 2010-es kormányváltást követően indult meg. Akkor sem azonnal: a NER legfőbb kedvezményezettje egészen 2015-ig Orbán Viktor egykori kollégiumi szobatársa, Simicska Lajos volt. Mészáros pályájának nagyon meredek felívelése azután kezdődött meg, hogy Simicska Lajos és Orbán Viktor összevesztek.

Az akkor Felcsút fideszes polgármestereként is dolgozó Mészáros 2014 óta közel kétszázszorosára növelte vagyonát, amit legutóbb már több mint 1400 milliárd forintra becsült „A 100 Leggazdagabb” című kiadvány. Ennek a vagyonnak a jelentős részét pedig olyan cégek alapozták meg és adják ma is, amelyek szinte kizárólag állami megrendelésekből élnek. A felcsúti milliárdosnak a közpénzzel kitömött építőipari vállalatai közül csak a négy talán legismertebb 350 milliárd forintnyi nyereséget termelt az elmúlt 10 évben, és ebből több mint 300 milliárdot ki is fizettek osztalékként.

A cég, amely átvette a Wia 435-ös jacht tulajdonjogát az ország leggazdagabb emberétől és feleségétől, Mészáros és Várkonyi első közös vállalata volt. Az Ekho Belvedere Kft.-t eredetileg ugyan egy Mészáros-közeli magántőkealap alapította, de alig néhány héttel később a saját nevére vette a házaspár, méghozzá 50-50 százalékos tulajdonhányaddal.

Ekkor már a vállalat tulajdonában volt az a Széchenyi-hegyi luxusvilla is,

amelyről hónapokkal korábban megírta a Telex, hogy ha befejezik a felújítását, ez lesz Mészáros Lőrinc és Várkonyi Andrea otthona. A tervezett költözést indirekt módon az érintettek is elismerték. A villa nem sokkal később azzal került be a hírekbe, hogy egy 800 kilós páncélszekrényt emeltek be daruval az egyik emeleti helyiségébe.

A Ekho Belvedere vagyonának nagy része ennek megfelelően ingatlanban volt. Ebben a következő években nem is volt érdemi változás: rendre nagyjából 1,5 milliárd forintnyi ingatlanvagyont mutattak ki könyveikben. 2023 februárjában aztán ehhez jött a jacht, amely azonban korántsem az utolsó így átadott vagyontárgy volt.

Újabb másfél évvel később

hasonló módon tett be Mészáros Lőrinc és Várkonyi Andrea két felcsúti ingatlant a vállalatba.

Ezeket sem értékelték túl: az egyik, valamivel több mint egy hektáros telekingatlant alig több mint 10 millió forintért számolták be, míg a másik, ennél is nagyobbat 101 millióért. Mindezekért ráadásul csak 500-500 ezer forintnyi törzsbetétet kaptak a tulajdonosok*

Ez egyébként bevett gyakorlat a tőkeemeléseknél. A vagyoni hozzájárulást csak részben könyvelik le tőkeemelésként, a nagyobb részét tőketartalékba helyezik. Az Ekho Belvederénél minden vagyoni hozzájárulás így valósult meg.

.

A vállalatba betett ingatlanok története kifejezetten érdekes volt. Eredetileg mind a kettő 50-50 százalékban Mészáros Lőrinc és első felesége tulajdonában állt. A válást követően aztán több családon belüli ajándékozás történt, amely során megfordultak az ingatlanok Mészáros Lőrinc fiánál is, végül azonban teljes egészében az egykori gázszerelőhöz kerültek. Ez az állapot sem állt azonban fenn sokáig, Mészáros Lőrinc ugyanis – a tulajdoni lap tanúsága szerint -

mind a két ingatlan 50-50 százalékát új feleségének ajándékozta.

Hogy aztán három héttel később közösen bepakolják azokat az Ekho Belvederébe.

Milliárdok a közös számláról

A hajó és az ingatlanok azonban jelentősen még nem növelték a közös vállalat vagyonát. Nem úgy az elmúlt három hónapban megvalósított, immár pénzbeli vagyoni hozzájárulások. A Mészáros-Várkonyi házaspár ugyanis márciusban és májusban két részletben összesen 1,6 milliárd forintot utalt be a vállalatba.

Papíron külön-külön teljesítették a befizetéseket, a gyakorlatban azonban nem ez történt. A tranzakcióról kiállított banki igazolás szerint ugyanis a pénz mindkétszer egyösszegben érkezett Mészáros Lőrinc és Várkonyi Andrea közös bankszámlájáról.

Banki igazolás az első vagyoni hozzájárulásról
Banki igazolás az első vagyoni hozzájárulásról

Az Ekho Belverde ezzel a két befizetéssel lényegében megduplázta korábbi vagyonát. Az ugyanakkor nem egyértelmű, hogy a cég mit kezd a pénzzel. Megkerestük erre vonatkozó kérdéseinkkel a Mészáros-csoportot, de válaszokat nem kaptunk. Mindenesetre a cég fő tevékenysége „saját tulajdonú és bérelt ingatlan bérbeadása, üzemeltetése”, így nem lenne meglepő, ha új ingatlanokat vennének, vagy a meglévőket újítanák fel.

A Széchenyi-hegyi villa esetében erre semmi jel nem utal: amikor ott jártunk, nem volt jele munkavégzésnek. Felcsúton azonban már más a helyzet. Itt a közös vállalatba bepakolt ingatlanokon, és környékükön is építkezési munkák folynak, így elképzelhető, hogy erre megy el majd a milliárdos nagyságrendű befizetés.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!