Nincs modern civilizáció bőséges energia nélkül, mégsem figyelünk rá eléggé
Minden jelentős technológiai ugrás egyre növekvő energiafelhasználással jár, nagy a tétje tehát annak, hogy milyen energetikai döntések születnek.
(A szerző a Concorde részvényelemzője. A Zéróosztó a G7 elemzői szeglete.)
Az elmúlt évek energiaársokkja és az azt követő inflációs hullám ismét rávilágított arra, hogy mennyire központi szerepet tölt be az energia a gazdaságban és a mindennapi életünkben. A világ olaj- és gázfogyasztásának mindössze 2–3 százalékában bekövetkezett zavar is elég volt ahhoz, hogy világszintű problémákat idézzen elő. Az energiához hasonlóan nélkülözhetetlen termékből kevés van a világon – mégis ritkán kapja meg a neki járó figyelmet a közgazdasági elméletekben és a köztudatban.
Cikksorozatunkban bemutatjuk, milyen kulcsszerepet játszott az energia az emberi társadalmak fejlődésében – és hogyan formálja ma is gazdasági lehetőségeinket. Kitérünk a fenntarthatóság kérdésére, valamint arra is, hogy miként lehetne tudatosabban és átgondoltabban kezelni az energia szerepét gazdasági modelljeinkben és a döntéshozatalban. Végül megvizsgáljuk azt is, milyen következményekkel járhat, ha a jövőben nem áll majd rendelkezésre a mostanihoz hasonló mértékű energiabőség.
Társadalmi jólét és energiafogyasztás: a tökéletes korreláció
Ha összevetjük különböző országok gazdasági teljesítményét, szembeötlő a szoros kapcsolat a bruttó hazai termék (GDP) és az energiafogyasztás szintje között. Ez az összefüggés jóval erősebb, mint amit a legtöbb közgazdasági vagy pénzügyi mutató esetében tapasztalunk. És ez nem is meglepő: az energia a technológia alapvető inputja, a technológia pedig a modern gazdasági növekedés mozgatórugója. Ennek megfelelően a gazdasági fejlődés nemcsak a tudományos és műszaki haladás ütemétől függ, hanem legalább annyira attól is, hogy mennyire áll rendelkezésünkre bőséges és megfizethető energia.
Mindezek ellenére az energia szerepe meglepően kevés figyelmet kapott a közgazdasági modellezésben. A hagyományos elméletek gyakran figyelmen kívül hagyják az energiát mint elsődleges termelési tényezőt, így alábecsülik a gazdasági növekedés valódi korlátait. Mivel pedig a közgazdasági gondolkodás formálja a döntéshozók szemléletét, sok esetben ők maguk sem értik meg, mennyire szorosan függ a gazdasági rendszer működése az energia elérhetőségétől és annak árától.
Pedig az energiával kapcsolatos kihívások végigkísérték az emberiség történelmét. A tűz megszelídítésétől a gőzgép feltalálásán át egészen a modern digitális infrastruktúrák energiaigényéig minden jelentős civilizációs áttörés mögött egy új energiaforrás – vagy annak hatékonyabb kiaknázása – állt. Az ipari forradalmak, az urbanizáció, a globalizáció és a jóléti társadalmak kialakulása sem lett volna lehetséges az energia intenzív felhasználása nélkül.
Az energia szerepe a kezdetektől az ipari forradalomig
Már a tűz megszelídítése – mintegy másfél millió évvel ezelőtt – óriási evolúciós ugrást jelentett: a hő- és fényforrás biztosítása mellett lehetővé tette az ételek előfőzését, ami jelentősen javította azok energiatartalmát és emészthetőségét. Ennek köszönhetően válhatott lehetővé az emberi agy energiaigényes fejlődése is, megágyazva a kognitív képességek ugrásszerű növekedésének.
Hatalmas előrelépést jelentett a két lábra állás is, amely energiahatékonyabbá tette a mozgást, és alkalmassá tette a korai embert arra, hogy kitartó futással akár hosszú távon is levadássza zsákmányát.
Később, az első mezőgazdasági forradalommal, mintegy 10–12 ezer évvel ezelőtt, új korszak kezdődött: a vadászó-gyűjtögető életmód helyett az emberek áttértek a földművelésre, amely kiszámíthatóbb és koncentráltabb energiaforrást biztosított – gabonák és egyéb növényi táplálékok formájában. Ez a váltás lehetővé tette a népesség ugrásszerű növekedését, hiszen hektáronként jóval több ember energiaigénye volt fedezhető, mint korábban.
Ezzel azonban új erkölcsi és társadalmi dilemmák is megjelentek. Az egyik legfontosabb kérdés az volt, vajon alkalmazzunk-e háziasított állatokat munkaerőként és energiaforrásként. Ez a lépés ugyan növelte az egy főre jutó elérhető energiát, és ezzel magasabb életszínvonalat tett lehetővé, ám egyben azt is jelentette, hogy ugyanazon földterület kevesebb embert tudott eltartani, mivel az állatok jelentős mennyiségű táplálékot igényeltek.
A középkorban megjelentek a szél- és vízimalmok, amelyek már közvetlenül képesek voltak kiváltani az emberi és állati izomerőt. Ezek az eszközök mechanikus energiát szolgáltattak, főként gabonaőrlésre, vízkiemelésre és fafeldolgozásra használták őket. Bár technológiai szempontból jelentős innovációnak számítottak, hatásuk az össztársadalmi energiafelhasználás szintjén marginális maradt: egyrészt korlátozott számban voltak elérhetők, másrészt működésük helyhez kötött volt.
Az energia döntő hányadát továbbra is biomassza – például fa, szalma vagy élelmiszer – formájában hasznosították, alacsony hatásfokkal és csekély energiasűrűséggel. Ennek következtében az agrártársadalmak energiarendszere rendkívül szűkös maradt, és az energiaforrásokhoz való korlátozott hozzáférés visszafogta a gazdasági növekedést, a munkamegosztás mélyülését, valamint a városi életformák elterjedését is.
A specializáció és a tudományos fejlődés csak ott tudott kibontakozni, ahol az élelmiszer- és energiabőség lehetővé tette a nem mezőgazdasági szerepkörök megjelenését. Bár e korszak technológiai és energetikai vívmányai fontos alapokat teremtettek, léptékükben és hatásukban nem vetekedhettek az ipari forradalom által elhozott radikális változással. A döntő fordulat akkor következett be, amikor az emberiség először kezdte nagyléptékben hasznosítani a fosszilis tüzelőanyagokat – elsősorban a szenet. Ezzel megszületett az ipari civilizáció energetikai alapja.
Az ipari forradalomtól napjainkig: a fejlődés energetikai ára
A történelem egyik legnagyobb ugrását az ipari forradalom hozta el, amely nemcsak technológiai áttörést jelentett, hanem mélyreható gazdasági és társadalmi átalakulást is. Alapját a gőzgép feltalálása és elterjedése adta, amely a szenet mint új, nagy energiasűrűségű tüzelőanyagot hasznosította. A szénre épülő gépesítés forradalmasította a gyáripart, a közlekedést és a mezőgazdaságot, drámai mértékben növelve a gazdasági teljesítményt a korábbi agrártársadalmakhoz képest. A szénenergia által felszabadított jelentős energiabőség új lehetőségeket nyitott meg a gazdaságok előtt.
Ez a fejlődés hatalmas munkaerőt szabadított fel a mezőgazdaságból, lehetővé téve az ipari és szolgáltatási szektor bővülését, valamint a városiasodás gyors ütemét. Az, hogy egyre kevesebb ember is elegendő volt az élelmiszer- és nyersanyagtermelés biztosításához, lehetőséget teremtett a társadalmak komplexebbé válására. Megjelentek a modern államigazgatási rendszerek, a közoktatás, a tömegközlekedés és az egészségügyi infrastruktúra – mind olyan vívmányok, amelyekhez korábban nem állt rendelkezésre elegendő energiaforrás.
A következő jelentős ugrás a kőolajipar felemelkedésével és a belső égésű motor feltalálásával érkezett. A kőolaj sokkal rugalmasabban szállítható és könnyebben hasznosítható volt, mint a szén, ez pedig lehetővé tette az autóipar és a logisztika robbanásszerű fejlődését. A belső égésű motorok hatékonysága és sokoldalúsága új korszakot nyitott a mobilitásban, alapjaiban alakítva át a közlekedést, az áruszállítást és a térbeli gazdasági szerveződést.
A kőolaj mellett a földgáz is áttörést hozott az otthonok energiaellátásában: a tűzifa leváltásával hatékonyabb, tisztább és kényelmesebb fűtést tett lehetővé, javítva az életminőséget. A földgázból előállított műtrágya pedig megduplázta a mezőgazdasági termelékenységet, és ezen keresztül növelte az elérhető élelmiszer mennyiségét – ami végső soron az emberi energiaellátás alapját adja. Az olcsó és bőséges energia, valamint az élelmiszer-kínálat robbanásszerű növekedése lehetővé tette a föld népességének megsokszorozódását.
A 20. század második felében megjelent az atomenergia is mint alacsony szén-dioxid-kibocsátású, nagy energiasűrűségű technológia. Bár elterjedését társadalmi és politikai ellenállás lassította, szerepe a nagyfogyasztású iparágakban és a villamosenergia-termelésben megkerülhetetlenné vált.
Az 1970-es évektől kezdve újabb fordulópont következett: a digitális forradalom. A számítógépek, majd az internet elterjedése új távlatokat nyitott az információáramlásban, a termelékenységben és a gazdasági szerkezet átalakulásában. Ez az új korszak azonban nem csökkentette, hanem növelte az energiaigényt: az adatfeldolgozó rendszerek és az elektronikai eszközök egyre nagyobb mennyiségű elektromos energiát igényeltek, tovább fokozva a világ energiaéhségét.
Ma pedig a mesterséges intelligencia korának küszöbén állunk – egy újabb technológiai hullám előtt, amely átfogó társadalmi és gazdasági átalakulást ígér. A mesterséges intelligencia várhatóan számos területen újraszervezi az emberi munkát, növelve a termelékenységet, ugyanakkor a számítási kapacitás iránti igény meredeken emelkedik – és vele együtt az energiaigény is.
A történelmi mintázat világos: minden jelentős technológiai ugrást egyre növekvő energiafelhasználás kísért.
Az új eszközök és rendszerek nem csökkentették a globális energiaigényt – sőt, fokozni szokták azt, még akkor is, ha idővel hatékonyabbá váltak. Ez a dinamika nemcsak múltunkat, hanem jövőnket is meghatározza. A jólét és a gazdasági lehetőségek jövőbeli alakulása attól függ, milyen energiaforrások állnak majd rendelkezésre, és azok mennyire lesznek elérhetők és megfizethetők.
A digitális korszak infrastruktúrája – különösen az adatközpontok, amelyek a mesterséges intelligencia és a globális információs rendszerek gerincét adják – elképzelhetetlen olcsó és stabil energiaellátás nélkül. Ha ez az energiaháttér meginog, a technológiai fejlődés is korlátokba ütközik, ami közvetlen hatással lesz a társadalmi jólétre.
Energia, jólét és társadalmi komplexitás összefonódása
A bőséges és olcsón hozzáférhető energia volt az a kulcstényező, amely lehetővé tette a technológiai fejlődés felgyorsulását – és ezzel együtt a nagyléptékű vagyonfelhalmozást is. A fosszilis energiahordozókra – mindenekelőtt a kőolajra és a földgázra – épülő mezőgazdaság hatalmas termelékenységi ugrást tett lehetővé, amely példátlan népességnövekedéshez vezetett.
Az iparosodott mezőgazdaság és a gépesített gyártás együttesen fokozatosan kiszorította az emberi munkaerőt a fizikai termelésből. Ennek eredményeként drámaian megnőtt az egy munkásra jutó energiafelhasználás – és ezzel együtt az egy főre jutó kibocsátás is. A társadalom termelőképessége és energiaigénye ezzel párhuzamosan soha nem látott mértékben nőtt.
Ez a folyamat energetikai értelemben olyan, mintha minden ember saját „energia-rabszolgákat” tartana. A nyugati társadalmakban élők napi energiafogyasztása ma megfelel annak, mintha 50–60 ember dolgozna folyamatosan helyettük – és ez a szám a mesterséges intelligencia térnyerésével tovább növekedhet.
Ennek köszönhetően az emberek túlnyomó többségének ma már nem kell fizikai munkát végeznie a földeken vagy a gyárakban. A felszabaduló munkaerő új hivatások felé fordulhatott – tanárok, orvosok, mérnökök és tudósok lettek –, amelyek a 20. század előtt csak a leggazdagabb rétegek számára voltak elérhetők.
A bőséges energia lehetővé tette a társadalmi munkamegosztás példátlan bővülését, és ezzel együtt a társadalmi komplexitás ugrásszerű növekedését is.
Megjelentek olyan intézmények, mint a közegészségügy, az állami oktatás, a tudományos kutatóintézetek és a szociális ellátórendszerek – mindez elképzelhetetlen lett volna stabil és olcsó energiaellátás nélkül. A 20. század előtt a társadalom többségét még a mezőgazdaság kötötte le.
A fejlett világban ma már az is lehetséges, hogy jelentős számú ember olyan foglalkozásokat űzzön, amelyek nem közvetlenül gazdasági szükségleteket szolgálnak: sportolók, művészek, színészek, influenszerek vagy digitális tartalomkészítők. Egy ipari vagy iparosodás előtti társadalomban ezek a szerepek luxusnak számítottak volna, hiszen nem volt elegendő energia a társadalmi eltartásukhoz.
A lényeg tehát az, hogy a bőséges energia felszabadította az emberi munkaerőt, lehetővé tette a specializációt, és ezzel a társadalmi komplexitás növekedését. Az energiaellátás stabilitása és megfizethetősége közvetlenül meghatározza, milyen mértékben képes egy társadalom „nem termelő” funkciókat kitermelni – ezek pedig hosszú távon meghatározzák civilizációnk fejlődési irányát.
Energia és jólét a jövőben
Bár az energia a gazdaság egyik legmeghatározóbb eleme, a jelenlegi közgazdasági elméletek meglepően kevés figyelmet fordítanak rá. Az energia nem szerepel elsődleges termelési tényezőként a legtöbb modellben, és ez a szemléleti hiányosság átszivárog a döntéshozatalba is. Ennek következtében a politikai és gazdasági irányítók gyakran félreértelmezik vagy figyelmen kívül hagyják az energia valódi jelentőségét – ami súlyos következményekhez vezethet.
A gazdasági növekedés motorját évszázadokon át a könnyen hozzáférhető, nagy energiasűrűségű fosszilis energiahordozók jelentették. Mivel ezek véges természeti erőforrásokból származnak, előbb-utóbb kimerülnek – és ez a felismerés mára különösen sürgetővé vált. Mi történik majd gazdaságunkkal és társadalmunkkal, ha ezek az olcsó energiahordozók nem lesznek többé elérhetők?
Az energia elérhetőségének és megfizethetőségének romlása már napjainkban is érezhető feszültségekhez vezet, különösen ott, ahol az energiaátmenetet túl gyorsan vagy átgondolatlanul erőltetik. Ez a nyomás hozzájárul a társadalmi elégedetlenség növekedéséhez világszerte. Amennyiben a közgazdaságtan és a politika nem helyezi vissza az energiát annak megérdemelt központi szerepébe, nagy az esélye, hogy olyan döntések születnek, amelyek hosszú távon hatalmas károkat okoznak a társadalomnak.
