Fenntartható épületek: az el nem bontott jövőnk

Málló vakolat, betört ablakok, beszakadt járda – hány ilyen épület előtt állunk meg egy pillanatra, és gondolunk arra, hogy na, mikor bontják már le végre? A helyzet azonban ennél sokkal árnyaltabb. A lelakott, elavult és elhagyott ingatlanok nagy része mélyfelújítással nemcsak menthető lenne, hanem a környezetvédelmi célok teljesítését is szolgálná.

Az időnk 90 százalékát zárt térben töltjük, és ebből 67 százaléknyit négy fal között, az otthonukban. Nem véletlenül hárul nagy felelősség az építőiparra és az épületüzemeltetésre abban, hogy a komforton túl a 2050-es klímasemlegességi célok is teljesüljenek. Utóbbiak szerint az üvegházhatású gázok kibocsátását nulla közeli szintre kell csökkenteni, és a fennmaradó csekély mennyiséget olyan módszerekkel kell a légkörből eltávolítani vagy ellensúlyozni, mint például a szén-dioxid-elnyelő technológiák vagy az erdőtelepítés. Ez a megközelítés kulcsfontosságú a klímaváltozás elleni küzdelemben és a globális felmelegedés korlátozásában. A cél elérése gyakran magába foglalja az energiahatékonyság növelését, a megújuló energiaforrások széles körű alkalmazását és a körkörös gazdaságra való átállást egyaránt.

Az Európai Unióban a ma meglévő épületek mintegy négyötöde még évtizedek múlva is állni fog, miközben 75 százalékuk energiahatékonyság szempontjából már most sincs megfelelő állapotban.

„A kontinensen ma meglévő több tízmillió épület 2050-ben, a klímasemlegességi cél elérési évében is használatban lesz. Ezek azonban jelentős energetikai, szerkezeti és funkcionális kihívásokkal néznek szembe – elkerülhetetlenné válik a felújítás, a korszerűsítés vagy épp a funkcióváltás. A kérdés az: mit kezdjünk velük fenntartható módon? Jelenleg a befektetők zöme reflexből bontásban gondolkodik, ha elavultnak tűnő épületet lát. Döntsük le, húzzunk fel egy újat? Fontos viszont tudatosítani, hogy a bontás és az építés közti karbonlábnyom-különbség óriási – ráadásul sokszor semmi szükség eltüntetni például egy erős vasbeton szerkezetet, ha úgyis újat építünk a helyére. Társaságunk, a CÉH zRt. a magyar tervezési piac egyik meghatározó szereplőjeként azt az álláspontot képviseli, hogy az ingatlanok újraértelmezése, átalakítása és fenntarthatóvá alakítása sok esetben nemcsak jobb, de szükségszerűbb választás. A bontással a már beépített szén-dioxid újra visszakerülne a légkörbe, sőt az építésből származó hulladék ugyancsak hatalmas problémát, valamint jelentős környezeti terhelést jelentene” – foglalta össze Takács Ákos alelnök, fenntarthatósági igazgató.  

A cél teljesítése többlépcsős, rendszerszintű megközelítést igényel. A kibocsátáscsökkentés az első és legfontosabb lépés. Az épületek esetében ide tartozik az energiaigény minimalizálása, például a szigetelés, a nyílászárócsere és a hőhidak kezelése révén. Az energiahatékony gépészet – mint a hőszivattyúk, kondenzációs kazánok, hővisszanyerős szellőztetés –, illetve a megújuló energiaforrások beépítése is elengedhetetlen.

„Természetesen a felújítás első ránézésre gyakran drágábbnak tűnhet, de az EU-s szabályozások szigorodása, a karbonkvóták, valamint az ESG-elvárások teljesítése mind-mind közelítik egymáshoz a felújítás és az új építés költségvonalát. És ez csak az egyik aspektus. Amit mi kínálni tudunk, az egy holisztikus megközelítés: a koncepcióalkotástól a kivitelezés műszaki ellenőrzéséig minden folyamat házon belül zajlik, zöld szemlélettel, mérnöki precizitással és persze az üzleti szempontokat is figyelembe véve. Fontos, hogy minden szakág – építész, gépész, épületvillamosság, statikus – rendszerszinten elérhető legyen, ami nemcsak gyorsabb, de garantáltan kompatibilis megoldásokat eredményez. Ha ezeket a szakembereket különböző helyekről kell összevadászni, az gyakran félreértésekhez, késésekhez vagy nem optimális döntésekhez vezet. Ez nem csupán műszaki kérdéskör, hanem gazdasági, jogi, kényelmi és társadalmi összefüggések rendszere is” – mondta el a G7-nek Riesz Szabolcs, a CÉH zRt. projektmenedzsment irodaigazgató-helyettese. 

Miért nem megoldás a bontás?  

Az építészeti szektor globálisan az energiafelhasználás mintegy 36–40 százalékáért és a szén-dioxid-kibocsátás közel harmadáért felelős. Nem véletlen, hogy a mélyfelújítási projektek szerepe kulcsfontosságú, ha a nettó nulla küldetést komolyan akarjuk venni. A körkörös gazdaság elvei szerint érdemes megtartani mindent, ami használható vagy értékes, és csak azt lecserélni, ami valóban elavult vagy káros a környezetre; ezáltal jelentősen csökkenhet az élettér terhelése.

„Az ingatlanokkal kapcsolatos megrendelői igények is változnak. Egyre több példa mutatja, hogy irodaházakból lakóépületek lesznek – akár a Covid nyomán átalakuló munkavégzési szokások, akár fenntarthatósági vagy gazdasági megfontolások mentén. A funkcióváltás tehát már nem kivétel, hanem realitás” – tette hozzá Riesz Szabolcs. 

Mit tehet az építőipar?

Ha egy ingatlan állapota megengedi, vagy a bontása nagyobb kárt okozna, mint amekkora értéket teremt, érdemes megtartani, és korszerű, környezetbarát rendszerekkel és anyagokkal készíteni fel a következő évtizedek igényeire. A modernizáció az elsődleges szempont, azonban nemcsak a komfort fokozása és az energiahatékonyság javítása fontos, hanem az is, hogy a lakóingatlanok minél közelebb kerüljenek a nettó nulla célhoz.

Egy jól megtervezett munkafolyamat során olyan rendszereket kell beépíteni, amelyekkel közel nullára csökkenthető az épület szén-dioxid-kibocsátása. Az energiamenedzsment szempontú megközelítések – például a napközbeni olcsó zöldáram betárolása – akkor is gazdaságosak és hatékonyak lehetnek, ha nincs helyben energiatermelés. Bár az EU fenntarthatósági irányelvei már a meglévő épületek felújítására ösztönöznek, ehhez kapcsolódóan még nem mindig biztosítottak kellő mértékben az anyagi források. Az idő azonban sürget: érdemes lehet a tökéletes megoldás helyett olyan kielégítő, nettó nullához közelítő technológiákat választani, amelyek gyorsabban, akár évtizedekkel korábban és gazdaságosabban megvalósíthatók. 

„Az első lépés egy gyors, költséghatékony épületátvilágítás, amely segít eldönteni: érdemes-e tovább menni? Ha a válasz igen, indulhat a részletes vizsgálat, életciklus-elemzéssel, beavatkozási lehetőségek felmérésével, értéknövekedési számításokkal és – szükség esetén – ESG-analízissel. Ez utóbbi különösen cégek esetében fontos, hiszen a keretrendszer egyre szigorúbb követelményeket ír elő” – hangsúlyozza Takács Ákos.

Az ESG három angol kifejezés rövidítése: environmental (környezeti), social (társadalmi), governance (irányítási). Az építőiparban ez a szemlélet jelenti azt, hogy egy projekt nemcsak műszakilag és gazdaságilag, hanem környezetvédelmi, társadalmi és etikai szempontból is fenntartható legyen. Ide tartozik például az energiahatékonyság, az építőanyagok környezeti terhelése, a munkakörülmények, az esélyegyenlőség és a felelős projektirányítás. Az ESG-elvek egyre fontosabb szerepet kapnak a szabályozásban, a beruházásokban, sőt a bérlői elvárásokban is – vagyis mindez ma már nemcsak zöld szempont, hanem üzleti szükségszerűség is.

„Mi minden esetben olyan fázisolható felújítássorozatot javaslunk, amely pénzügyileg is kezelhető marad, és megfelel a környezettudatosság elvárásainak is, amelyek nem az azonnali tökéletességet, hanem a folyamatos javulást célozzák meg. Az EU-direktívák alapján 2050-ig nemcsak lakóépületek és irodaházak kerülnek reflektorfénybe, hanem az összes ingatlantípus: iskolák, kórházak, színházak, sportcsarnokok, múzeumok is. Az, hogy mit és hogyan kell kezelni, leginkább attól függ, hogy milyen korszakból származik egy épület. Ezt figyelembe is kell venni a vizsgálatok során” – tudtuk meg Takács Ákostól.

Mit mondanak a számok? 

A mérhetőség és nyomonkövethetőség sarkalatos pont, hiszen a nettó nulla célkitűzés csak akkor hiteles és megvalósítható, ha pontos monitorozási rendszer áll mögötte. Éves karbonlábnyom-számítások, energetikai auditok, ESG-jelentések – ezek mind segítik a transzparenciát és a számonkérhetőséget.

„A közeljövőben a szigorodó szabályozások – hasonlóan az autóiparban bevezetett büntető tételekhez – új korszakot nyitnak az ingatlanpiacon is. A tulajdonosokat konkrét kötelezettségek ösztönözik majd a felújításra, amit uniós támogatások is segíthetnek. A szabályozás és a finanszírozás még kialakulóban van, de aki időben gondolkodik, bizony versenyelőnybe kerülhet. A változás motorja lehet maga a jogi környezet, de a piaci igények legalább ilyen erőteljesen hatnak. Az ESG-elveket követő bérlők például elvárják a fenntarthatósági teljesítményt – így az ingatlantulajdonos kénytelen lekövetni ezeket. Emellett az energiahordozók drágulása is a hatékonyabb, okosabban működtethető épületek irányába terel. A legtöbb esetben működő épületben, folyamatos használat mellett kell végrehajtani az ütemezett korszerűsítést – a különböző berendezések életciklusához igazodva” – jellemezte a folyamatokat Molnár Gábor vezető projektmenedzser. 

A falakon túl 

A kompenzáció, vagyis a karbonsemlegesítés azokban az esetekben fontos, amikor a kibocsátások technikailag vagy gazdaságilag nem szüntethetők meg teljesen. Ilyen lehet a szén-dioxid megkötése és tárolása, a természetes elnyelőkapacitás növelése – városi faültetési programok –, vagy akár karbonkreditek vásárlása. Ne feledjük: ezek nem helyettesíthetik a kibocsátáscsökkentést, csupán kiegészítik. 

Mindez nem pusztán zöld-PR vagy CSR

vállalati társadalmi felelősségvállalás

-fogás, hanem a Párizsi Klímaegyezmény konkrét céljaihoz igazodik, amelyek szerint a globális átlaghőmérséklet-emelkedést 1,5 Celsius-fok alatt kell tartani. E küszöbérték túllépése lavinaszerű ökológiai és gazdasági következményekkel járna: extrém időjárási jelenségek, termőterületek elsivatagosodása, a tengeri ökoszisztémák összeomlása, élelmiszerláncok megszakadása. A nettó nulla az egyik legfontosabb eszköz a mitigációhoz, vagyis a klímaváltozás hatásainak mérsékléséhez.

Új építések esetében egyre elterjedtebb, hogy életciklus-elemzéseket (LCA) és globális felmelegedési potenciál (GWP) számításokat végeznek, amelyek a legjobb megoldások érdekében segítenek a fenntartható technológiák tényleges alkalmazásában. Számos apró részletből áll össze a tudatos egész, hiszen nem csak az energiafogyasztásra kell figyelni: az esővíz és szürkevíz hasznosításával jelentősen mérsékelhető a települések vízigénye. Városi környezetben az is fontos, hogy a felújítási és bontási folyamatokat helyi szinten is fenntartható módon végezzük. Így például a rossz állapotú, feleslegessé vált épületek helyén növelhetjük a zöldfelületeket, csökkentve a betonozott, burkolt területek arányát. A klímaváltozás miatt egyre kevésbé életképes gyep helyett több fás-bokros-cserjés terület létrehozása lenne célszerű. 

Az épületek tudatos, jövőbe tekintő felújítása egyelőre nem általános igény, ezért a lakosság és az építtetők szemléletformálása továbbra is fontos feladat. Szerencsére a bankszektor már felismerte a problémát, és a finanszírozási rendszer átalakításával reagál: a fenntartható projektek előnyben részesítése remélhetőleg mihamarabb alapelvárássá válik. 

„Sokan úgy vélik, az üzemeltetés során keletkezik a legnagyobb környezetterhelés, holott az építési fázisban beépített anyagok karbonlábnyoma sokkal jelentősebb lehet. Épp ezért számít minden döntés – akár olyan aprónak tűnő dolgok is, mint hogy honnan szerezzük be a burkolatot: ha nem Dél-Afrikából, hanem magyar vagy lengyel gyártótól, máris rengeteg szén-dioxidot spóroltunk a szállításon. Saját székházunkban végzett LCM (életciklus-menedzsment) elemzésünk például azt mutatta ki, hogy a legnagyobb beépített szén-dioxid-terhelést a padlószőnyegek jelentették” – emelte ki Takács Ákos. 

A felújítás során érdemes előnyben részesíteni az alacsony kibocsátású vagy újrahasznosított építőanyagokat, és mérlegelni ezek teljes életciklushatásait is. Nem elhagyandó az utólagos monitoring és optimalizálás sem, mert nem elég jóra megcsinálni, azt is látni kell, hogyan teljesít valójában az épület. A klímasemleges építési megoldások térnyerése és a nettó nulla célok elérése közös érdekünk, hiszen a jövő házai már ma épülnek – a mi felelősségünk, hogy ezek milyen alapokon nyugszanak. 

A cikk megjelenését a CÉH zRt. támogatta.