Adat
Furcsán vándorolnak a koronavírus-fertőzöttek a magyar megyék között
A szombati adatok szerint két magyar megyében is több mint egy hét után csökkent a koronavírus-fertőzöttek összesített száma, ami ugye elvileg nem lehetséges.
Okkal féltek a távmunkától, sok kezdő szenved a home office-tól
Egy friss kutatás alapján sok olyan iparágban próbálkoznak a távmunkával, ahol eddig is megtehették volna. Az ezen a téren kezdők egy részének ez komoly kihívás.
A legidősebb magyar fertőzöttek 40 százaléka belehal a koronavírusba
Egy előadás alapján az olyan 84 évnél idősebb fertőzöttek közül, akiknél ki is mutatták a koronavírust, tízből négyen nem élték túl a betegséget.
Nem a magyarok fogják megmenteni a hazai turizmust
Ha lenne is valami az idei szezonból, a külföldi turisták kiesését az is csak kisebb részben pótolná, ha minden magyar itthon nyaralna.
A rendszerváltás óta nem ettünk annyit, mint 2018-ban
A zúzát és a májat karajra halra és csirkemellre cseréltük, de úgy általában is sokkal több húst fogyasztunk, mint néhány évvel ezelőtt.