Úgy telepítjük a hűtő-fűtő klímákat, mintha nem lenne holnap, pedig megérné tudatosabban csinálni

Becslések szerint Magyarországon jelenleg már közel 1,5 millió háztartási légkondicionáló berendezés, azaz hétköznapi nevén klíma lehet, ami nem kevés, de a piac minden előrejelzés szerint még így is nagy bővülés előtt áll. A következő öt évben, azaz 2030 végéig további egymillió készüléket vásárolhat a lakosság (az adatot az egyik gyártó, az LG közölte a Mavirra hivatkozva), vagyis a 4,6 milliós lakóingatlan-állományra pár év múlva már 2,5 millió klíma juthat. Ez már azt jelentené, hogy átlagosan közel minden második lakásban vagy házban lenne légkondi (egy háztartásra több berendezés is juthat), azaz általánosan is elterjedtté válna a berendezés, jórészt még a szegényebb településeken is.

Egy másik gyártó, a Daikin magyar leányvállalata arra mutatott rá, hogy a 2022-es rezsiválság óta Magyarországon mintegy 1,4 millió klímát értékesítettek (ebben benne van az elöregedett készülékek pótlása is, a szám arra utal, hogy a modernizálás is jelentős keresletet hoz). Ebből körülbelül 400 ezret 2022-ben, amit az energiaárak várható megugrása miatti pánikvásárlás hajtott, illetve ugyanennyit 2024-ben, amit viszont az extrém nyári meleg indukált.

A terjedésnek van egy egyáltalán nem meglepő, de cikkünk szempontjából fontos sajátossága, a kereslet erősen függ a nyári időjárástól. Emiatt – ha nem épp új ház építéséről van szó – a vásárlás legfőbb kiváltója jellemzően az, hogy beütött a nyári hőség, már a ház falaiból is dől a meleg, és az éjszakák sem hoznak enyhülést. A döntés ezért sok esetben impulzív, esetleges, és nem előzi meg alaposabb energetikai, illetve pénzügyi tervezés sem. A fő szempont az, hogy mihamarabb jöjjön egy kivitelező, és rakjon fel egy általa jónak tartott készüléket, lehetőleg minél olcsóbban.

Szegényebb falvakban járva ma már egyáltalán nem ritka látvány, hogy a ház be sincs vakolva, a tető is düledezik, de a légkondi külső egysége ott lóg a falon. A nem jól szigetelt házakból nyáron az utcát is hűtik, télen pedig az utcát is fűtik – az egészen addig olcsóbbnak érzett, valójában azonban a gazdaság egészével megfizettetett rezsicsökkentett árammal, amíg az éves kvótába beleférnek.

A fűtés említése ebben a kontextusban ma már indokolt, a Daikin nemrég mutatott be egy saját adatsort, amely azt bizonyítja, hogy a fűtési üzemmódban is klímát használók egy évben összességében hosszabb ideig használják fűtésre a klímákat, mint hűtésre. Ráadásul nemcsak kiegészítésként az átmeneti évszakokban (tavasszal és ősszel), de télen, hideg időben is folyamatosan, azaz napi 16-24 órán át, azaz állandó fűtőberendezésként is.

A rezsicsökkentés csökkentése, vagyis az éves áram- és gázkvóta 2022-es bevezetése óta alaposan megnőtt, 50 százalék fölé emelkedett azoknak a potenciális magyar vásárlóknak az aránya, akik már a vétel előtt tudják, hogy fűtésre is használni szeretnék a klímát – többnyire azzal a céllal, hogy a kedvezményes földgázkvótát ne lépjék túl, és ne kelljen azon felül hétszeresre emelkedett gázárat fizetniük. A jelek szerint a vásárlás fő mozgatórugója tehát még a hőség, de a fűtési opcióra a felhasználók hamar rászoknak.

Ennek fényében még döbbenetesebb az az adat, hogy a magyar lakóingatlanok 80 százaléka ma a G, H vagy I energiaosztályba tartozik. A skála az A osztállyal (azon belül az A+++ besorolással) indul, de még a B osztállyal együtt is csak egészen kis arányt képvisel. A családi házaknál az összkép szinte katasztrofális.

Miközben tehát az ingatlanok 80 százaléka rosszul szigetelt és/vagy energetikailag korszerűtlen, a klímák 20 év alatt eljutottak a nulla közeli szintről közel 30 százalékos lefedettségre, de a tempó gyorsul, és a következő öt évben meg fogják közelíteni vagy át fogják lépni az 50 százalékot is.

Ahogy nemrég a Habitat for Humanity szakértője, Koritár Zsuzsanna is emlékeztetett, kívánatos lenne az ingatlanokat a C energiaosztályra feljuttatni, mert azoknak csak harmad- vagy akár ötödannyi energiára van szükségük, mint a skála alján lévőknek. További ökölszabály, hogy ha 1 Celsius-fokkal csökkentik egy háztartásban a hőmérsékletet (például 22-ről csak 21-re fűtenek), akkor éves szinten 7 százalékkal csökken a fűtés rezsiköltsége.

A takarékosságot azonban nem ösztönzi a mesterségesen alacsonyan tartott lakossági áram- és gázár, vagyis a rezsicsökkentés, a C energiaosztályhoz való eljutáshoz pedig gyakran idő- és pénzigényes az út, amely jellemzően azzal indul, hogy szigetelni kell a padlást és a homlokzatot, illetve ki kell cserélni a nyílászárókat. A klíma felszerelése jóval olcsóbb és gyorsabb, mint a mélyfelújítás, de azzal is lehet csökkenteni a rezsit. A vékonyabb pénztárcájú rétegeknél így ez is logikus lépés, később viszont azt kellene elérni, hogy az alacsonyabb rezsi mellett össze lehessen spórolni a további felújítás költségét.

Az Energiaügyi Minisztériumnak az év végéig, azaz bő egy hónapon belül el kell juttatnia az Európai Bizottsághoz egy vaskos szakmai anyagot, a Nemzeti Épületfelújítási Tervet, amelyben be kell mutatni, hogy az ország épületállománya hogyan éri el a károsanyag-kibocsátás mentességet 2050-re, és ennek a tervnek egyik eleme lesz az úgynevezett épületfelújítási útlevél koncepciójának hazai viszonyokra való alkalmazása is.

Ez elvileg jó lehetőséget adhatna a jövőben a szabályozó kezébe, az útlevél ugyanis a jelenlegi energetikai tanúsítvány továbbgondolt változata lesz. Az állapotfelmérésen kívül tartalmazni fog egy szakmailag megalapozott módszertani útmutatót is.

Benne lesz az ingatlan teljes mélyfelújításának szakmailag megalapozott ütemterve, a lépések sorrendjének közérthető magyarázata, a javasolt technológiák és alapanyagok leírása és variálhatósága, és persze az is, hogy mennyivel lehet csökkenteni a rezsit a felújítás egyes lépéseivel.

Információink szerint a tárca az utolsó pillanatban állt neki az anyag összeállításának. A terv tartalmával kapcsolatos kérdéseinkre nem válaszoltak.

A lényeges kérdés az lesz, hogy az útlevélben rejlő lehetőségeket mennyire sikerül jól kihasználni. A szabályozás több ponton is kötelezheti az érintetteket arra, hogy az útlevelet elkészíttessék, és az abban foglalt módszereket kövessék. Az energetikai tanúsítványokhoz hasonlóan az útlevél elkészítését is köthetik tipikusan például az állami támogatások lehívásához, de akár az adásvételhez, hitelfelvételhez vagy bármely lényeges más eseményhez is. Az uniós direktíva szerint útlevél kell minden jelentős épületfelújításhoz, de ezt a magyar jogrendszerbe még nem ültették át.

Az energetikai felújítások legfőbb kiváltó oka ma az, hogy a rendszer valamelyik fő eleme, jellemzően a fűtés elromlik. Látványos kivételt eddig csak a rezsicsökkentés csökkentése hozott, akkor nagyon sokan megijedtek a gáz- és áramszámla várható emelkedésétől, és elkezdtek alternatívákat keresni. Ezen kívül a piac fő mozgatói az állami támogatási programok lehetnek, és eddig ezen a ponton próbált leginkább az állam tudatosságot követelni a lakosságtól. A most is futó otthonfelújítási programban (a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően) energetikai tanúsítvánnyal kell igazolni, hogy a korszerűsítés legalább 30 százalékos primerenergia-megtakarítást eredményez, sajnos azonban egyéb körülmények miatt a program nem igazán népszerű.

Mivel az említett útlevél elkészítése a legvisszafogottabb becslések szerint is mai árakon alsó hangon több mint 100 ezer forintba kerülhet, nem látszik életszerűnek, hogy egy sima klíma beszereléséhez kötelezővé tegyék, de például a nagyobb családi házas felújításoknál hosszabb távon jelentős társadalmi haszna lehetne, ha kötelező lenne sorkövetőként használni. A mai Magyarországon valószínűleg csak az álom kategóriája, de az útlevél egyfajta szociális támogatás része is lehetne, hiszen általában épp a szegényebb, rászoruló rétegek képesek a legkevésbé megfizetni az energetikai állapotfelmérést és tervezést, vagyis ők tudják a legkevésbé jól megbecsülni, hogy mivel járnának a legjobban.

Uniós kötelezettség lesz az is, hogy az épületfelújításokat egyablakos ügyintézéssel támogassa az állam,

a részleteket azonban az egyes államok maguk határozzák majd meg.

A Habitat for Humanity egyik nemrég végzett kísérleti projektje többek között épp arra mutatott rá, hogy a szegényebb rétegeket Magyarországon egyáltalán nem lehet a hagyományos kommunikációs módszerekkel elérni. Egy állami támogatásról szóló bejelentés vagy egy közcélú reklámkampány sem ér el érdemben hozzájuk, a tapasztalatok szerint az ügyfélszolgálati pontokra az energiaszegénységben élők el sem mennek, proaktivitásra jellemzően nem képesek. Csak személyes megkeresésekkel lehet őket bevonni, a korszerűsítéséhez pedig folyamatos személyes segítségre van szükségük.

Az egyablakos rendszer azt jelenti, hogy bizonyos lakosságszámra vetítve országszerte létre kell majd hozni olyan pontokat, ahol az érdeklődők az épületfelújításokhoz lehetőleg a tervezéstől kezdve a kivitelezésig komplex támogatást kapnak.

„Lehet ezt nagyon jól csinálni, mi például Írországban láttunk erre egy kiváló példát, ahol állami forrásból, a piaci szereplőktől függetlenül működnek ilyen regionális irodák. Ott az állapotfelméréstől kezdve a tervezésen át a finanszírozásig, sőt a kivitelezők kiválasztásáig és a projektek teljes befejezéséig kézen fogva vezetik az ügyfeleket, így a piaci szereplők sem tudják előtérbe tolni a saját üzleti érdekeiket abban, hogy milyen megoldást alkalmazzanak” – mondja Pálffy Anikó, a Magyar Energiahatékonysági Intézet szakértője.

Magyar szemmel fontos eleme az ír rendszernek, hogy ott több állami támogatást kap az, aki az állami egyablakos segítséget veszi igénybe, vagyis erős pénzügyi ösztönzőt is építettek bele.

Persze el lehet ezt a kötelezettséget intézni azzal is, ha a járási vagy vármegyei székhelyekre betolnak egy íróasztalt, és odaültetnek egy embert, aki várja az érdeklődőket, így ma még csak remélni lehet, hogy ennél azért alaposabb lesz a magyar rendszer. Az biztos, hogy tisztán piaci alapon, állami segítség nélkül aligha fogjuk elérni az EU által előírt felújítási követelményeket. A szegényebb rétegek házainak energetikai korszerűsítésénél pedig messze nemcsak pénzügyi, hanem társadalmi megtérüléssel is kellene számolni.

Az is látszik, hogy idővel a klímák után vagy mellett egyre fontosabb eleme lesz a mozaiknak a hőszivattyú. Ma még a magyar köznyelvi terminológia is kissé zavaros ebben, mert a hétköznapokon klímának vagy légkondinak hívott berendezés valójában egy levegő-levegő hőszivattyú, amit pedig egyszerűen hőszivattyúnak hívunk, az ennek a levegő-vizes változata.

Maradva a mai hétköznapi megnevezéseknél, a hőszivattyúk hazai terjedését a 2022-es gázkvóta bevezetése szintén nagyon megdobta. Akkoriban sokan akarták erre lecserélni vagy ezzel kiegészíteni a meglévő gázkazános vagy konvektoros rendszereiket. A piac azonban az egyszeri megugrástól eltekintve is ütemesen növekszik, és hosszabb távon a hőszivattyúknak várhatóan jelentős szerepe lesz a korszerűsítéseknél (az új építésű családi és főleg társasházaknál pedig már ma is meghatározóak).

A szakmai konszenzus itt is ugyanaz, mint a klímáknál: ideális esetben első lépés a felhasználók fogyasztásának lehetőség szerinti észszerű csökkentése, szükség esetén a ház szigetelése és a nyílászárók cseréje, és csak azután, az alaposan lecsökkentett energiaigényre tervezett klímás-hőszivattyús megoldás kiépítése. De ez sem annyira egyértelmű, mint gondolnánk.

„Mi úgy gondoljuk, hogy tipikusan családi házas környezetben lehet alternatív megoldás az is, hogy a jellemzően kazános központi fűtéses rendszert megtartjuk, és egy tudatosan alultervezett klímás és/vagy hőszivattyús beépítéssel egy úgynevezett bivalens rendszert hozunk létre” – magyarázza Pécsi István, a Daikin fűtéstechnikai vezetője.

Ebben a megoldásban a hőszivattyú oldja meg a fűtést és a meleg víz előállítását az év nagy részében, a szokásosnál hidegebb napokon pedig a régi gázos fűtés is bekapcsol, kiegészítésként.

Megfelelő tervezéssel így a ház biztosan nem lép ki a gázkvótából, és jelentősen csökken a rezsije. Amennyiben a csökkentett rezsinek köszönhetően a háztartás össze tudja spórolni a szigetelés és nyílászárócsere költségét, akkor ezt később is megteheti, és utána végleg megszüntetheti a gázfűtést. Ekkortól már csak hőszivattyúval (vagy esetleg klímával) fűt és hűt, a berendezés kapacitása pedig nincs alultervezve, hiszen már kisebb lett a ház energiaigénye.

A hőszivattyúk terjedését azonban nem segíti, hogy az uniós és tagállami szabályozások az utóbbi időben hektikusan változnak, és ehhez a gyártók nehezen tudnak alkalmazkodni. Az utóbbi pár évben többek között a Bosch, a Daikin, a Panasonic, a Stiebel Eltron vagy a Viessmann is bővítette az európai gyártókapacitását, elsősorban arra alapozva, hogy az uniós államokban a kereslet fel fog futni. Az európai Green Deal részeként a hőszivattyúkat támogató szabályozásra volt kilátás, és többek között az is volt a brüsszeli elvárás, hogy a készülékek Made in Europe címkét kapjanak.

Az európai piacon azonban nem lett meg a várt szabályozási stabilitás, a fókusz a háború miatt eltolódott, és a tagállamok sem következetesek a hőszivattyús átállás támogatásában – mondja Enrique Vilamitjana, a Panasonic Heating & Cooling Solutions európai ügyvezető igazgatója.

A japán gyártó is bővítette a csehországi Plzeň-ben lévő gyárát, mert a Bizottság azt irányozta elő, hogy 2030-ra 60 millió hőszivattyút telepítsenek az uniós háztartásokban, csakhogy nagyon messze vagyunk ettől a céltól. 2022-ben még 2,8 millió berendezést telepítettek az EU-ban, a felfutás helyett azonban csökkenés következett be, 2023-ban 2,7 millióra, 2024-ben pedig már 2 millióra esett vissza a szám.

Enrique Vilamitjana azt mondja, ha a szabályok állandóan változnak, akkor a gyártóknak is állandóan változtatniuk, innoválniuk kell, ami sokba kerül, így viszont a hőszivattyú nehezen tudja felvenni az árversenyt a gázkazánokkal. Ma már nem az a fő kérdés Európában, hogy hol kellene növelni a gyártókapacitást, hanem az, hogy honnan lehetne megrendelést szerezni a gyáraknak.