Száguld a járványban, és egy saját kávémárkát is elindít a Kofola

A bevétel 10, a nyereség 28 százalékkal nőtt január és szeptember között, jön a saját kávémárka.

Trepallini, azaz olaszul „három pont” elnevezéssel erősen retró formatervű saját kávét dob piacra az elsősorban üdítőiről ismert cseh Kofola CeskoSlovensko. A társaság tavaly nyáron vásárolta fel a többek között a Dilmah teák és a Café Reserva márkájú kávék cseh forgalmazójának cégét, így már több mint egy éve belekóstolt a kávéüzletbe, de ez annyira bejött, hogy a saját márka beindítása mellett döntött.

A kávét elsősorban vendéglátóipari egységeken keresztül tervezik értékesíteni – ebből a szempontból a járvány második hullámának közepére időzített indulás kissé meglepő –, illetve saját webshopjukban is árulni fogják.

A Forbes cseh kiadása azt írja, hogy a Kofola idén egyenesen felvásárlási hullámban van a cseh piacon, megvett már egy ásványvizes céget, de az FH Prager nevű cidert és kézműves limonádékat gyártó vállalkozást is bekebelezte.

A Kofola január és szeptember között az egy évvel korábbi 1,861 milliárd cseh koronáról 2,081 milliárdra (28 milliárd forintra) emelte a bevételét, EBITDA*

adófizetés, adósságtörlesztés és amortizáció előtti eredmény

szintű nyeresége pedig 557 millió korona (7,5 milliárd forint) volt, amely 28 százalékos éves növekedésnek felel meg.

Kövess minket Facebookon is!