A szerző mérnök-közgazdász, 2002–2010 között a Mol vállalati kapcsolatok igazgatója és az MVM felügyelőbizottságának elnöke, 2015–2019 között az FGSZ igazgatóságának tagja. Ez itt az Ekonomi, a G7 véleményrovata, amelyben külső elemzők, szakértők cikkei olvashatók. Az írások és az azokban megfogalmazott vélemények a szerzők álláspontját tükrözik.
Széles körben elterjedt vélekedés, hogy hazánk csak Oroszországból tudja földgáz- és kőolajszükségletét beszerezni. Ezen túlmenően általában is sokan importfüggőségnek nevezik azt, ha valamilyen árut nem itthon állítanak elő, hanem külföldről hoznak be. Pedig önmagában az, hogy nem hazai forrásból származó terméket forgalmaznak, nem jelent függőséget.
Függőségről csak akkor beszélhetünk, ha egy termék beszerzési lehetőségei fizikailag korlátozottak, és egy beszállító emiatt monopol vagy ahhoz közeli helyzetbe kerül. Rövid távon függőséget eredményezhet az is, ha egy beszállító olyan súllyal bír, hogy nem lehet azonnal más beszállítóval leváltani, vagy olyan speciális terméket szállít, amelynek helyettesítése technológiai okok miatt időigényes. Szolgáltatás esetén is beszélhetünk függőségről, ha a monopoleszközök birtoklása révén csak egy-egy vállalkozás képes a keresletet kielégíteni.
Az orosz energiafüggőségünk földgáz esetében addig volt igaz, amíg nem épültek meg a határkeresztező vezetékek. Rövid távon bizonyos mértékű függőség – ha eltekintünk attól, hogy az orosz kőolaj helyettesíthető más forrásból származó, azzal lényegében azonos minőségű olajjal – a kőolajra is fennáll addig, amíg a Dunai Finomítóban szükséges beruházások nem készülnek el. A paksi atomerőmű fűtőelemei esetében addig, amíg nem találnak más gyártót. Az EU esetében is fennállt rövid távon az orosz gázfüggőség, mert az orosz szállítások aránya közel 50 százalék volt, amit az Ukrajna elleni orosz agresszió után nem lehetett egyik napról a másikra teljes mértékben helyettesíteni.
Az Európai Unió által elfogadott 18 szankciós csomag, valamint az orosz kőolajra és földgázra vonatkozó teljes embargót előirányzó rendelettervezet publikálása után a kormány azt az álláspontot képviseli, hogy hazánk továbbra sem tud leválni az orosz energiahordozókról. Érvei a következőkre épülnek:
- Nincs tengerünk, ezért nem tudjuk más forrásból biztosítani a kőolajat és a földgázt.
- A Mol finomítója az orosz kőolajra van kiépítve, ezért nem lehet más kőolajat feldolgozni.
- Ha más forrásból kell a kőolajat és földgázt beszerezni, akkor az duplájára vagy akár négyszeresére növeli a lakossági energiaárakat.
- Téves az EU megközelítése, mert nem lehet ideológiai alapon tiltani az orosz energiahordozók behozatalát.
Nincs tengerünk, a kínai árukat mégis be tudjuk hozni
A más földrészről érkező, hajón szállított árukat a tengerparti kikötőkben rakják ki, az áru jellegének megfelelő szállítóeszközre rakják, és így juttatják el a szárazföld belsejébe. A darabárut vasúti vagy közúti eszközzel, a nagy mennyiségű folyékony és gáz halmazállapotú termékeket, így a kőolajat és a földgázt csővezetéken. Ez még azokban az országokban – például Német- és Franciaországban – is így van, amelyeknek van tengerpartja. Nem kell logisztikai szakértőnek lenni annak belátásához, hogy ha minden tengerpart nélküli országba eljutnak a tengerről érkező áruk, akkor Magyarország esetében sincs semmi jelentősége annak, hogy nincs tengerpartunk.
Értelemszerűen minden tevékenységnek, az áruk kikötői kirakodását, tárolását, szállítását végző vállalatoknak a megfelelő jövedelmezőséget biztosító tarifái vannak. A görög kikötőkbe érkező kínai áru idejuttatásának és az adriai terminálokra érkező kőolajnak és cseppfolyósított földgáznak, az LNG-nek azonos mechanizmus szerinti felépülő költségei vannak. Egy lényeges különbség van: a vezetékes szállítás monopoltevékenység, ezért a tarifákat hatóságok állapítják meg vagy tartják kontroll alatt.
Lehetne az Adria a fő útvonal és a Barátság a tartalék
Napjaink egyik legtöbbet vitatott kérdése az, hogy megfelelő kapacitású-e az Adria-kőolajvezeték ahhoz, hogy a százhalombattai és a pozsonyi finomító ellátható legyen rajta keresztül. Az Adriát üzemeltető Janaf szerint igen, mert akár 14 millió tonnát is képes szállítani, de ezt a Mol vitatja. A Mol hivatalosan publikált adatai szerint a pozsonyi finomító 5,1-5,8, a Dunai Finomító 6-6,4, összesen tehát 11,1-12,2 millió tonna REB (orosz) kőolajat dolgoz fel évenként. Legalább 11 millió tonnát még a közösen végzett kimérések alapján is le lehet szállítani az Adrián.
Semmi akadálya nincs annak, hogy megfordítsák a logikát, és ne az Adria-vezeték legyen a „tartalék”, kiegészítő kapacitás, hanem a Barátság. Tehát az óvatosság miatt 9 millió tonnát az Adriáról hozzon fel a Mol, és a maradékot vásárolja a Barátság vezetéken. Egy év alatt kiderülne, hogy kinek van igaza. Mire képes az Adria-vezeték folyamatos szállítás mellett? Ezzel még az a banális kommunikációs érv is fenntartható lenne, hogy két vezeték jobb, mint egy, és az a Hernádi Zsolt által hangoztatott „veszély” is elhárulna, hogy ha egyszer leáll a Barátság, akkor nem fog újraindulni.
Egyébként a két vezetékkel rendelkező finomítók a magas tőkeköltség miatt kivételesek az EU-ban. Csak a gelsenkircheni és karlsruhei finomító rendelkezik ilyen lehetőséggel az orosz olajról levált közép-európai finomítók kivételével, amelyek a Barátság vezeték kiváltása miatt építettek más irányú vezetéket is (mint például a cseh finomítók).
A Barátság pedig azért nem fog teljesen leállni, mert a magyar kormány megállapodott Szerbiával a vezeték meghosszabbításáról. A Mol 320 millió euróért épít vezetéket a szerb finomítók orosz kőolajjal történő ellátása érdekében. Ha erre a – Mol szempontjából felesleges – beruházásra szó nélkül van forrása a Molnak, akkor nyilván a finomítói átalakításokhoz szükséges 500 millió dollár sem jelenthet gondot.
Ha a szerb finomítók az ellátásukhoz szükséges 4-5 millió tonna kőolajat nem az Adriáról veszik meg, hanem a magyar-szerb vezetéken keresztül, az bizonyosan növeli az Adria-vezeték szállítási tarifáját, amit a Mol már most is magasnak tart. Hernádi Zsolt sokallja a Janaf közel 40 százalékos (árbevételre vetített) profitrátáját, de a Mol-tulajdonú Földgázszállító Zrt. (FGSZ) nyereségrátája magasabb, mint az Janafé. Az ilyen tőkeigényes vállalatok jövedelmezőségét jobban jellemző eszközarányos nyeresége a Janafnak a társaság tavalyi beszámolója szerint 6,5 százalék, míg az FGSZ-é 17,3 százalék. A tarifák megállapításának módszertana az indokolt költség + megfelelő eszköz- vagy tőkearányos nyereség összegeként számított árbevétel, osztva a tervezett mennyiséggel. Így 2 millió, illetve 11 millió tonna olaj szállítása esetén nyilvánvalóan más a tarifa.
A miniszternek a megoldást kellene segítenie
A vitába bekapcsolódott Szijjártó Péter is, aki a szállítási tarifa emelése miatt nyerészkedőnek és megbízhatatlannak nevezte Horvátországot. Sőt azt állítja, hogy a horvátok „azért akarják ellehetetleníteni hazánk számára az orosz olaj vásárlását, hogy monopolhelyzetbe kerüljenek velünk szemben, s így még több pénzt keressenek – rajtunk”.
Ez az érvelés nem állja meg a helyét, hiszen Horvátország nem tudja ellehetetleníteni hazánk számára az orosz olaj vásárlását. De bizonyosan garantálni tudja az orosz olajról történő leválás esetére a Dunai Finomító ellátásához szükséges 6-7 millió tonna kőolaj leszállítását. Azt még a Mol sem vitatja, hogy az Adria-vezetéken ezt a mennyiséget minden nehézség nélkül le lehet szállítani.
Minden bizonnyal célravezetőbb lenne, ha Szijjártó miniszter nem vagdalkozna, hanem a magyar és a horvát kormány közötti létrejött, „az energiaellátás biztonságának növelése érdekében történő együttműködésről szóló” megállapodásban*
Minden finomító többféle olajat tud feldolgozni, ha akar
Minden kőolaj-finomítói technológia azonos elven épül fel, és képes EU-szabvány szerinti minőségű üzemanyagot előállítani. Az OMV három finomítójában több mint tíz országból származó kőolajat dolgoznak fel. A román finomítók 2017-ben 7,8 millió tonna, elsősorban Kazahsztánból, Oroszországból, valamint Azerbajdzsánból, Irakból, Líbiából és Türkmenisztánból importált kőolajat dolgoztak fel.
A Mol finomítóinak komplexitása uniós mércével mérve is magas, szakemberei kiválóak. A Barátság vezetéket használó finomítók kivételével a többi európai finomító a kőolajembargó előtt is sokféle forrásból származó kőolajat dolgozott fel. Az embargó után már minden „orosz olajra specializált” finomító elvégezte a szükséges átalakításokat, és a Mol kivételével nem vásárolnak orosz kőolajat.
A Mol maximálisan ki akarja használni az átmeneti mentesség lehetőségét.
Az orosz kőolajról történő leválás zökkenőmentes megvalósításához – a százhalombattai és a pozsonyi finomító szükséges átalakításához – szükséges időigényt 2022-ben Hernádi Zsolt 2-4 évre, költségét 500-700 millió dollárra becsülte. A Mol arra számít, hogy finomítói csak 2026 végére lesznek képesek mind az orosz, mind a nem orosz nyersolajok feldolgozására, tehát nagyjából egy évvel később, mint tervezték.
A lassú haladásra magyarázat, hogy Hernádi szerint „a Mol feladata nem az orosz kőolajról való leválás, hanem az, hogy egy-egy ellátási gond esetén képes legyen minél könnyebben pótolni a kimaradt mennyiséget.” Másképpen fogalmazva, nem cél az orosz olajról való leszakadás. Erre magyarázat, hogy bár az orosz kőolajon már sokkal kisebb a Brent kőolajhoz képest elért diszkont a 2022-es 24,9 dollárnál, még mindig számottevően befolyásolja a Mol nyereségét. Ez pedig jelentős hatással van a Mol-vezetők javadalmazására is.
Nem az orosz behozatali tilalom miatt kell árakat emelni
Bár Szijjártó miniszter az orosz hosszú távú szerződés aláírásakor azt mondta, hogy „Megteremtettük annak lehetőségét, hogy a világpiaci ármozgásoktól függetlenül a magyar fogyasztók számára a gáz ára ne növekedjen. Továbbra is meg tudjuk tartani a rezsicsökkentés vívmányait.” Ez nyilvánvalóan nem igaz. Bucsky Péter G7-es írásából is kiderül, hogy az európai statisztikai hivatal kimutatása szerint a magyar importárak semmivel sem alacsonyabbak, mint a többi EU-tagállam importárai.
A „rezsicsökkentett” lakossági gáz- és áramárak csak óriási, ezer vagy több ezer milliárd forintos költségvetési támogatás révén tarthatók. Jellemző, hogy a legolcsóbban termelő paksi erőmű is 12-13 forint/kilowattóra áron állítja elő a villamosenergiát, amit a lakosság 5 forintos áron kap. Hasonló a helyzet a földgáz esetén is.
A szakértők szerint köbméterenként 12-28 forint (3-7 euró/megawattóra) többletköltséget eredményezhet az orosz gáz behozatalának megszüntetése, ami a jelenlegi 101 forint/köbméteres hatósági árat – az áfa hatását is figyelembe véve – 35 forinttal növelné.
Nem kétszeresére, hanem 30 százalékkal nőhetnek a gázárak távolabbi piacokról történő beszerzés miatt. De ez sem bizonyos,
mert az LNG-kapacitások növekedése miatt a jelenleginél olcsóbban is lehet majd földgázt beszerezni. Tehát nem a szankciók, hanem a költségvetés rendkívül rossz helyzete miatt lesz gáz- és villamosenergia-áremelés, mert a jelenlegi támogatás fenntarthatatlan.
A kormány szokás szerint külső okra hivatkozva készíti elő az elkerülhetetlent. 2022 nyarán az energia-válsághelyzetre hivatkozva a kormány a gáz árát az átlagfogyasztás felett köbméterenként 747 forintra emelte, és hasonló lépést tett a villamosenergia árazásában is. Ha a Fidesz folytatja a kormányzást, akkor a mostani előkészítés nyomán az orosz földgáz- és olajimport-tilalomra fog hivatkozni. Az lényegtelen, hogy a kőolajnak nincs szerepe a hatósági energiaárakban, mint ahogy az sem számít, hogy a lakossági villamosenergia ára sem függ a gázártól.
Ha elveszíti a választást, akkor a „brüsszeli helytartókat” teszi felelőssé az áremelésért. A jelenlegi költségvetési támogatás ugyanis fenntarthatatlan.
Minél kevesebb pénze legyen a háborúra Oroszországnak
Kevesen tudják, de az Ukrajna elleni támadás előtt a kilencvenes évek közepétől az EU tervszerű együttműködést folytatott Oroszországgal az energetikai ügyekben. 2000-ben egyezményt írtak alá az EU-Oroszország közötti rendszeres energetikai párbeszédről, amelynek fő célja a két fél közötti energetikai együttműködés fejlesztése. Az első tíz évben során intézményesültek a kapcsolatok (pdf). 2013 márciusában pedig 2050-ig kitekintő útitervet (pdf) is készítettek az EU-orosz energetikai együttműködésről (pdf). A cél a globális folyamatok összetettségéből fakadó bizonytalanságnak egy elviselhető szinten tartása volt az EU és Oroszország közötti energiakapcsolatok erőteljes és kölcsönösen előnyös jövőbeli fejlesztésével. Ez az együttműködés a 2014-es Ukrajna elleni orosz támadással szakadt meg.
Amióta Oroszország 2022. február 24-én lerohanta Ukrajnát, az EU példátlan szankciókat vezetett be Oroszországgal szemben. Az intézkedések célja az EU azon politikai célkitűzésének elérése, hogy véget vessen Oroszország Ukrajna elleni háborújának azáltal, hogy maximalizálja az Oroszországra nehezedő nyomást, és minden rendelkezésre álló eszközt felhasznál annak érdekében, hogy csökkentse Oroszország hadviselési képességét.
A szankciók körében kitüntetett jelentősége van a tengeri úton szállított nyersolaj és bizonyos kőolajtermékek vásárlási tilalmának, mert 2023 előtt Oroszország olajexportjának körülbelül fele az EU-ba irányult. (A korlátozások a nyersolaj esetében 2022. december 5-től, a finomított kőolajtermékek esetében pedig 2023. február 5-től léptek hatályba.) Ennek a jövedelmező piacnak az elvesztése jelentős hatással van Oroszországra, amelynek költségvetése nagymértékben az olajbevételtől függ.
Ezen túlmenően is az orosz energiaimporttól való függőség komoly biztonsági és gazdasági kockázatokat jelent az uniós tagállamok számára, mivel Oroszország folyamatosan fegyverként használta fel az energiaellátást az EU stabilitásának és jólétének veszélyeztetésére. Oroszország többször is veszélyeztette az EU ellátásbiztonságát azzal, hogy 2006-ban, 2009-ben, 2014-ben és legutóbb 2022-ben – az Ukrajna elleni inváziót megelőzően, majd azt követően – egyoldalúan korlátozta vagy leállította az európai gázáramlást.
Orbán Viktor az első perctől elhibázottnak minősítette a szankciókat, és azok visszavonását követelte. A miniszterelnök helyzetértékelése szerint a szankciókat a brüsszeli bürokraták erőltetik Európára, a szankciók okozzák a gazdasági problémákat, az energiaválságot és az inflációt. A szankciós politikával magyarázta a 2022-es gazdasági nehézségeket, noha azokat kifejezetten a magyar kormány okozta.
Az orosz földgáz behozatali tilalmát is magában foglaló teljes embargós javaslatról Szijjártó Péter azt mondta, hogy az orosz energiahordozókat erőszakosan, mesterségesen és ideológiai alapon tiltják ki. Sőt szerinte „Ukrajna esztelen és mérhetetlen támogatását” akarja megfizettetni az EU „az észszerű politikát végrehajtó országokkal”. Világosan fogalmazva ez azt jelenti, hogy az Oroszország bevételeit csökkentő embargó Ukrajna esztelen támogatásának minősül, mert nehezíti Oroszország hadviselési képességének finanszírozását. Másfelől pedig az Oroszország bevételeit fenntartani/növelni akaró országok az észszerű politikát végrehajtó országok, mert ezzel segítik a „béke” mielőbbi elérését. Mi ez, ha nem oroszbarátság?
Az oroszbarátság minden energetikai ügyben döntő
Orbán Viktor 2007-ben még úgy látta, hogy „az elkövetkező években az energiafüggőség kulcskérdéssé válik, és olyan hol nyílt, hol titkos megállapodások köttetnek, amelyek Magyarországot Oroszország előretolt gazdasági bástyájává tehetik.” Továbbá „Magyarországot az a veszély fenyegeti, hogy visszasorolják az orosz érdekszférába.” Sőt a 2009-ben a Déli Áramlatról szóló magyar-orosz egyezmény megkötésekor egyenesen hazaárulásnak minősítette a megállapodást. Ehhez képest kormányra kerülése után elszántan küzdött az orosz tervek szerinti Déli Áramlat megvalósításáért. (Erről itt lehet bővebben olvasni.)
Ezt követte a Paks 2 megállapodás váratlan, puccsszerű megkötése, majd a hosszú távú Gazprom-szerződés.
Kétségtelen, hogy lesz költsége az orosz kőolajról történő leválásnak, mert a jegyzésárhoz képest kapott árengedményt, a háborús járadékot a Mol elveszíti, és a földgáz esetében is lehet többletköltség.
De kérdés, hogy erkölcsös-e ragaszkodni a háborús járadékhoz, ha minden tagállam elfogadja, hogy Oroszország háborúját nem finanszírozzuk.
Nem kell ellátásbiztonsági problémától tartani, mert az orosz energiahordozók teljes tilalmáról szóló rendelet megengedné, hogy egy (vagy több) tagállam ellátásbiztonságát súlyosan veszélyeztető hirtelen és jelentős fejlemények esetén az Európai Bizottság felhatalmazza a tagállamot arra, hogy meghatározott időre ne alkalmazza a földgáz vagy az LNG behozatalára vonatkozóan a rendeletben meghatározott tilalmakat.
A vezetékek, a források és a technológiai lehetőségek adottak lennének arra, hogy a magyar vállalatok se vásároljanak orosz kőolajat és földgázt. Ami hiányzik, az a szándék.
Egy európai ügyekben tájékozott és járatos külpolitikai szakértő szerint*
