Néhány héttel ezelőtt újabb hatalmas összegű keretszerződést kötött az állami kommunikációval megbízott Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKOH) a vállaltan fideszes milliárdos, Balásy Gyula cégeivel. Mindez azt jelezte, hogy – bár a felek ezt nem verték nagydobra – az előző, még 2022 késő tavaszán kötött megállapodás 225 milliárd forintos keretösszege elfogyhatott. Hogy ezt ellenőrizhessük, összegyűjtöttük azt a több száz kommunikációs megrendelést, amely ebben az időszakban, a gigantikus szerződés keretében született.
Az összegzés nem azért lett elsősorban tanulságos, mert a pénz tényleg elfogyott, hanem mert kiderül belőle, hogy – amint azt az NKOH létrehozásánál oly sokat hangoztatták – az állami kommunikáción tényleg rengeteget lehetne spórolni. Ehhez csak két dologra lenne szükség: el kellene felejteni a kormányzati propagandát, és nem kellene túlárazni a szerződéseket.
A jól átgondolt rendszer
Bár a Nemzeti Kommunikációs Hivatal „csak” 75 milliárd forintos szerződést kötött, a megállapodás értelmében valójában ennek háromszorosát lehetett elkölteni a közbeszerzésen kiválasztott egyetlen cégcsoportnál. A rendszer működéséről többször írtunk már, de röviden érdemes összefoglalni, mivel komplexebb egy átlagos közbeszerzésnél, amelyen jobb esetben néhány jelentkező közül kiválaszt egyet az adott állami szervezet, és annak adja a munkát.
A kormány még 2015-ben határozta el, hogy – a hivatalos indoklás szerint spórolási céllal – központosítja az állami hirdetési költéseket. Ennek érdekében hívták életre a már emlegetett Nemzeti Kommunikációs Hivatalt, amely azóta is felügyeli a tevékenységet. Az NKOH bizonyos időközönként kiír egy több tíz (mostanában több száz) milliárd forintos keretösszegű tendert, és ezen kiválaszt néhány céget, amelyek a későbbiekben egészen a keret kimerüléséig versenyezhetnek majd a konkrét megbízásokért.
Magyarul már az első nagy tendernél kialakul egy szűk kör, amely az állami megbízásokat kapja, de közöttük papíron később van még verseny, amikor tényleges megbízásokért küzdenek. Utóbbit úgy kell elképzelni, hogy
- ha egy minisztérium, az MVM vagy éppen a Magyar Államkincstár úgy dönt, hogy szeretne egy reklámkampányt, akkor ezt jelzi az NKOH-nak,
- a hivatal a nagy tenderen kiválasztott cégek körében meghirdeti a konkrét megbízást,
- a korábban kiválasztott vállalatok ajánlatot tesznek a munkára,
- a legjobb ajánlatot adó csapat megkapja a megbízást.
Legalábbis az elmélet ez volt, aztán teljesen máshogy alakult a történet. Az első két ilyen gigatenderen ugyan még három-három piaci szereplőt választottak ki, ezt követően azonban monopolizálódott a piac: 2018-tól minden keretmegállapodásba már csak egy cégcsoport került be. Az érintett vállalatok pedig annak a vállaltan fideszes Balásy Gyulának a tulajdonában vannak, aki cégcsoportjának köszönhetően mostanra az ország harmincadik leggazdagabb emberévé vált.
Mindent elköltöttek
Ráadásul a hatalmas tendereken csavartak még egyet. A keretszerződést már a második alkalommal is úgy kötötték meg, hogy ugyan az papíron egy évre és egy meghatározott összegre szólt, de a megállapodást újabb gigatender nélkül meg lehetett hosszabbítani két évvel, a keretösszeget pedig kétszer fel lehetett tölteni az eredeti összegig. Ez az előző és a mostani keretmegállapodásban sem volt másképp.
Így lett az elvileg elkölthető 75 milliárd forintból végül 225 milliárd.
Ahhoz képest, hogy ez milyen hatalmas összeg, a keretmegállapodás megkötése után a konkrét megbízásokról külön-külön már nem tesznek közzé tájékoztatót, ezekről csak negyedévente kaphatunk információt az igen terjedelmes (esetenként több száz oldalnyi) összegzésből. Ekkor derül ki, hogy az előző három hónapban milyen állami szervek és mennyi pénzre szerződtek le Balásy Gyula cégeivel. Ezeket a beszámolókat néztük végig, és gyűjtöttük ki belőlük, hogy mire és pontosan mennyi közpénzt égettek el az NKOH-n keresztül.
Az első megállapítás, hogy a keretet teljesen kihasználták, sőt egy kicsit még túl is nyújtózkodtak a takarón.
A keretszerződés égisze alatt 2022 májusa és 2025 szeptembere között közel 440 konkrét megbízást adtak különböző állami szereplők a gigatenderen nyertes cégcsoportnak, ezek összértéke pedig 226,9 milliárd forint volt.
Persze nem biztos, hogy minden megrendelésnél a teljes – szerződésben rögzített – összeget elköltötték, különösen mivel annak 10-30 százaléka jellemzően opció volt, azaz nem kellett kötelezően lehívni. A jelek azonban elég egyértelműen arra utalnak, hogy a 225 milliárdos büdzsét teljesen elégették.
Az ígért összeg háromszorosa
A végső összeg azért is érdekes, mert ebből ki lehet számolni, hogy mennyit költött évente vagy negyedévente átlagosan kommunikációra az állam. A keretmegállapodás 14 negyedévet érintett, de ebből az elsőben mindössze két megrendelés volt, a teljes büdzséhez képest elenyésző értékben, az utolsó negyedévben pedig részben már az új keretet égették. Így érdemes 13 negyedévvel számolni, amiből közel 17,5 milliárd forintos negyedéves, és ennek megfelelően 70 milliárdos éves állami kommunikációs büdzsé adódik.
Ez közel háromszorosa annak, amiről az NKOH létrehozásánál szó volt. A hivatal első elnöke ugyanis az alapítás környékén azt mondta, hogy
azért van szükség az új rendszerre, mert azzal évi akár 15 milliárd forintot is lehet spórolni, így a korábbi 40 milliárd helyett 25 milliárd is elég lehet egy évben. Ebből lett 70.
Bár arra nem volt még példa, hogy egy negyedév alatt elköltsék az NKOH-n keresztül a teljes éves penzumot, de 2023 és 2024 utolsó három hónapjában sem voltunk ettől messze, hiszen mindkét negyedévben 24,1 milliárd forint értékben kötöttek szerződéseket. Az utolsó negyedévekben egyébként mindig megugrik az összesített kiadás, sok állami szervezet ugyanis ilyenkor köti meg a szerződést az egész következő évi kommunikációra.
Ehhez képest nem is annyira nagyok a kilengések az éven belül, aminek az a magyarázata, hogy van egy olyan kommunikációs tevékenység, amely az egész évet végigkíséri, és folyamatosan rengeteget költ rá az állam. Ez pedig a Rogán Antal-féle minisztérium propagandája. A teljes 227 milliárd forintból több mint 130 milliárd ment el az eredetileg a kék plakátokról ismertté vált kampányokra. Ez a teljes büdzsé majdnem 60 százaléka.
A propaganda szerepe még meghatározóbb, ha csak a kormányzati költéseket nézzük. A szerződések alapján a különböző minisztériumok és államtitkárságok teljes kommunikációs kiadásának 90 százalékát szórta el Rogán Antal tárcája. A második legnagyobb kormányzati megrendelő a Családokért Felelős Államtitkárság volt, de ők is csak a huszonhatod részére szerződtek annak az összegnek, ami a Miniszterelnöki Kabinetirodától folyt ki ilyen célokra. Az aránytalanságokat kiemelten jól mutatja, hogy ugyanebben az időszakban az Igazságügyi minisztérium 80, az Agrárminisztérium pedig 330 millió forint értékben kötött szerződéseket a Balásy-cégekkel, utóbbi teljes egészében a Magyar Falu Programra ment el.
Persze Rogánék sem csak a kampányokra költöttek, volt saját kommunikációjuk is. Rendeltek meg álláshirdetéseket, weboldalkészítést és komplex kommunikációs stratégiát is összesen 664 millió forint értékben. Így a teljes büdzséjüknek csak a 99,5 százalékát szánták a kampányokra.
Lehetne spórolni, de nem ez a cél
Ha ezek az egyértelműen a kormánypártok politikai céljait szolgáló kiadások nem lettek volna, akkor a vizsgált 13 negyedévben a 100 milliárdot sem érte volna el az állami kommunikációs költés. Ez átlagosan negyedévente 7,4, évesítve 29,5 milliárd forintot jelentene, ami már nincs messze a kitűzött 25 milliárdos céltól.
Ha pedig ebből levesszük az állami kommunikációt monopolizáló csoport extraprofitját, akkor szinte már meg is van a kitűzött cél. Néhány hete részletes cikkben mutattuk be, hogy a cégcsoport nyolc év alatt nagyjából 50 milliárd forint járadékot húzott le az államról, azaz ennyivel volt nagyobb a nyeresége annál, mint ha csak a piaci profitrátával működne. Az 50 milliárdból becslésünk szerint nagyjából 23 milliárd forint esett a 2022 és 2025 közötti szerződés időszakára, és a cégcsoportnak azokra a vállalataira, amelyek a keretszerződésbe bekerültek. Ha ezt arányosítjuk, akkor a 100 milliárd forintból további 10-et spórolhatott volna az állam, így pedig az évesített költség csak 26,5 milliárd forintra rúgott volna.
Összességében tehát az látszik, hogy egyáltalán nem elérhetetlen az a cél, amit az állami kommunikáció központosításánál kitűztek, az azóta eltelt időszak inflációja ellenére. Mindössze annyi kellene, hogy Rogán Antal ne plakátolja tele az országot, és ahelyett, hogy a NER-en belül, túlárazva osztják szét a megbízásokat, lehetne inkább verseny a piaci szereplők között.
