Nem az a baj a Samsung akkugyárának 133 milliárdos támogatásával, hogy nem teremt munkahelyeket
Az elmúlt két évben már nem a kivétel, hanem sokkal inkább a szabály érvényesült a Samsung SDI-nak októberben egyedi kormánydöntéssel (ekd) megítélt 133 milliárd forintos támogatása esetében, amelyről a Telex számolt be nemrég részletesebben. A dél-koreai vállalat 955 milliárd forintba kerülő beruházását a magyar állam úgy támogatta meg ennyi pénzzel, hogy a Samsung új munkahelyek létrehozását nem vállalta, csak a létszáma megtartását 2038-ig.
Az egyedi kormánydöntéseket összesítő nyilvános adatbázis alapján a 2024-ben és 2025-ben (november elejéig) kiosztott 65 támogatásból 54 esetben – vagyis a támogatások több mint négyötödében – nem volt feltétel a munkahelyteremtés. Mindez pedig összhangban van azzal, hogy az elmúlt években megváltozott az a szempontrendszer, amely alapján ezeket a támogatásokat kiosztják.
Az Állami Számvevőszék tavasszal részletes elemzést publikált, amely az egyedi kormánydöntésen alapuló állami támogatási rendszerről szólt. Az elemzés amiatt kritizálta a támogatások kiosztásának gyakorlatát, hogy a döntések előkészítése során nem veszik eléggé figyelembe, hogy a pénz elköltése megéri-e a nemzetgazdasági hatások alapján (például a GDP/GNI*
A jelentés azt is részletesebben is ismertette, hogy az elmúlt években megváltozott az a szempontrendszer, amely alapján eldől, hogy egy adott projektet érdemes-e támogatni. Az Állami Számvevőszék – saját magának egyébként legalább részben ellentmondva, hiszen éppen azt kifogásolja, hogy ez nincs elég pontosan mérve – a 2019 utáni időszakra vonatkozóan megállapítja, hogy a támogatások az új munkahelyeket létrehozó beruházásoktól egyre inkább a magasabb hozzáadott értékű termelés támogatása felé mozdultak el, és további prioritások (például a hozzáadott érték, energiahatékonyság) is egyre nagyobb hangsúlyt kaptak. Az ÁSZ-jelentés hangsúlyeltolódásként azonosította be az akkumulátoripar fejlesztése felől az alacsony energiaigényű, környezettudatos beruházások felé, illetve a gigaberuházások felől a magyar hátterű cégek támogatása felé való elmozdulást, és hangsúlyosabbnak látta a szolgáltatóközpontok és a k+f tevékenységek támogatását.
A hangsúlyeltolódáshoz 2022 óta elvileg egy szakmai értékelő rendszer (úgynevezett Scorecard) bevezetése járult hozzá, amely egy előre meghatározott, súlyozott pontrendszer alapján értékeli a támogatási kérelmeket. Ebben az említett szempontok megjelennek, de az ÁSZ kifogásolta, hogy csak pontozás szintjén (tehát a hozzáadott értékre gyakorolt hatás számszerűsítése például nem történik meg az elbírálás során).
Külföldi cégek, akkumulátoripar, gyárbővítés
Az elmúlt két év ekd-ire vonatkozó elemzésünk alapján az ÁSZ által beazonosított hangsúlyeltolódás valamennyire valóban látszik, azonban annyira halványan, hogy az is felvetődik, érdemes-e ezt egyáltalán hangsúlyeltolódásnak nevezni. (Bár bizonyos szempontokat, például a hozzáadott értéket az ÁSZ által is hiányolt számítások híján nem tudtunk megvizsgálni, így viszonylag fontos szempontok érvényesülésének alakulása nem követhető nyomon).
Ami első ránézésre érdekes, hogy az elmúlt öt évből háromban is rekordot döntöttek az ekd-támogatások az éven belül kiadott teljes támogatási összeg alapján. Idén november elejéig a magyar állam 285 milliárd forint összegben szavazott bizalmat különféle projekteknek, így reális esély van arra, hogy idén megdől a 2023-as rekord (amikor 294 milliárd forint támogatást osztottak ki). Az elmúlt évek trendjeit az magyarázza, hogy korábban hasonló jellegű támogatásokat uniós forrásokból is meg lehetett valósítani, ezek érkezése híján azonban az elmúlt években felértékelődött a hazai forrásokon alapuló támogatások szerepe.
A 65 támogatási tételből 28 új üzem létesítésére, 27 meglévő üzem bővítésére, négy IT-projektre, kettő pedig szolgáltató központok kapacitásbővítésére irányult. Tehát a támogatások 85 százaléka új üzemek kialakítását vagy meglévők bővítését segítette elő, és csak kevesebb mint 10 százalékukat kapta IT-cég, vagy olyan vállalat, amely szolgáltatóközpontot bővített. Kifejezetten k+f jellegű projektről négy támogatási tétel esetében volt szó, a munkaerő képzéséről pedig három esetében, a támogatás túlnyomó többsége (55 eset, ami az összes 85 százaléka) a gyártást érintette.
A tételek közül hét vonatkozott akkumulátoripari és 11 járműipari beruházás támogatására, ami együttesen a tételek több mint 25 százalékát tette ki. Ha viszont nem a tételeket, hanem az összegeket nézzük,
a két év alatt kiosztott 321 milliárd forint 70 százaléka kötött ki akku- és járműipari vállalatoknál.
Ez tehát nem jelent óriási hangsúlyeltolódást a korábbi évek gyakorlatához képest, az viszont igen, hogy a támogatott projektek csaknem ötöde (18 százaléka) érintett valamilyen fenntarthatósági szempontú beruházást, például napelemes rendszerek, hőszivattyúk telepítését vagy energiahatékonysági fejlesztést.
A támogatott cégek körülbelül harmada (31 százaléka) magyar tulajdonú volt, a külföldiek között pedig továbbra is jelentős az ázsiai szereplők (kínai – 12 százalék, dél-koreai – 9 százalék és japán – 5 százalék) aránya, miközben a német és az amerikai vállalatok is viszonylag sokszor kaptak támogatást (17 és 12 százalék).
Mit jelent ez az arány a hangsúlyeltolódás szempontjából? Radikális változást biztosan nem, hiszen Éltető Andrea, az ELTE Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont (KRTK) Világgazdasági Intézete tudományos főmunkatársának Portfolio.hu-n nemrég megjelent elemzése szerint hosszabb távon, 2004 és 2025. július vége között a szerződések 80 százalékának voltak külföldi vállalatok a kedvezményezettjei (szemben az elmúlt nagyjából két év 70 százalékos arányával).
A kutató a támogatások megtérülésével kapcsolatban egy olyan 2023-as tanulmányt idéz, amely arra a következtetésre jut, hogy a vállalati mérlegek adatain alapuló számítások nem igazolják, de nem is cáfolják az állami ráfordítások nemzetgazdasági megtérülését. Az ÁSZ-kritika ezen kívül már csak azért is aktuális lehet, mert még az általunk vizsgált két évben is voltak olyan támogatások, amelyek felvetik annak a kérdését, hogy mennyit segített, hogy a támogatásokat osztó Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) egy ideje valamivel szigorúbb módszertan alapján dolgozik.
Az egyik ilyen támogatást a szolnoki papírgyárat üzemeltető szerbiai központú Drenik kapta. Ahogy a 24.hu erről részletesebben is beszámolt, a kormány november elején bejelentette, hogy a Drenik új üzemcsarnokának építését 9,5 milliárd forinttal támogatja. A lap kérdésére a HIPA viszont tisztázta, hogy valójában csak 3,8 milliárdot ítéltek meg a fejlesztésre, a maradék egy olyan beruházáshoz (biomasszaüzem építése) kötődik, amely az elmúlt két év során nem valósult meg. (Ráadásul a cég korábban is vállalt már olyan fejlesztést, amit végül nem tudott teljes mértékben megvalósítani.)
Egy másik érdekes eset a kínai tulajdonú Benepack makói italdobozgyára, amelyet a kormány 2023-ban 5,8 milliárd forinttal támogatott. Az eredeti ígéret az volt, hogy 2024 őszére itt már 120 ember dolgozhat majd, ehhez képest az Átlátszó a helyi sajtó értésülései alapján arról számolt be, hogy ennél jóval kevesebben (körülbelül 90-en) dolgoztak az üzemben, ráadásul körülbelül 40 százalékuk kínai vendégmunkás volt. A cég mindenesetre további jelentős bővítésekben gondolkodik, és az eredeti ígéretek felemás teljesítése nem térítette el a kormányt attól, hogy augusztusban újabb támogatást (ezúttal 4,9 milliárd forintot) ítéljen meg a vállalatnak. (Ebben a szerződésben a cég nem is vállalta új munkahelyek létrehozását.)
A régióban máshogy csinálják
A vállalati támogatások hatékonyságának pontosabb utánkövetése ugyanakkor nemcsak azért lenne érdekes, hogy az egyedi támogatások hasznosulásáról többet tudhassunk, hanem azért is, mert habár a régióban más országok iparpolitikai eszköztárában is megtalálhatóak az ilyen támogatások, jelentős eltérések vannak abban, hogy milyen célokat szolgálnak.
„Az állami támogatások szerte a világon és a régióban is az iparpolitika legfontosabb eszközének számítanak, és az elmúlt években még gyakoribbá is vált a használatuk” – mondta erről a G7-nek Csontos Tamás, az ELTE KRTK Világgazdasági Intézetének tudományos segédmunkatársa, aki szerzőtársaival egy nemrég publikált kutatásban a visegrádi országok iparpolitikájának sajátosságait vizsgálta 2017 és 2023 között.
A kutató szerint abban nincs változás, hogy a régióban továbbra is éles verseny zajlik a külföldi tőkebefektetésekért, és ebben az állami támogatások jelentik az egyik fő eszközt. Csontos szerint a magyar iparpolitikáról általánosságban is elmondható, hogy erős ágazati fókusza van, mivel jelentős szerepet kap benne a jármű- és az akkumulátoripar támogatása, viszont a támogatások viszonylag laza feltételek mellett hozzáférhetőek.
Emellett az is látszik, hogy az ázsiai (főleg dél-koreai és kínai) befektetések támogatása Magyarországon a legnagyobb arányú, és általánosságban is itthon a legmagasabb a külföldi vállalatok támogatási aránya a V4-országok között. A Magyarországhoz leginkább hasonló iparpolitikát a régióban Szlovákia viszi, a cseh és lengyel viszont több szempontból is jelentősen eltér a magyartól.
„Ez azt is jelenti, hogy a hazai iparpolitikában is nagyobb lehet a mozgástér”
– mondta Csontos, ezt konkrét különbségekkel is szemléltetve. Csehország például olyan szempontból hasonlít Magyarországhoz, hogy ott is jelentős ázsiai befektetések valósultak meg, és erős a járműipari fókusz is, viszont az iparpolitika diverzifikáltabb, és olyan magas hozzáadott értékű ágazatok is fókuszban vannak, mint például a félvezetőgyártás. „Egy ágazat túlzott támogatásának a kockázata, hogy az egész gazdaság megérzi, ha az adott szektornak rosszul megy, ami itthon most az akkumulátorgyártás esetében látszik is” – mondta erről.
Lengyelország gyakorlata Csontos szerint pedig azt mutatja meg, hogy a hazai vállalatok akár több támogatást is kaphatnak a külföldieknél, és lehetséges úgy válogatni a külföldi befektetők között, hogy csak a magasabb hozzáadott értékű beruházások kapjanak támogatást. „A feltételesség erősítése, illetve a támogatások kedvezményezettjeinek célzottabb megválogatása a hozzáadott érték figyelembevételével azért is lenne fontos, mert nem minden beruházás ugyanolyan a tovagyűrűző hatásai szempontjából. Olyanokat lenne érdemes támogatni, amelyeknél magyar vállalatok beszállítóként tudnak megjelenni és később esetleg feljebb lépni az értékláncban” – mondta erről.
Csontos szerint a visegrádi országok számára az is újszerű lehetőséget jelent, hogy az Európai Unió aktívabb lehet a saját iparpolitikája kialakításában. „Az uniós szintű kezdeményezések ösztönzik a tagállamok összefogását és közös projektjeit, ami ezeknek az országoknak az iparpolitikai mozgásterét is bővítheti” – mondta.
A kutató szerint ugyanakkor azt is fontos szem előtt tartani, hogy az állami támogatások csupán eszközei az iparpolitikának. A siker kulcsa valójában a rendszerszintű szemlélet: az érintettek, tehát például a kormányzat, a vállalatok, a kutatói hálózatok, a fejlesztési bankok (ha a pénz tőlük származik) és a szakszervezetek közötti együttműködés, amely meghatározza, hogyan lehet a gazdasági struktúrát fejleszteni. „Csak akkor lehetnek a támogatások valóban célzottak és hatékonyak, ha van közös gondolkodás, a problémák és a célok jól definiáltak, és van egy erős, a programokat monitorozni képes intézményi háttér. A hazai iparpolitika eredményei alapján ez nem mindig látszik adottnak” – mondta.
