Éles licitverseny után adott el egy bezárt kórházat az állam

Eladta az egykori Árpád kórházat a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV). Az ingatlanra kiírt árverésen komoly licitháború alakult ki a három pályázó között, akik végül a bő másfélszeresére srófolták fel az árat. Így sem ez volt azonban az eddigi legnagyobb állami ingatlanügylet idén.
Előzmények: az újpesti, egykor kórházként üzemelő ingatlanegyüttest jó ideje árulja az MNV. Már 2024 elején is írtak ki rá aukciót, ám akkor nem sikerült értékesíteni.
- Ez abból a szempontból nem meglepő, hogy a területen található épületek finoman szólva sincsenek jó állapotban. Még a kiírásban is úgy fogalmaztak, hogy „a felépítmények … használaton kívüliek, műszaki és esztétikai állapotuk közel azonos, felújítandó-gyenge”.
Számokban: a közel egyhektáros telken nyolc épület van, amelyek közül négy többszintes, alapterületük pedig együttesen közel 6000 négyzetméter.
- Szűk két éve az MNV még 1,44 milliárd forintért hirdette meg a kórházat, ám akkor ennyiért senki nem vette meg. Mostanra a kikiáltási árból több mint 300 millió forintot engedtek, ám akkora volt az érdeklődés, hogy az utolsó ajánlat a 2024-es kikiáltási árat is jelentősen meghaladta.
- A kórház végül 1,74 milliárd forintért kelt el. Az árverésen a három pályázótól összesen 66 ajánlat érkezett. Előfordult, hogy a konkurensek percenként többször is egymásra licitáltak.
Felülnézet: bár a kórház árverését az MNV-nél valószínűleg sikerként könyvelték el, nem ez volt a legnagyobb hasonló ügylete a vagyonkezelőnek január első napjaiban.
- Sikerült eladni egy Budapest belvárosában, a Parlament közvetlen közelében található irodaházat is, amit jelenleg is a Nemzeti Adó- és Vámhivatal használ.
- Az összesen közel 7000 négyzetméter alapterületű, ötszintes épületért ugyanakkor nem volt olyan éles verseny, mint az Árpád kórházért. Itt csak egy ajánlat érkezett, az is a 6,5 milliárd forintos kikiáltási áron.
- Az irodaházat – ahogy más esetekben – itt is a jelenlegi állami bérlővel együtt adta el az MNV. A vevőnek vállalnia kellett, hogy egészen addig biztosítja a NAV számára a további, változatlan feltételek melletti használatot, amíg az adóhatóság új irodakomplexumba nem költözik. Erre legkésőbb 2027. június végéig lesz ideje.