Így kaphat magyar állami támogatással euróban nyugdíjat, aki a spanyol tengerparton szeretne megöregedni
Korábbi cikkünkben bemutattunk három konkrét példát arra, hogy átlagos vagy annál kissé magasabb magyar nyugdíjból ma már le lehet telepedni és meg lehet élni a spanyol tengerparton. A nyugdíjas és nyugdíj előtt álló magyarokat az utóbbi időben egyre inkább érdekli egy ehhez hasonló mediterrán életmódváltás lehetősége.
Ahogy részletesen is megírtuk, a nemzetközi és hazai gazdasági, kereseti és inflációs környezet mára olyan együttállást eredményezett, amelyben egy körültekintően előkészített költözés nem jár életszínvonal-csökkenéssel, sőt, bizonyos szempontból emelni is lehet rajta. Elég csak arra gondolni, hogy idősödő korban már az egészségügyi ellátás és a nyugdíjasoknak járó szociális ellátások, kedvezmények is sokat számítanak, márpedig ezek egy nyugat-európai országban a magyarnál jóval fejlettebbek és sokrétűbbek.
Egy komoly probléma azonban mindig lehet: egy kiköltöző nyugdíjasnak árfolyamkockázatot kell vállalnia, hiszen (az aktív korú, munkában lévő kiköltözővel ellentétben) mindig forintban fogja megkapni a havi jövedelmét (a nyugdíját), de abból euróra átváltva kell megélnie. Egészen addig, amíg Magyarország be nem vezeti az eurót, de ez jelenleg a messze jövő homályába vész.
2024 januárjában például Magyarországon az öregségi nyugdíj átlaga valamivel kevesebb, mint 231 ezer forint volt, ez a cikk írásakor aktuális árfolyamon (387) 596 eurót ért. Ha az árfolyam eléri a 400-as szintet, akkor ugyanez a nyugdíj 577 euróra csökken, ha pedig középtávon nem tartja valaki elképzelhetetlennek a 420-as kurzust, akkor 550 euróra apad a nyugdíja.
A hosszabb távú pénzügyi tervezést nagyon megnehezíti, hogy forintban számítva minden bizonnyal emelkedik majd a nyugdíj, ám az emelés mértékét alapvetően a magyarországi infláció határozza meg. Márpedig ez nem releváns egy külföldön élő számára. Hiába emelik a magyar drágulás szerint a nyugdíjat, az átváltva nem feltétlenül ugyanazt eredményezi, mondjuk egy spanyol élelmiszerboltban levásárolva.
A két ország aktuális inflációs rátája és a két valuta aktuális átváltási árfolyama tehát együtt és állandóan mozgathatja a nyugdíj tényleges értékét, azaz a nyugdíjas vásárlóerejét. Ahogy Gergely Péter pénzügyi szakértő, a BiztosDöntés.hu alapítója mondja, a forint az euróval szemben az elmúlt 20 évben kisebb-nagyobb ingadozásokkal, de tendeciaszerűen gyengült. A Magyar Nemzeti Bank hivatalos adata szerint 2004. május 27-én egy euróért 251,57 forintot kellett adni, míg pont 20 évvel később (azaz tegnap) ez a szám 384,57 forint volt. Ez közel 53 százalékos gyengülés.
Azt jóformán mindenki csak maga tudja megnézni, hogy közben – ha már akkor is jogosult volt rá – miként változott a nyugdíja. Húsz év alatt ugyanis hatalmas változások történtek (még akkor is, ha eltekintünk a közben nyugdíjba vonulókat érintő tényezőktől, például a korhatár emelésétől), például ebben az időszakban:
- bevezették, megszüntették, majd újra bevezették a 13. havi nyugdíjat;
- létrejött a 3,5 százalékos gazdasági növekedés fölött járó nyugdíjprémium;
- a nyugdíjemelés mértékének meghatározásakor használt módszernél pedig a svájci indexálást*felváltotta az inflációkövetés.
Ennél a bérek emelkedését és az inflációt fele-fele arányban vették figyelembe.
A magyar gazdasági növekedés mértéke ebben eleve egy mozgó elem, de ha a jövőben nem lesznek a fentihez hasonló változások, akkor a hazai nyugdíjemelés alapvetően az inflációtól függ, amely 2004 óta a Bankmonitor inflációs kalkulátora szerint összesítve 166,3 százalék volt. Spanyolországban ez az adat a helyi statisztikai hivatal kalkulátora szerint 53,3 százalék.
Ez alapján, ha egy 2004-ben kitelepült magyar nyugdíjas végig a hazai inflációnak megfelelő emelést kapott volna, miközben megélhetési költségei a spanyol átlagnak megfelelően nőnek, akkor most rosszabbul élne, mint 20 évvel ezelőtt. Például egy 100 ezer forintos nyugdíj*
2004-ben az öregségi nyugdíjak átlaga csak 56,5 ezer forint volt egyébként idehaza.
akkor 397,5 eurót ért; míg most az elméleti 266,3 ezer forintos ellátása ugyan 692,5 eurót ér, ám ez 2004-es árszínvonalon csak 323 eurónak felel meg. Ez ugyan csak elméleti számítás, ám azért mutatja, hogy
tényleg árfolyamkockázatot futnak a kiköltözők, hiszen az egyenleget a forint gyengülése fordította negatívba.
Rövidebb távon, az utóbbi másfél évben viszont láthattuk, hogy a forint erősödni is tud. Emiatt, „mivel nincs előre látható jó vagy rossz időpont a váltásra, ma az tűnik racionálisnak, ha valaki nem váltja át egyből euróra a forint jövedelmét egészen a költésig, amit megtehet például egy forint bankkártyával. A megtakarításait pedig addig is állampapírban vagy magas kamatozású lekötött betétben tartja” – mondja Gergely Péter.
Számos magyar banknak van olyan számlacsomagja, amelyben a váltást (meghatározott összegig) középárfolyamon lehet megtenni, ami kedvezőbb, mintha valaki állandóan eladási árfolyamon vásárolna külföldön.
– jegyzi meg Gergely Péter.Egyébként érdekes módon az elmúlt években például többször bejött volna télen átváltani a forintot, mert nyárra megnőtt az árfolyam
A váltogatás és a benne rejlő kockázat azonban kellő előrelátással akár ki is iktatható. Valószínűleg széles körben nem közismert, de a magyar pénzügyi szolgáltatók kínálatában vannak euró alapú nyugdíjbiztosítások is.
– mondja Veres Patrik, a Grantis pénzügyi elemzője.Ezeknél nem feltétel, hogy az ügyfél eurót fizessen be, mert akár a forintos jövedelméből is tehet félre úgy, hogy a biztosító euróban tartja nyilván a megtakarítását, és később euróban is fizeti majd ki, akár egy összegben, akár járadék formájában
Hab a tortán, hogy
a magyar állam (nyilván nem a nyugdíjas kiköltözés ösztönzésére) az eurós nyugdíjbiztosításokat is támogatja adójóváírással.
Az éves befizetéseknek a 20 százalékát, de egy évben legfeljebb 130 ezer forintot ebben az esetben is visszakaphat a személyi jövedelemadójából az, aki euróban készül a nyugdíjas éveire.
Ahogy a hagyományos nyugdíjbiztosításoknál, az eurósok között is van befektetési egységekhez kötött vagy garantált kamatú verzió, utóbbinál a megtakarító egy fix, előre ismert összeget kap majd a megtakarítási idő végén, de megkapja az extra hozamokat is az ígérten felül, ha a biztosító a garantált eredmény felett teljesít.
A dedikáltan nyugdíjcélú megtakarítások között azonban csak nyugdíjbiztosítás indítható eurós megtakarításként. A nyugdíj előtakarékossági számla (nyesz) ugyanis a jogszabály szerint csak forintos számla lehet, és az önkéntes nyugdíjpénztárak is csak forintban fogadhatják a befizetéseket.
Nézzünk a biztosításra két konkrét példát:
- Ha egy ma 40 éves megtakarító a spanyol nyugdíjas éveihez elkezd félretenni 129 eurót havonta, akkor 65 éves nyugdíjkorhatárt feltételezve várhatóan nagyjából 83-108 ezer euró értékű megtakarítása gyűlik össze (a Grantis kalkulációja alapján, 6 százalékos éves hozamot és 3 százalékos éves indexálást feltételezve).
- Ha csak tíz évvel később, 50 évesen kezd el félretenni, akkor havonta nagyjából 336 euró havi megtakarításra lesz már szükség hasonló mértékű lejárati összeghez.