Újra aktuális lett, de nem könnyű feladat az államadósság csökkentése
Ez itt a Zéróosztó, a G7 elemzői szeglete, amelyben külső elemzők, szakértők cikkei olvashatók. Az írások és az azokban megfogalmazott vélemények a szerzők álláspontját tükrözik.
Államadósság-csökkentés: a gazdaságpolitika egyik nagy próbatétele hosszú idő után most, 2026-ban ismét előtérbe kerülhet Magyarországon. A fő motiváció az euróbevezetés, amelyre a 2030-as évek elejére szeretné alkalmassá tenni a magyar gazdaságot az új kormány.
Az euróbevezetés egyik számszerűsített kritériuma az alacsony infláció, alacsony hosszú hozamok, stabil devizaárfolyam mellett a költségvetés és az államadósság megfelelő állapota. Az államadósság esetében a 60 százalékos GDP-arányos cél már jó néhány éve életszerűtlenné vált, így inkább a folyamatosan, fenntartható módon megvalósuló csökkenés lett a de facto elvárás.
Az adósságcsökkentés fontossága
Magyarországon 2015 és 2020 között azért sem volt fókuszban az államadósság, mert csökkenés volt. 2020-ban a Covid-járvány megtörte ezt a trendet, de az emelkedés Európa-szerte jellemző volt és egyszeri sokknak volt tekinthető költségvetési szempontból. Így ezen valamelyest át tudtak nézni a gazdaságpolitikusok és a befektetők is. Az egyszeri adósságemelkedésből beragadás lett: bár azóta volt több olyan év is, amikor csökkent az államadósság év végi GDP-arányos értéke, de a mérséklődés minimális volt, és év közben gyorsan el is tűnt – érdemi, trendszerű csökkenés azóta sincs.
Ez a probléma most élesen vetődik fel, hiszen egy euróbevezetési céldátum informális vagy formális megjelölésétől kezdve a célba érésig, vagyis az euró bevezetéséig legalább 5-6 év el fog telni. Ezekben az években pedig mindenképpen stabilan csökkenő pályára kell állnia az államadósságnak. Az adósságcsökkentés a jelenlegi ráta magassága miatt is fontos: a 75 százalékhoz közeli érték mind a kelet-közép-európai átlagot, mind a magyaréhoz hasonló adósságbesorolású országok átlagát tekintve kiemelkedően magas.
Természetesen az euróbevezetés után is fontos marad egy csökkenő, de legalábbis nem növekvő adósságráta fenntartása. Minél lendületesebben valósul meg az adósságcsökkentés az euróra való felkészülés során, annál könnyebb lesz az euró használata során is egy elfogadható adósságszint fenntartása egy olyan környezetben, amikor a hazai gazdaságpolitika a finanszírozás költségeit már nem tudja szuverén kamatdöntésekkel vagy esetleg a devizaárfolyam menedzselésével befolyásolni.
Nem elhanyagolható az sem, hogy az államadósság eredményes csökkentése hatékony (természetesen nem kizárólagos) kiindulópontja lehet lényegében az összes többi maastrichti kritérium teljesítésének. A csökkenő adósságpálya segít a kamatok/állampapírhozamok mérséklésében (csökkenő kockázati prémium), mérsékelheti a devizaárfolyam ingadozását is, illetve az adósságcsökkentéshez szükséges költségvetési lépések az infláció kordában tartásához is hozzájárulhatnak.
Az államadósság hátterében
„Kétféle valódi baj van: egyik az, hogy nem növekszik a gazdaság. A másik pedig – ami éppen a növekedés hiánya miatt baj – abból fakad, hogy a költségvetési deficitnek csaknem az egészét a kamatfizetések teszik ki.”
Az idézet Oblath Gábortól származik és kiválóan jellemzi a jelenlegi fiskális helyzet hátterét. A fő érdekessége viszont az, hogy a leírás nem a közelmúltból való, hanem több mint három évtizeddel ezelőttről, az akkori Kopint-Datorg kutatóintézet főosztályvezetőjének egy 1993-as cikkéből. De nézzük, milyen tanulságot tartogat számunkra ez a ma már távolinak tűnő gazdasági helyzetben született elemzés, az államadósság értékpapírosításának időszakából! Oblath így folytatta: „E körülmények együttesen oda vezetnek, hogy amennyiben a hiányt eladósodással finanszírozzák, akkor a következő időszakban garantáltan még nagyobb lesz a hiánynak (és az adósságnak) a GDP-hez mért aránya, és aztán még annál is nagyobb, mígnem a deficit további eladósodással mind kevésbé lesz finanszírozható.”
Mi segíthet most és később? Az adósságcsökkentés eszközei
Még egy gondolat Oblath Gábor cikkéből, hogy teljesebb legyen a kép a megoldással együtt: „mindenesetre ahhoz, hogy a kamatfizetések meredek növekedése ne feszítse szét az államháztartást – ahhoz tehát, hogy a deficit/GDP arányt idővel stabilizálni lehessen –, az szükséges, hogy a gazdaság reálnövekedésének az üteme idővel érje el az államadósság után fizetett reálkamatoknak a színvonalát. Összefoglalva: mindazok a lépések, amelyek hozzájárulnak a gazdasági növekedés kibontakozásához, egyszersmind a költségvetés helyzetének stabilizálását is előmozdítják.”
Igen ám, de hogyan működhet ez a kiút, ha a gazdasági növekedést olyan tényezők korlátozzák, mint a külső kereslet gyengélkedése (évek óta recesszióközeli Németország), az EU-s források hiánya, a gyenge termelékenység, vagy az alacsony bizalom a gazdasági környezetben? Ezek a paraméterek csak lassan változtathatók, részben (mint a külső feltételek esetében) nincs is hazai ráhatás. Ráadásul nem egy egyszerű ciklikus döccenőt kell kiigazítani. Ha a 2023 és 2025 közti időszakot tekintjük, az átlagos GDP-növekedés 0,1 százalék volt (lényegében stagnálásról beszélhetünk), miközben az EU átlagos növekedése ugyanebben az időszakban 1, a cseh–szlovák–román régiós versenytárscsoport átlaga pedig 1,4 százalék volt. Ami pedig nemcsak ezt az időszakot sújtotta, hanem a következő évek növekedési potenciálja szempontjából is visszahúzó erőt jelent, az a beruházások alakulása. A 2023–2025-ös időszakban minden egyes évben visszaesés volt, az éves változások átlaga mínusz 7,5 százalék volt, de még a szezonális hatásokkal korrigált számok alapján is legfeljebb stagnálásról beszélhetünk. Ez nemhogy a növekedés gyorsításához, de még a meglévő termelési szint jövőbeni fenntartásához is kevés.
Az adósság/GDP hányadosban tehát a nevező – vagyis a növekedés – felpörgetése rövid távon nem kecsegtet nagy eredményekkel. A számláló alakulását a költségvetési döntések segíthetik, de ez is több év alatt tud érdemi hatást kifejteni a kiinduló magas hiány és a magas kamatfizetési teher miatt. Az adósság ugyanakkor nemcsak az éves költségvetési hiányszámok javításával faragható le, de
körültekintő döntésekkel a jelenleg nem kellő hatékonysággal működő állami vagy kvázi állami vagyon privatizálásával is.
Ilyen lépések nem pusztán azonnali adósságcsökkentő hatást hoznak, de hozzájárulhatnak a GDP-növekedés gyorsításához is, amennyiben akár közvetlen, akár tőzsdei értékesítésben az érintett vagyonelemeket hatékonyabban működtető tulajdonosok kerülnek döntési pozícióba.
Ez természetesen már a megidézett 1990-es években is kényes terület volt, ami nemcsak közgazdasági szempontok alapján működött. A széles nyilvánosság számára is átlátható és közgazdaságilag is korrekt módon megvalósuló privatizációs lépések azonban hatásos beindítói lehetnek egy olyan gazdasági pályának, ami nemcsak az euróbevezetési kritériumok teljesítését segíti, de a növekedés beindításán keresztül a reálgazdasági felzárkózást és a hazai részvénypiac fejlődését is.
