Pár hét alatt elszállt a PC-k ára, és a laptopok, telefonok és konzolok sem ússzák meg a drágulást

Pár hét alatt elszállt a PC-k ára, és a laptopok, telefonok és konzolok sem ússzák meg a drágulást
A drágulásért leginkább felelős alkatrész, egy SK Hynix által gyártott DDR5-ös memóriamodul – Fotó: Jung Yeon-je / AFP

Sokan nagyot csalódhattak azok közül, akik idén új számítógépet akartak venni, és kifejezetten a fekete péntekre időzített akciókra vártak. Több olyan PC-alkatrész is annyira megdrágult ugyanis az elmúlt hetekben, hogy már egy számítógép végleges árát is jelentősen, akár 10-20 százalékkal is megdobhatta.

A leárazás helyett így könnyen fekete pénteki felárral találhatták szembe magukat november végén azok, akik kivártak.

A rossz hír, hogy a drágulást okozó trendek továbbra is kitarthatnak, így az sem számíthat az árak csökkenésére, aki esetleg karácsonyra tervezett PC-t vásárolni. Ráadásul nemcsak az asztali számítógépek ára maradhat magasabb, hanem jövőre az előrejelzések szerint egyes laptopok, konzolok és telefonok árát is jelentősebben megdobhatja ugyanazoknak az alkatrészeknek a drágulása, amelyek eddig leginkább a korszerűbb – főleg az újabb játékok játszására is alkalmas – PC-ket drágították meg.

Az árak elszállásához legnagyobb mértékben a memóriamodulok drágulása járult hozzá. Ezeknek az ára az elmúlt két hétben sokkal jobban hasonlított a tőzsdén megszokott intenzitáshoz, mint a hagyományos kiskereskedelmi árazáshoz. Egy olvasónk például arról számolt be, hogy a hét elején 50 ezer forint körül kinézett modul pénteken már 100 ezer forintba került, hétfőre pedig innen 80 ezer forint körülre mérséklődött a legkedvezőbb ajánlat.

A jelenség nem csak a hazai piacon volt tapasztalható: a PCWorld múlt hét elején arról írt, hogy az Egyesült Államokban több (hagyományos, tehát nem online) boltban is olyan feliratok jelentek meg, amelyek arra kérik a vásárlókat, hogy érdeklődjenek a memóriamodulok árairól az eladóknál, mert a piac állapota nem teszi lehetővé, hogy fix árakat írjanak ki.

Mit érint pontosan?

Az alkatrészek drágulása kisebb mértékben a háttértárakat is érinti a memóriamodulok (RAM) mellett. Utóbbi alkatrész a számítógép rövid távú memóriájaként funkcionál: ide kerül minden olyan ideiglenes információ, ami a gép használata közben keletkezik, tehát például a megnyitott programok, videók, a böngészőben megnyitott oldalak. Ha a gépet leállítjuk, ezek az információk kikerülnek a RAM-ból. Más viszont a helyzet a háttértárral. Ha a RAM egy munka közben használt íróasztalhoz hasonlít, a háttértár a szekrényhez, ahonnan a munkához szükséges tárgyakat elővesszük. Itt tárolja a számítógép a fájlokat, különféle programokat és dokumentumokat is, és ezek akkor is megmaradnak, ha a számítógép ki van kapcsolva.

A memóriamodulok drágulása főleg a jelenleg legkorszerűbb technológiának számító DDR5-ös típusúak esetében volt látványos, de a korábbi generációt jelentő DDR4-es RAM-ok ára is nagyot nőtt. Az Árukereső.hu-n a DDR5-ös memóriamodulok árváltozásait megvizsgálva több esetében is az látszik, hogy az áruk októbertől kezdve növekedni kezdett, aztán a fekete péntek előtti egy hétben még egyet ugrott. Az alábbi ábrán a kategória legnépszerűbb termékének, az amerikai Kingston Technology 32 gigabyte-os moduljának drágulása látható. Ez a főleg gamer PC-khez vásárolt alkatrész szeptember és december között például négyszeresére drágult, és csak november közepe és december eleje között nagyjából megduplázódott az ára.

Az Árukereső.hu G7 megkeresésére gyűjtött adatai alapján az ár-összehasonlító oldalon ebben az időszakban elérhető összes DDR5-ös memóriamodul átlagára 150 százalékkal emelkedett, tehát nagyjából két és félszeresére drágult november utolsó hetét október első hetével összehasonlítva.

A hazai árak jelentős részben követik a világpiaci árakat, ezért az is érdekes, hogy a Pcpartpicker.com amerikai piacra vonatkozó adatgyűjtése alapján az előző generációt képviselő DDR4-es memóriamodulok ára június és november között konkrét típustól függően két-háromszorosára drágult. A DDR 5-ösök ára csak októberben kezdett el nőni, viszont jóval intenzívebben: típustól függően három-négyszeresére drágultak körülbelül két hónap alatt.

A PC-alkatrészek összehasonlítását, egyedi PC-k alkatrészeinek összeállítását segítő oldal gyűjtése szerint emellett bizonyos fajta háttértárak (merevlemezek és SSD-meghajtók) ára is nőni kezdett ősztől kezdve, bár messze nem olyan mértékben, mint a memóriamoduloké. Az Árukereső.hu adatai szerint a belső meghajtók ára itthon 22 százalékkal nőtt október eleje és november vége között. A releváns híreket napi szinten követők igyekezhettek még a jelentősebb drágulás előtt vásárolni, ugyanis az Emag.hu-n novemberben a memóriamodulok és a háttértárak is a legnépszerűbb 10 termék közé kerültek, ami az e-kereskedelmi platform közleménye szerint váratlan fejlemény. Ahogy az is, hogy a legnagyobb arányban asztali PC-t rendeltek a legtöbben részletre az oldalon (ami viszont már a drágulásról árulkodik).

Az alkatrészek drágulása legegyértelműbben az újabb, nagyobb gépigényű játékok játszására alkalmas PC-k árának emelkedésében mutatkozik meg, azonban több olyan elektronikai eszköz is drágult vagy drágulhat a következő időszakban, amelyben memóriamodul vagy háttértár van.

Bár erről hivatalosan sem a Playstationt gyártó Sony, sem az Xboxot gyártó Microsoft nem kommunikált, iparági pletykák szerint az előbbi az áremelkedést megelőzően betárazott memóriamodulokból, utóbbi viszont nem, ami miatt hamarosan a konzoljai árának emelésére kényszerülhet. (A világ piacvezető PC-gyártója, a Lenovo pénzügyi vezetője a Bloombergnek arról beszélt, hogy ők szintén betáraztak, és emiatt 2025-ben nem fognak árat emelni.)

Magyarországon az Árukereső.hu adatai szerint a Playstation 5 Pro és Slim ára is csökkent novemberben, miközben az Xbox Series X ára stagnált, az olcsóbb Series S-é pedig még nőtt is (hivatalosan viszont azóta sem jelentették be az áremelést). A memóriamodulok drágulása az Xbox és a Playstation, illetve a gamer PC-k leendő versenytársa, a tervek szerint 2026 első negyedévében piacra kerülő Steam Machine árára is hatással lesz. Emiatt az utóbbit gyártó Valve már a megjelenés előtt el is kezdte átbrandelni az eredetileg kommunikált megfizethető árú termékhez képest valami olyasmivé, ami ugyan nem olcsó, de egy PC-hez képest is komoly műszaki előnyei vannak.

Habár egy komolyabb PC-hez képest egy okostelefon árának kisebb részét teszi ki a memória és a háttértár, a drágulás az okostelefonok piacára is begyűrűzhet. A saját gyűjtésünk alapján ugyanakkor a magyar piacon eddig nem tapasztalható az okostelefonok árának jelentős emelkedése. Habár az Árukereső.hu tíz legnépszerűbb készüléke közül október vége és november eleje*

Az Árukereső.hu-n készülékenként eltér, hogy az átlagárak pontosan mely napokra vonatkozóan elérhetőek, ezért az összehasonlítás kezdőpontjához egy idősávot vettünk alapul.
, illetve december eleje között hétnek nőtt, háromnak pedig csökkent az ára – a legnagyobb csökkenés 2,9 százalék, a legnagyobb drágulás 5,1 százalék volt –, a drágulás a legtöbb készülék esetében egyelőre nem volt kiugró.

Ez ugyanakkor nem biztos, hogy hosszabb távon is így marad. Miután például a Xiaomi új modellje, a Redmi K90 árára sokan panaszkodtak, a cég vezérigazgatója a kínai közösségi médiában a memóriamodulok drágulását okolta, ami szerinte mindenféle előzetes várakozást meghalad, és még tovább is erősödhet. Ráadásul a koreai sajtóban is jelentek meg olyan értesülések, hogy a Samsung az okostelefonjai árainak emelésére készülhet.

Jobban fizet az MI-ipar, mint a fogyasztói szegmens

Nem véletlen, hogy pont az elektronikai eszközök hosszabb és rövid távú memóriáját biztosító alkatrészek kezdtek az elmúlt fél évben ilyen masszív drágulásba. Ezek azok az alkatrészek ugyanis, amelyekre elképesztő mennyiségben van szükség a nagy nyelvi modelleken (Large Language Model – LLM) alapuló szolgáltatások működtetését biztosító adatközpontokban. A mesterséges intelligencia (MI) betanítása és üzemeltetése is hatalmas adatvolumen kezelésével jár együtt, ezért modern memóriamodulokból és háttértárakból is elengedhetetlen a nagy kapacitás.

Ahogy arra a szaksajtó részletesebb cikkei is rámutatnak, az adatközpontokban a háttértárak közül egész pontosan az SSD-k az ideálisak: ezek – illetve az ezekben lévő NAND Flash csipek – ugyanazok, amelyeket számítógépekben és laptopokban is sokan használnak odahaza. Memóriamodulokból pedig ugyan nem feltétlenül ugyanazokat vásárolják fel a nagy MI-cégek – nagy sávszélességű memóriát (HBM – High Bandwidth Memory) vesznek elsősorban, bár kisebb részben DDR5-öt is –, de végeredményben az is elszívja a gyártókapacitásokat a nagyobb teljesítményű PC-kbe való DDR-memória elől, hogy inkább mást gyártanak. (És mindeközben a régebbi generációs memóriák is drágulnak, részben mert kivezetik őket a piacról, részben mert az újabbak drágulása ezeknek a keresletét is megnöveli.) Mivel pedig a videókártyákhoz is szükséges memória, ez a közvetett hatás hosszabb távon ezeknek a piacán is áremelkedéshez vezethet.

Az MI-kompatibilis memória keresletét nagyon jelentősen növeli, hogy a januárban bejelentett Stargate projekt keretében épülnek és részben már üzemelnek is az új adatközpontok az Egyesült Államokban. Az adatközpontok felfutásáról árulkodik, hogy a Wall Street Journal nemrég részletesebb cikkben foglalkozott azzal, hogy az építésük az Egyesült Államokban önmagában jelentősen hozzátesz az építőipar teljesítményéhez, a Reuters riportja szerint pedig ezek a nagyberuházások sokszor jelentős ellenállást váltanak ki a helyiek körében. Az Egyesült Királyságban házi adatközpontok telepítése segítségével csökkentik az alacsony jövedelmű háztartások rezsijét a számítógépek által termelt hő felhasználásával.

Mindez pedig még csak a kezdet: a ChatGPT-t üzemeltető OpenAI egyes becslések szerint a piac 40 százalékát lefedő mennyiségű memóriamodulhoz szükséges alkatrész (DRAM wafer) gyártására szerződhet le két koreai adatközpont létrehozásához – a Stargate projekt kiterjesztése keretében – a piac legnagyobb szereplőinek számító két dél-koreai gyártóval. Ezek – a Samsung és az SK Hynix –, illetve az amerikai Micron Technology a fentiek miatt egy ideje már az MI-kompatibilis termékek gyártását preferálják, és a beruházásokat is ilyenek gyártásához tervezik. A Micron szerdán egész konkrétan azt jelentette be, hogy teljesen leállítja fogyasztói üzletágát, a Crucial márkanevű memóriacsipeket gyártó részlegét, és csak az MI-hez fog gyártani 2026 márciusától.

Marad az MI-fókusz, további drágulás jöhet

A drágulás persze ösztönözhetné arra is a nagy gyártókat, hogy növeljék a kínálatot a fogyasztói szegmensben használt alkatrészek esetében, de az előrejelzések szerint erre nem lehet számítani. A Trendforce nevű piacelemző cég előrejelzése szerint a memóriagyártók jövőre sokkal inkább gyártástechnológiai újításokra fókuszálnak, és az MI-iparággal kapcsolatos beruházásokra készülnek 2026-ban. Mindez a kapcsolódó iparágak szereplőinek várakozásaival is megegyezik: az Epic nevű játékgyártó vállalat vezérigazgatója, Tim Sweeney szerint éveket vehet igénybe, mire a csúcskategóriás játékpiac magához tér a RAM-hiány miatt, mivel az MI-cégek várhatóan továbbra is többet ígérnek majd a fogyasztói termékeket gyártó cégeknél a memóriamodulokért.

A drágulás pedig hosszabb távon a konzolok és a PC-k mellett az okostelefonok és a laptopok piacára is megérkezhet. A Trendforce előrejelzése szerint első körben az alsó kategóriás okostelefonok ára emelkedhet, és az alkatrészek teljes költsége akár 5-7 százalékkal nőhet jövőre. A laptopok pedig akár 10-15 százalékkal is drágulhatnak, ha a gyártók teljes mértékben áthárítják költségeik emelkedését a fogyasztókra.

Kövess minket Facebookon is!