Harc indult a használt sütőolajért, összeveszett a Mohu és a Biofilter

A használt sütőolaj és zsiradék begyűjtésének legfontosabb hazai szereplője, a Biofilter Környezetvédelmi Zrt. a jelek szerint részben függetlenedni szeretne a közel három éve bevezetett magyar hulladékkoncessziós rendszertől.

A cég nemrég arra kérte a vendéglátóipari egységeket, hogy közvetlenül vele szerződjenek, és neki adják le a hulladékukat. Ez régebben így volt ugyan, de amióta a Mol-csoporthoz tartozó Mohu Mol Zrt. megkapta az országos hulladékkoncessziót, a sütőolajoknál a Biofilter már csak alvállalkozóként végzi ezt a tevékenységet.

A rendszer jelenleg úgy működik, hogy a vendéglátóipari egységek a Mohu oldalán regisztrálják magukat, majd a Mohun keresztül megrendelik a szállítást annak alvállalkozójától, a Biofiltertől. Miután a Biofilter elszállítja a használt olajat, az étterem a Mohutól kapja meg az érte járó pénzt, a két cég pedig a háttérben elszámol egymással. Ettől a számára vélhetően kedvezőtlenebb üzletmenettől próbál most részben visszatérni a Biofilter a korábbi gyakorlathoz, vagyis az éttermekkel való közvetlen szerződéses kapcsolathoz, mert úgy véli, hogy a jogszabályok szerint ennek a sütőolajok egy részénél egyébként is így kellene lennie.

„A kérdés azért került előtérbe, mert egy tavaly novemberben hatályba lépett uniós bizottsági rendelet pontosította a használt sütőolaj kezelésére vonatkozó szabályozási környezetet a korábbi végrehajtási szabályok módosításával” – érvelt megkeresésünkre a Biofilter.

Ugyanezeket a jogszabályokat azonban a Mohu másképp értelmezi, a vendéglősök pedig ennek következtében az elmúlt napokban azzal szembesültek, hogy mindkét cég levélben tájékoztatta őket, hogy a jogszabályok szerint ő a sütőolaj jogos átvevője.

A szabályok annyira nehezen értelmezhetők, hogy a vendéglősök most aligha tudják, mit kellene tenniük. A vonatkozó törvények és rendeletek dzsungeléből leegyszerűsítve ugyanis csak az olvasható ki, hogy fő szabályként a használt sütőolaj a koncesszort illeti. A Mohu alapvetően erre hivatkozva mondja, hogy neki, helyesebben az ő alvállalkozójának kell átadni az olajat.

Ugyanakkor az említett uniós rendeletek szerint az úgynevezett 3. kategóriájú állati eredetű melléktermékekre más szabályok (is) vonatkoz(hat)nak (ennek hazai értelmezése egyelőre nem tűnik teljesen világosnak).

Amint a Biofiltertől megtudtuk, a tisztázás érdekében szakmai állásfoglalást kértek az ügyben az Agrárminisztériumtól, az Energiaügyi Minisztériumtól, valamint a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivataltól, és ezek megerősítették, hogy „a vendéglátóipari, állati eredetű élelmiszerekkel érintkezett használt sütőolaj az uniós rendelet alapján 3. kategóriájú állati eredetű mellékterméknek minősül”.

A Biofilter érvelésének fő eleme ennek megfelelően az, hogy ha a sütőolaj állati eredetű élelmiszerekkel érintkezett, akkor csak olyan begyűjtőnek adható át, amelynek erre speciális engedélye van (és még nyomonkövető dokumentációt is vezet róla). A Biofilter szerint csak akkor lehet ettől eltérni, ha a használt sütőolaj bizonyíthatóan 100 százalékban növényi eredetű felhasználásból származik.

Ha a Biofilter jogi értelmezése megáll, akkor egyszerűen fogalmazva a Mohunak kellene átadni az olyan olajat, amelyben például csak hasábburgonya sült vagy például vegán étteremből származik, ha viszont hús (vagy például tojás) sült benne, akkor a Biofilterhez hasonló begyűjtőknek kellene elvinniük.

Az persze lehetséges, hogy fizikailag mindkét esetben a Biofilter a szállító, de üzletileg éppenséggel nagyon nem mindegy, hogy alvállalkozóként vagy önállóan végzi ezt a szolgáltatást.

Utóbbi esetben közvetlenül a Biofilter fizet(ne) az étteremnek, mint a koncesszió megjelenése előtti időkben, vagyis a cég szempontjából nézve nem jelenne meg a láncban plusz elemként a koncesszor.

Elég homályos pont a vitában, hogy ha külön kell gyűjteni és leadni a sült krumpli és a sült hekk használt olaját, akkor ki és hogyan bizonyítja az állati eredetű élelmiszerekkel való kapcsolat meglétét vagy épp annak hiányát. Emellett pedig kissé abszurd csavarja a történetnek, hogy a használt zsiradékokból jellemzően biodízel készül, amelynek a legfőbb felvásárlója épp a Mol, a Mohu anyavállalata.

A Mohu mindenesetre megkeresésünkre azt mondta, hogy jogi útra tereli az ügyet.

Álláspontja szerint attól, hogy a sütőolaj állati eredetű élelmiszerrel érintkezik, még nem válik automatikusan állati melléktermékké, és szerinte ezért nem is kerül ki a hulladékgazdálkodási szabályozás alól.

„A Biofilter érvelésében hivatkozott jogszabály célja az állategészségügyi és nyomon követési kockázatok kezelése, nem pedig a hulladékstátusz felülírása” – mondja a koncesszor.

A Mohu emellett nyugat-európai gyakorlatokra is hivatkozik, állítása szerint Németországban, Belgiumban és Dániában a vendéglátásból származó használt sütőolajat jellemzően hulladékként gyűjtik és kezelik akkor is, ha hús sütésére használták. Szerintük a szabályok mögötti logika nem az, hogy a sült krumpli olaja hulladék, a rántott húsé pedig állati melléktermék, hanem az, hogy a használt sütőolaj – egységesen – hulladék.

Ez persze nem hatja meg a Biofiltert, az pedig érdekes kérdés lesz, hogy ha elhúzódó pereskedés lesz a vitából, akkor a vendéglősök honnan fogják tudni, hogy mikor járnak el helyesen.