Szabad Európa: Úgy vehetett át az állam munkákat Mészáros cégétől, hogy azok valójában nem is készültek el

Valótlan tartalmú, de legalábbis kivitelezői szerződésnek nem megfelelő, úgynevezett készre jelentési dokumentumok alapján vehette át az állam 2021 végén Mészáros Lőrinc cégétől a GSM-R vasúti fejlesztés optikai hálózatát, több szakaszon. Azaz úgy vehetett át munkákat a cégtől az állam, hogy azok nem is készültek el, írja a Szabad Európa kiperelt dokumentumok és nyilvánosan elérhető adatok alapján.

A lap hónapokig tartó pereskedés után szerezte meg az Építési és Közlekedési Minisztériumtól a GSM-R vasúti fejlesztés átadás-átvételi jegyzőkönyveit. A fejlesztés lényege, hogy a fontosabb magyar vasútvonalak mentén saját kommunikációs rendszert hoznak létre a MÁV-nak. A rendszer két részből áll, egy nagy teljesítményű optikaikábel-hálózatból és egy csak ennek felhasználásával működő mobiltelefon-hálózatból. Így a mozdonyvezetők biztonságosabban és gyorsabban tudnak kommunikálni az állomásokkal, és javul a kommunikáció (így a vasúti biztonság) a mozgó vonatok és a biztosítóberendezések, váltók között is.

A kiépítésre még 2018-ban írták ki a közbeszerzést, ezt Mészáros Lőrinc cége, az R-Kord Kft., valamint az i-Cell Mobilsoft Zrt. konzorciuma nyerte meg. A beruházás eredetileg 58,9 milliárd forintba került volna, és részben uniós forrásból valósult volna meg a 2014 és 2021 közötti hétéves uniós költségvetés terhére – tehát nem volt mindegy, mikor fejezik be. A beruházás végül késve, csökkentett műszaki tartalommal, a tervezetthez képest drágábban és eltérő finanszírozással valósult meg.

A Szabad Európa cikke alapján az átadás-átvételi jegyzőkönyvek formátuma és az azokban tett megállapítások (az adott vonalszakasz nevének kivételével) teljesen megegyeznek. A lényeg az, hogy az R-Kord kijelenti, hogy az adott vonalszakaszon az optikai fejlesztést a követelményeknek megfelelően megvalósította, ezt pedig a független mérnök nyilatkozatban tanúsítja.

Az átadás-átvételi jegyzőkönyveket azonban meg kell előznie a készre jelentésnek (ezt perelte ki a lap), de ez alapján furcsa körülményekre derült fény. A lap információi szerint az átadás-átvételi jegyzőkönyvek aláírását követően állami kifizetések is történtek az R-Kord felé, részben már 2021 decemberében. Csakhogy a Szabad Európa információi szerint az átadott infrastruktúra több esetben még nem volt olyan állapotban, hogy el lehessen végezni a megfelelő optikai méréseket, és készre jelenteni az adott szakaszt.

Az üggyel kapcsolatban kérdéseket küldtünk a Mészáros Csoport sajtóosztályának; amennyiben válaszolnak, frissítjük a cikket.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!