Kevés fejlett országban költ olyan keveset az állam az egészségügyre, mint Magyarországon

Rég volt olyan mértékben és olyan hosszú ideig hot topic az egészségügy, mint júliusban és augusztusban: a júliusi kéthetes hőhullámban jöttek az első hírek arról, hogy elviselhetetlen a hőség a kórházakban, hol azért, mert nem működnek a légkondik, hol pedig azért, mert eleve nem is volt klímaberendezés. Magyar Péter jó érzékkel rárepült a témára, augusztusban rengeteget posztolt, közben hőmérővel felszerelkezve járta a kórházakat. Az akcióval elérte, hogy hetekig napirenden maradjon az egészségügy helyzete, amire végül a kormány kénytelen volt reagálni, előbb rövid Facebook-posztokban, majd a legutóbbi kormányinfón hosszabban is.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter ezen többször is elmondta, hogy Magyar Péter szándékosan akarja lejáratni az egészségügyben dolgozókat, felolvasott Magyar állításait cáfoló részleteket a kórházaktól bekért nyilatkozatokból, és bemondott egy számot (5 ezrelék) a kánikula miatt elhalasztott műtétek arányáról, amiről később a Telex kiderítette, hogy egy olyan periódusra vonatkozik, amikor épp nem is volt hőség az országban. Ugyanezen a kormányinfón hangzott el Vitályos Eszter kormányszóvivőtől az a tragikomikus állítás is, hogy a Jahn Ferenc kórház szerint a konyhájuk plafonján nem penész található, hanem zsírra szállt por.

Vitályos már néhány nappal korábban is megpróbálta kontextusba helyezni, hogy mit gondoljunk a témában: augusztus 17-én egy Facebookra feltöltött videóban többek között arról beszélt, hogy 2008-ra annyira válságos helyzetbe került az egészségügy, hogy azt a Fidesz–KDNP-kormánynak kellett konszolidálnia.

A kormányszóvivő szerint jelenleg a „nemzeti” kormány két és félszer annyit költ az egészségügyre, mint „a baloldali Gyurcsány-kormány 2010-ben”.

Egy héttel később Takács Péter egészségügyi államtitkár is beszélt arról a Tranzit Fesztiválon, hogy a tizennégy évvel ezelőtti összeghez képest sokkal többet költ ez a kormány egészségügyre. Ebben a cikkben megnézzük, mennyit fordítottak a mindenkori kormányok erre a területre az elmúlt két évtizedben, és azt is, hogy áll a magyar egészségügy európai összehasonlításban.

Kimaradt a GDP és az infláció

Azt, hogy egy-egy kormány mennyit áldoz az egészségügyre, önmagában nem, inkább a GDP-hez mérten érdemes vizsgálni, hiszen így lehet a leginkább összehasonlítani két periódust egy ország történetében, illetve azt is, hogy milyen a különböző országok egészségügyének helyzete egymáshoz képest. Vitályos az augusztus közepi posztjában nem utal a GDP-re, az állítása az, hogy a nettó értékeket nézve a 2010-es összeghez képest a kormány ma 2,5-szer többet költ (a posztjában némi csúsztatással baloldali Gyurcsány-kormányról ír, de nem kell nagyon képben lenni a magyar közélettel ahhoz, hogy emlékezzünk, hogy 2010-ben már régóta Bajnai Gordon volt a kormányfő). Nézzük először ezt az állítást!

A KSH adatai alapján az állam 2009-ben 1308 milliárd, 2010-ben 1373 milliárd forintot fordított az egészségügyre, míg az előzetes becslés alapján 2022-ben 3216 milliárdot, azaz 2010 és 2022 között 2,34-szoros volt a különbség. Az idei adatokra egyelőre csak a 2024-es költségvetési tervezet utal, itt az egészségügyre szánt előirányzat 3225 milliárd forint volt, nagyságrendileg ugyanannyi, mint amennyit a KSH adatai alapján 2022-ben egészségügyre költött az állam – tehát a 2010 és 2024 közötti időszakra is marad a 2,34-os szorzó. Viszont az előző években a kormány rendre többet költött az egészségügyre, mint ami a tervben szerepelt: 2021-ben az előirányzott 2115 milliárd helyett 2953 milliárd forintot, 2022-ben az előirányzott 2884 milliárd helyett a már említett 3216 milliárd forintot. Ez 39,6, illetve 11,5 százalékos túlköltekezés – ha utóbbi arányban költ többet a kormány idén is, akkor valóban eléri, sőt meg is haladja a Vitályos által említett 2,5 százalékot a 2010-es értékhez képest.

Önmagában a nettó értéket nézni viszont már csak az infláció miatt sem érdemes. A Bankmonitor kalkulátora alapján 2010 óta 90,7 százalékos volt a teljes infláció, azaz a 2010-ben az egészségügyre fordított 1373 milliárd forint mai értéke 2619 milliárd forint lenne. Ez továbbra is elmarad az elmúlt években elköltött értéktől (18,6 százalékkal 2022-köz képest), de

az érték jól tükrözi, hogy a Vitályos által említett 2,5-szeres különbséget nincsen sok értelme hangsúlyozni, hiszen nagy részét megette az infláció.

Annál célszerűbb viszont összehasonlítani a 2010 előtti és utáni időszakok GDP-arányos költéseit. A GDP-hez mért egészségügyi költésekre kétféle mérőszámot szoktak idézni:

• az egészségügyi kiadások; és
• az állami egészségügyi kiadások GDP-arányát.

A kettő között az a különbség, hogy előbbi értelemszerűen magában foglalja a magánegészségügyi költéseket is – ebben a cikkben nagyrészt csak az állami ráfordítással foglalkozunk, de érdemes megemlékezni mindkét arányszámról. Egyrészt mert a közbeszéd is gyakran összekeveri a kettőt, másrészt mert időnként előfordul, hogy Takács Péter csak a teljes egészségügyi kiadások GDP-arányáról beszél, ami nyilván magasabb, mint pusztán az állami hozzájárulás. Az MNB 2023-as versenyképességi jelentése is csak a teljes GDP-arányos költést említi meg, az állami részt nem – annak ellenére, hogy a jelentés szerint is „jelentős tér van még” a lakosság egészségi állapotának javításában, amit, mint írják, az egészségtudatosság és a megelőzés elterjedése mellett az intézményi finanszírozás megerősítése támogathatna a leginkább.

Így alakultak a KSH szerint a GDP-arányos kiadások 2021-ben és 2022-ben (utóbbiak egyelőre előzetes adatok):

• 2021: egészségügyi kiadások: 7,4 százalék; állami egészségügyi kiadások: 5,3 százalék;
• 2022: egészségügyi kiadások: 6,7 százalék; állami egészségügyi kiadások: 4,9 százalék.

Ahogy a fenti ábrán is látható, 2003-ban még 5,7 százalék volt az állami részesedés aránya, ez 2007-re lecsökkent 5 százalékra, majd az alá, az Orbán-kormány 2010-ben kereken 5 százalékkal vette át az egészségügyet. Utána tíz évig viszont a jobb években stagnált, a rosszabb években fokozatosan csökkent az állami kiadások aránya, 2019-re már 4,3 százalékra apadt, majd 2020-ban emelkedett újra 5 százalék fölé. Ennek részben, mint említettük, a béremelkedés, részben pedig a koronavírus-járvány volt az oka.

Ha mindössze ezzel az adattal akarjuk összehasonlítani a 2010 előtti és utáni időszakot, akkor az látszik, hogy egyik kormányzat sem tette oda magát, de az elmúlt húsz év legrosszabb adatát az Orbán-kormány produkálta, 2019-ben.

Az elmúlt két évben az állami kiadások az összkiadásoknak körülbelül 72,5 százalékát tették ki, de az arány csak a koronavírus-járvánnyal párhuzamosan került 70 százalék fölé, 2010 és 2019 között 65,5 és 69,5 százalék között mozgott (egészségügyi forrásaink szerint az arány főleg a bérek emelése miatt nőtt meg ennyire).

Sereghajtók vagyunk az EU-ban

Nemzetközi összehasonlításban egyik GDP-arányos mutatóval sem állunk jól. A legfrissebb (2021-es) adatok alapján a teljes költéssel (7,4 százalék) az utolsó 5-ben vagyunk az EU-ban, Írország, Románia, Lengyelország és Luxemburg jönnek utánunk. (Utóbbi a magas GDP-je miatt kilóg a sereghajtók közül, lakosságarányosan nézve ugyanis Luxemburg a legbőkezűbbek között van az EU-ban, de az egy főre jutó költésekben az EU-s átlag környékén áll Írország is – Magyarország ebben az összehasonlításban is hátulról az ötödik a rangsorban.)

Az MNB már említett versenyképességi jelentése azt írja, a hazai összráfordítások enyhén elmaradnak a többi visegrádi ország átlagától (7,7 százalék, bár a szórás elég nagy Lengyelország 6,4 és Csehország 9,5 százalékával), a 10,9 százalékos átlagos uniós ráfordítástól pedig fényévekre vagyunk. Nem meglepő módon abban viszont uniós átlag felett állunk, hogy a lakosság mennyit költ az egészségügyre saját zsebből: a háztartások közvetlen egészségügyi kiadásai itthon a GDP 1,8 százalékát teszik ki, ami relatíve magas a régiós (1,3 százalék) és az uniós (1,6 százalék) átlaghoz képest.

Az állami kiadások GDP-arányáról eltér egymástól az Eurostat és a KSH statisztikája. Az Eurostat előzetes adatai alapján Magyarország 4,7 százalékon állt 2022-ben, ezzel Bulgária után mi produkáltuk a legnagyobb visszaesést 2021 és 2022 között, az EU-átlag duplájával, közel egy százalékponttal csökkent az adat. Az EU-ban átlagosan 8 százalék fölött volt a GDP-arányos egészségügyi költés 2022-ben, 5 százalék alatt mindössze Málta, Észtország, Magyarország, Litvánia, Írország és Bulgária szerepel.

Magyarország helyzete nemcsak abból a szempontból aggasztó, hogy hol állunk az EU-s rangsorokban, hanem mert a hosszabb távú adatokat megnézve az is kirajzolódik, hogy feltűnően szembemegyünk a fejlett országokra jellemző tendenciával. Az OECD elmúlt két évtizedre vonatkozó adatait megnézve egyértelmű, hogy a legtöbb olyan országban, amire hasonlítani szeretnénk, de még a régió országainak többségében is lassan, de biztosan nőtt a GDP-hez viszonyított állami egészségügyi költések aránya az elmúlt két évtizedben.

A Magyarországhoz hasonló stagnálás tehát inkább kivétel, mintsem a norma.

Bár egy átlagos kórházat látva nem az lenne az ember első gondolata, hogy a magyar egészségügyi rendszerben van bármi tartalék, az MNB mégis erről ír a jelentésében. A jegybank szerint a hatékonysági tartalékok kiaknázásával a kiadási szint növelése nélkül is javítható lenne a rendszer fenntarthatósága. Például csökkenthető lenne az uniós átlagnál hosszabb kórházi tartózkodás ideje, ha jobban össze lenne hangolva a szociális és az egészségügyi ellátórendszer, de jelentős hatékonysági tartalékot rejt magában az is, hogy a főként vény nélkül kapható gyógyszerek népszerűsége miatt a gyógyszerkiadások szintje GDP-arányosan a 7. legmagasabb az EU-ban, írja a jelentés.

Súlyosabb a helyzet, mint amit a kormány hajlandó elismerni

Egy általunk megkérdezett egészségügyi közgazdász szerint függetlenül attól, hogy az Eurostat vagy a KSH adatait nézzük, egyértelmű, hogy a kormány nem mutat hajlandóságot arra, hogy az ellátandó feladatokhoz megfelelő mértékben költsön az egészségügyi szolgáltatásokra. „Most kétségtelenül nincs is jó helyzetben a kormány, mert nincs forrásbőség. De az is látszik, hogy amire szeretne költeni, arra tud” – mondja neve elhallgatását kérő forrásunk.

Az eddig elérhető adatok alapján 2024-ben 4,2 százalékra csökkenhetnek az állami egészségügyi kiadások a GDP arányában, de ha a jelenleg 81 ezer milliárd forintosra becsült GDP-t mégsem érjük el, akkor előfordulhat, hogy javul a mutató, és újra 5 százalék fölött lesz.

Az elemző szerint nemcsak az nagy baj, hogy az ellátórendszer nem tud mit kezdeni az idősödés problémájával (például a demens páciensek ellátásával), hanem az is, hogy

• nincs benne automatikusan a rendszerben, hogy szükség esetén megújíthassák az eszközparkot;
• az intézmények bevételéből nincs elkülönítve keret az amortizációra és a beruházásra; és
• nem jut elegendő forrás a dologi kiadásokra, a napi működésre sem.

A közgazdász szerint nagyon súlyos ellátási problémák vannak, egyre nő a beszállítók irányában fennálló adósság. „Sokkal súlyosabb a helyzet, mint amit a kormány hajlandó elismerni, emiatt Magyar Péter értelemszerűen könnyű helyzetben van.” Szakértő forrásunk hozzáteszi, hogy a nyarat a kánikula mellett a szabadságok is nehezítik, akik pedig a kórházakban maradnak, már teljesen kimerültek.

Szerinte az is érezhető probléma, hogy kevesebb a kórházvezetők eszköze arra, hogy az adósságaikat megfelelően kezeljék, ma már olyan kórházak is elkezdték halmozni az adósságot, amelyekben előtte ezzel nem volt gond. A kórházi adósságok a szakértő szerint olyan mértékben eszkalálódtak, amire a kormány nem számított: ma havonta 10-12 milliárd forinttal nő a kórházi adósságállomány,

március végén az összes tartozás állománya már 110 milliárd forintra rúgott, aminek meghatározó részét a kormány rendezte ugyan, de azóta is újratermelődik.

Azt is megemlíti, hogy egy júniusi egészségpolitikai konferencián a szakértők kimondták, hogy a pénzügyi adósság mellett a betegek irányában is keletkezik adósság. „Ha egy beteg nem jut hozzá a megfelelő ellátáshoz, vagy ha nem kap releváns ellátást, esetleg nem megfelelő körülmények között kezelik, az szintén egyfajta adósság. Ez egyelőre nincsen számszerűsítve, de egyértelmű, hogy ezt a fajta adósságot szintén számon kell tartanunk.”