Mészáros Lőrinc beismerte, hogy egyik érdekeltségéhez köthető a nemrég feltűnt 22 milliárdos magángép

673

Mészáros Lőrinc egyik cégéhez köthető az a vadiúj, 22 milliárd forint értékű Bombardier Global 6500-as magánrepülő, amelyről az Átlátszó alapján nemrég megírtuk: szeptember elején érkezett Kanadából és azóta rendszeresen Budapestről indul és ide érkezik vissza.

Az Átlátszó ezúttal azután kereste meg Mészáros Lőrinc cégcsoportját, hogy felesége, Várkonyi Andrea december elsején londoni kiruccanásukról posztolt. A lap ugyanis kiszúrta, hogy az OE-LOT lajstromjelű repülőgép pont a posztot megelőzően, november 28. és december 1. között járt az angol fővárosban. Az Átlátszó a Mészáros Csoport sajtóosztályának három kérdést tett fel:

  • Járt Mészáros Lőrinc 2024. november 28. és december 1-je között Londonban?
  • Ha igen, akkor az OE-LOT lajstromjelű repülőgéppel utaztak?
  • Van kapcsolata Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó cégnek/cégeknek az OE-LOT lajstromjelzésű repülőgéppel? Ha igen, mely cégnek vagy cégeknek?

Szokatlan módon Mészáros pár órán belül válaszolt a lap kérdéseire, méghozzá három igennel. Ebből tehát kiderül, hogy a milliárdos valóban járt Londonban a fenti időszakban, méghozzá az említett magángéppel, amely ráadásul köthető valamelyik cégéhez. Az viszont, hogy pontosan melyik érdekeltségéhez és hogyan – tehát tulajdonosként vagy bérlőként – köthető a repülőgép, továbbra is kérdéses. A lap ezután ezekre is visszakérdezett, egyelőre azonban nem kaptak választ.

Ahogy korábban megírtuk, a repülő szeptember óta többször is úgy hagyta el Budapestet, hogy visszatérése előtt hosszabb ideig – volt, hogy két hétig – rostokolt külföldön. Ez arra utal, hogy a gépet nem bérbe adják, hanem valaki megvásárolta, és saját maga használja külföldi útjain. Az Átlátszó szerint a gép október harmadikán Bordeaux-ba repült, ahol a Mészáros Lőrinccel jó kapcsolatban lévő Kalocsai Lászlónak van 60 hektáros szőlőbirtoka. A felszállás előtt egy, Mészáros Lőrinchez kötődő helikopter vitte ki az utasokat a géphez. A gép később Dubajba és Dél-Afrikába is elrepült

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!