Megúszhatjuk a választást az európai értékek és az európai gazdaság talpra állítása között?

Január közepén elegáns vacsorára gyűltek össze Brüsszelben európai politikusok és üzletemberek. A brüsszeli központú, BusinessEurope nevű üzleti lobbiszervezet mutatta be egy tanulmányát, amely 36 európai ország, vagyis az EU-nál szélesebb kör vállalkozói szövetségeinek segítségével készült.

Ez, illetve egy másik európai versenyképességi tanulmány azóta nyilvánosan is megjelentek. A Reboot (Újraindítás) című tanulmány, illetve egy 68 konkrét javaslatot tartalmazó anyag egyaránt arról szólnak, hogy miképpen lehetne növelni az európai versenyképességet. A BusinessEurope erről rendszeresen kommunikál is az Európai Parlamenttel, a Bizottsággal és a Tanáccsal, a deklarált célja az, hogy segítse Európa globális pozícióját.

Támadás alatt az óvatosság

Mióta Mario Draghi volt EKB-elnök az európai versenyképességről írt lehangoló jelentésével felrázta az európai gazdasági közvéleményt, sokan érzik úgy, hogy valamit tenni kell. Természetesen a problémák az unalomig ismertek és kissé közhelyesek, csak az a baj, hogy ettől még igazak. Ilyenek a magas európai energiaköltségek, a túl sok nemzeti szabályozás, a kiemelkedően nagy adóterhelés, a kevés innováció, a lemaradás a leginkább hasító ágazatokban.

A lemaradásnak mindig vannak kifejezetten védhető okai, az erősebb európai szociális háló, a környezetvédelem, a kisvállalkozások, a kisbirtokok védelme, a különféle támogatások a gazdáknak, a kisvállalkozásoknak, Ukrajnának.

Ezek a szépen összerakott versenyképességi anyagok – bár nagyon óvatosan, tele politikai korrektséggel – egy kicsit talán abban hoznak újdonságot, hogy valamivel bátrabbak, mint a megszokott uniós papírok. (Korábban a BusinessEurope munkáját érte olyan kritika, hogy ha ez egy üzleti lobbicsoport, akkor beszéljen csak az üzletről; nem szükséges állandóan az amúgy nagyon fontos európai értékek érvei mentén olyan nagy óvatossággal fogalmazni.)

Ha nagyon általánosan próbálunk hozzá közelíteni, talán valami olyan érezhető BusinessEurope friss jelentéséből, hogy az amerikai politikai változáshoz képest kisebb mértékben ugyan, de az európai politikai világ is jobbra tolódott, ahogy egy üzletember profánul fogalmazott

„oké a faölelgetés, de most már Brüsszelben is vannak, akik azt merik mondani, hogy hajrá, üzlet”.

Ez kicsit szakmaibban úgy hangzik, hogy a tanulmány valójában ugyanúgy hitet tesz a nettó zéró célok és a klímavédelem mellett, de nagyon határozottan azt is kimondja, hogy a magas energiaköltség nagy problémája Európának. Ahogyan azt is, hogy az európai feldolgozóipar elsorvasztása nem lehet cél. Sok D betűs kifejezés mögötti tartalom (dekarbonizáció, digitalizáció, dereguláció) üdvözlendő, de a teljes deindusztralizáció, a drága áram ellen fel kell lépni.

Tartalmilag a rugalmas Európai Unió, a megfizethető energia, a nyitott és egyszerű szabályokon alapuló kereskedelem, a jobb és egységesebb szabályozás, a valóban közös piac, a technológiai innováció és a tehetséggondozás a tanulmány fő pillérei.

Nem közelítünk az USA-hoz

A világ nagy gazdasági övezetei közül az Egyesült Államok az éllovas. Az EU egy főre jutó GDP-je az Egyesült Államok egy főre jutó GDP-jének csak a 70 százaléka. Ennyi volt 30 éve is, most is ennyi, nem közeledtünk, de legalább nem is maradtunk le. Csak az a baj, hogy a lemaradónak illene felzárkóznia, Kína ugyanebben az időszakban az egy főre jutó GDP-jét az Egyesült Államok adatának 3 százalékáról, 30 százalékig tudta fejleszteni. Egy lehetséges magyarázat a különbségekre:

az EU-ban az adóterhelés a GDP 40 százaléka, az Egyesült Államokban 27,7 százaléka, Kínában 20,1 százaléka.

Eközben az európai feldolgozóipar vészesen zsugorodik, 1991-ben a GDP 19,7 százaléka volt, ma már nincs 15 százalék. Hiányzik a megfelelő innováció, a finanszírozás, a digitalizáció lassú, és bár a tanulmány nem mond olyat, ami arra utalna, hogy elbizonytalanodott volna abban, hogy az EU élenjáró lehet a zöld szempontokban, virágnyelven mégis arra utal, hogy egyedül nem lehetünk világmegváltók. Hogy szól ez a tanulmányban? „Míg a net zero maga nem megkérdőjelezhető, többet kell tenni a hosszadalmas engedélyezési eljárások javítása érdekében, mert az aláássa az üzleti érdekeket.”

De a nemzeti határok lebontása talán fontosabb ennél, hiszen az Egyesült Államokban tényleg nincs annak akadálya, hogy aki Arizonában vállalkozó, az Oklahomában értékesítsen, szolgáltasson. Eközben az egészen más, ha valaki Portugáliában csinál üzletet és Magyarországon szeretne eladni.

Miért stagnálunk?

A BusinessEurope szerint alapvetően négy olyan fék van, ami az európai fejlődést, az innovációt és a beruházásokat gátolja.

• a magas energiaköltségek,
• a túlzott szabályozás,
• a hosszadalmas engedélyezési eljárások,
• a szakképzett munkaerő hiánya.

Így nehéz is lenne növelni Európa termelékenységét. De milyen lehet egy növekedést ösztönző új európai csomag? A tapasztalat az, hogy amikor Donald Trump belehúz az amerikai ipar vélt élénkítésébe, akár a zöldítés rovására is teszi, azt mondja, hogy nem kell klímaegyezmény, nem kell szélenergia. Európai szemmel ez szerencsére vállalhatatlan lenne, de úgy fordítható, hogy amennyiben Európa marad a költséges programjai mellett, miközben Donald Trump segíti az amerikai ipar jövedelmezőségét, akkor fokozódik a lemaradásunk, reagálni kell.

„Azt, hogy Európában magas az energiaár és Európa lemarad, lehet úgy értelmezni, hogy e kettő között nincsen összefüggés, de azért mégiscsak egy anyagban szerepelnek.”

– hallottuk. Oké, de akkor mi lenne a jó? Akkor Magyarországon is az lenne a kívánatos, hogy kicselezzük a szabályokat? Ne feleljünk meg a sok uniós előírásnak, hanem ha jön egy kínai cég, akkor ő kapjon csak egy KKM-es összekötői telefonszámot? Nem, ez aligha megoldás. Legalábbis nagyon vitatott, hiszen lehet, hogy átmenetileg több kínai tőkét be lehet vonzani, csak ezek a beruházások annyira nem kapcsolódnak a magyar gazdasághoz, hogy nem hatnak igazán.

De akkor hogyan tovább? Örök kérdés, hogy miután sikerült a problémákat és a javítani szándékozott területeket azonosítani, hogyan lehet konkrét változásokat elérni? Hogyan érhető például el, hogy ne kelljen olyan végtelen mennyiségű dokumentáció, megfelelés a szabályoknak?

A BusinessEurope javaslata az, hogy egy koherens versenyképességi stratégiát kell létrehozni és sok, már 100 napon belül megvalósítható lépést kell alkalmazni. Donald Trump és Elon Musk nem fognak tökölni, amikor a kissé irreális költségcsökkentési, egyszerűsítési programjukba fognak, kéne valami Európának is, amivel felveheti a versenyt.

Nyolc pontban, mit akar az üzleti oldal

A tanulmány írói a következő 8 fő összetevőt azonosították:

1. Szilárd gazdaságpolitika, amely javítja a befektetési feltételeket Európában. A cél az, hogy álljon végre meg az európai ipar és szolgáltatások hanyatlása, egyszerűbb legyen a hozzáférés a finanszírozáshoz.

2. Nyitott és biztonságos nemzetközi kereskedelem. Ha valaki a kereskedelmi kapcsolatokat szeretné megvédeni, könnyen megkaphatja azt a vádat, hogy az orosz kapcsolatokról beszél. Ezért a BusinessEurope leszögezi, hogy ápolni szeretné a kialakult ellátási láncokat, de Ukrajna támogatása nem sérülhet.

3. Támogató éghajlat- és energiapolitikák. Talán a tanulmány ezen pontja a legkevésbé megalapozott, valami olyasmiről szól, hogy legyen olcsóbb az energia, de ne sérüljön a klímacélkitűzés. Viszont ez alá csak egy olyan javaslatot sikerült belepréselni, hogy új, harmadik országbeli partnerségeket kell kialakítani az új (akárcsak átmeneti) energiaforrások reményében.

4. Egységes piac, kevesebb és intelligensebb szabályozással. Talán ez az egyik legfontosabb pont, hiszen Európa elemi érdeke az áruk, a szolgáltatások, a munkavállalók, a tőke és az adatok valóban szabad áramlása, de a kormányok mindig inkább nemzetben, és nem Európában gondolkodnak.

Vagyis sokkal egyszerűbb és jobb szabályokra lenne szükség elsősorban, a kkv-k és az induló vállalkozások európai terjeszkedésének megsegítéséhez. Kevesebb jelentési kötelezettség, gyorsabb engedélyezések, ehhez képest úgy fest, a szabályok folyamatosan csak egyre teljesíthetetlenebbek lesznek. Az uniós jelentéstételi és adatkezelési előírások folyamatosan nehezítik az európai vállalkozások életét, akik a szuperliberális amerikai és a szupertámogatott kínai cégekkel versenyeznek – hozzátehetjük, sokszor reménytelenül.

5. Több digitalizáció. Abban mindenki egyetért, hogy ez fontos, de itt a legnehezebb a változást elérni. Az európai cégeket, tudásközpontokat fel kellene skálázni, nemzetközi szabványok bevezetésével, hiszen ebben sajnos nagyon lemaradt Európa.

6. Ambiciózusabb kutatási és innovációs politika. A versenyképesség csak sokkal innovatívabb iparral javulhat, ahol nagyon elkelne a köz- és magánszféra összefogása, a K+F-ökoszisztémák megerősítése, a nemzetközi együttműködések elősegítése. Sajnos ez sem szokott menni sem tollvonással, sem pusztán pénzzel, de elengedhetetlen.

7. Kiegyensúlyozott foglalkoztatási és szociálpolitika. Nem meglepő, hogy az üzleti szektor szerint olyan intézkedések kellenének, amelyek „mind a vállalatok, mind a munkavállalók igényeit kielégítik”. A jelentés azt próbálja valahogy feloldani, hogy miközben büszkék lehetünk a sokkal emberségesebb európai családpolitikára vagy egészségügyi ellátásra, szabadságolásra, ez közben versenyhátrány a kizsákmányolóbban dolgoztató Ázsiával és az Egyesült Államokkal szemben. Valamit valamiért: nem biztos, hogy a versenyképesség az abszolút cél, de az, ha az amerikai munkavállaló 10 napot van távol, az európai 40-et, tényleg versenyképességi különbség. Egy ilyen tanulmány persze mindig nagyon óvatos, nem azt mondja, hogy legyen kevesebb Európában a szabadság, hanem például azt, hogy segítsük elő a mobilitást, de tartsuk tiszteletben a szociális partnerek által megtárgyalt megoldásokat. Ez azonban minden bizonnyal csak nehezen, vagy egyáltalán nem feloldható érdekellentét, ebből az irányból aligha várhatjuk, hogy érdemben javuljon a versenyképesség (a munkavállalói oldal rovására).

8. Végül külön pontban foglalkozik a BusinessEurope a piacbővítéssel. Vagyis azzal, hogy az unió további piacbővítése (akár 9 állammal) segíti a nagyobb piacméretet és az egészségesebb munkamegosztást, támogassuk hát a közeledő államokat az EU-tagság követelményeinek teljesítésében.

A jó példát ugyanis éppen 2004-ben csatlakozó országok jelentik a tanulmányban. Az EU-ba 21 éve bekerült tagállamok (Magyarország mellett Ciprus, Csehország Észtország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Málta, Szlovákia és Szlovénia) az EU27 átlagának 59 százalékáról közel két évtized alatt felzárkóztak 81 százalékra, ami nem csak ennek a 10 országnak, de egész Európának nagyon jót tett.